Halott férfit találtak egy kiégett keszthelyi házban

A régóta elhagyott egykori családi házban - a tűzoltóság közlése szerint - nagy valószínűséggel hajléktalanok okozták a tüzet.Nem először csaptak fel a lángok ebben az épületben, másfél hónappal ezelőtt ugyanis szintén kigyulladt a ház, akkor azonban személyi sérülés nem történt. Az októberi tűz a mostanihoz hasonló körülmények között keletkezett.

Fodor: a két hatalmi centrum szétveri a pártot

"Egy ilyen érzékeny időszakban különösen fontos, hogy egységes politikát képviseljen az SZDSZ. Két hatalmi centrum szétveri a pártot" - mondta Fodor Gábor a Népszabadságnak. A pártelnök keddi bejelentését megerősítvekiemelte: azt javasolja, hogy találjanak egy olyan harmadik jelöltet a frakcióvezetőségre, aki mellé a képviselőcsoport oda tud állni.A szerdai Magyar Nemzet információi szerint Kóka János felszólította támogatóit, hogy ne jelöltessék magukat a frakcióvezetői tisztségre. A napilap arról is ír, hogy többek szerint a hétfői frakcióvezető-választáson egyedül...

Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy gyermek

A mentőket négy óra után néhány perccel riasztották a XIV. kerületi családhoz. A helyszínre két mentőautó is érkezett, a négytagú család 12 éves fiát azonban már nem tudták megmenteni. A kisebbik testvért és a szülőket kórházba szállították - mondta a sajtóügyeletes.A fűtési szezon elindulása után a mentőszolgálat arra kéri a lakosságot, hogy fokozottan figyeljen a gázkészülékek megfelelő működésére.A szén-monoxid-mérgezést nagyon nehéz észrevenni, nincs igazi tünete, csak az utolsó pillanatokban jelentkezik erős fejfájás és szédülés - tette hozzá.Legutóbb vasárnap nyolcan...

Sztrájk Ferihegyen: leállt...

A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének (RDSZSZ) és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) hirdetett szerda reggel 6 órától határozatlan időre szóló...

Kolompár lemondását...

"Ha ezt Kolompár nem teszi meg önként, illetve ha mi ezt nem tudjuk keresztülvinni a roma élet legfőbb fórumában, okkal éri az OCÖ-t lenézés, sőt megvetés, ami kihat az etnikum amúgy...

Fokozatosan megvastagszik a...

Várható időjárás szerda estig:Szerdán nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet és a délutáni óráktól a Dunántúlon eső, zápor is valószínű. A déli, délkeleti szél...

Szekeres: növelni kell a...

A miniszter a bizottságok tagjai előtt elmondta, hogy jelenleg nyolc olyan uniós ország van, amelynek katonai kiadásai nem haladják meg az 1,3 százalékos szintet. Magyarország ezek közül...

"Arrogánsan nyilatkozott...

Lázár János - aki a bizottsági ülés közben tartott sajtótájékoztatót a Parlament épületében - elfogadhatatlannak nevezte,...

Elhajtott az ittasan...

A főváros X. kerületében hivatásos rendőrként dolgozó keceli férfi szolgálati idején kívül közlekedett személygépkocsijával vasárnap hajnalban Kiskőrös belterületén. Egy...

SZDSZ: Fodor harmadik jelöltet szeretne

A liberális pártelnök egy keddi budapesti sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta, hogy miután hétfőn mindkettejükre ugyanannyian szavaztak a frakcióvezető-választáson, "politikai megoldásra" van szükség, amire ő meg is tette a javaslatot."Hajlandó vagyok visszalépni és ezt várom ellenfelemtől, Kóka Jánostól is" - jelentette ki az SZDSZ elnöke. Fodor Gábor közölte, hogy olyan harmadik jelöltet kell találniuk, akinek személyében meg tudnak egyezni, aki mögé fel tud sorakozni a frakció többsége, mert a kialakult patthelyzetből ki kell törni.A pártvezető...

KDNP: nem átgondolt a MÁV 2009-es menetrendje

Amennyiben a tervezett menetrend életbe lép vasárnaptól, a KDNP a parlament gazdasági bizottságának összehívását kezdeményezi, hogy a grémium vizsgálja felül a menetrendet - tette hozzá a képviselő."Elképesztő" hatásai lehetnek annak, hogy egy kész menetrendet "felsőbb utasításra megnyirbálnak" - tette hozzá a politikus. Miért jó az, hogy kiveszik a vonatokat, nem fejlesztik az utasközlekedést - tette fel a kérdést Molnár Béla, aki hozzátette, Európában reneszánszát éli a vasút, míg Magyarországon a kormányzat a kötöttpályás közlekedést visszafejleszti, ami a...

Alföldi az izraeli együttműködésről tárgyalt

Alföldi Róbert a Tel Avivtól nem messze lévő, a Magyarországon született és a cionizmus atyjaként számon tartott Herzl Tivadarról elnevezett Herzliyán található nagyköveti rezidencián összegyűlt magyar értelmiségiek előtt beszélt elképzeléseiről, terveiről.Egy izraeli rendező magyarországi munkája, magyar rendező izraeli vendégszereplése, felolvasószínház, egy téma közös feldolgozása vagy ugyanazon téma megírása Izraelben és Magyarországon, valamint az ezek mentén kialakuló együttműködés lehetnek az első lépései egy sikeres és hosszú távú kapcsolatnak - vélekedett Alföldi Róbert a...

Kisiklott egy "bécsi"...

Még tart a kárfelmérés, illetve a vizsgálat, hogy mi okozta a balesetet. Személyi sérülés nem történt, mert a vezetőn kívül senki nem tartózkodott a szerelvényen. A helyszínelés ideje...

Pályaválasztási expó nyílik...

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet által szervezett expó célja, hogy az iskolaválasztás előtt álló diákok és szüleik megismerkedhessenek a választható...

Parkolás: megkezdődött a...

Több milliárd forintnyi parkolási és díjtartozási követelés eladásának jogszerűségéről kellene döntenie a Fővárosi Bíróságnak a perben, amelyet a Közép-magyarországi Regionális...

Jövő januártól közmunkások...

Jövő év januárjától a szociális gondoskodás segítését, mint az ebédhordást, a tüzelő bekészítését, a gyógyszer kiváltását, de akár a nagytakarítást is végezhetnék közmunkások -...

Enyhébb levegő érkezik...

Várható időjárás kedd estig:Változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel, csapadék nem várható. Az északnyugati szél tovább mérséklődik, éjszaka délire fordul, és kedden...

Vádat emelt Kolompár Orbán...

Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes az MTI-nek azt mondta: K. Orbánt, a Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet elnökét jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével...

Főbíróválasztás: "szégyellni való, amit az MSZP művel"

Az Országgyűlés 203 igen, 152 nem és 9 érvénytelen szavazat mellett utasította el a jelöltet, akinek a megválasztáshoz 257 szavazatra lett volna szüksége. A Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF előzetesen jelezte, hogy támogatja a jelöltet, míg a MSZP-frakció lelkiismereti szavazást rendelt el. Szocialista politikusok korábban kifogásolták Havasiné Orbán Mária reformelképzeléseinek túl gyors menetét, illetve hiányolták a jelölt megfelelő tudományos hátterét.Az államfő a sikertelen szavazás után kemény szavakkal bírálta a döntést és az MSZP-t is: megmagyarázhatatlannak, felelőtlennek...

Jövőre az ügyvédi irodák is reklámozhatnak

Bánáti János szerint az eddigi szabályzat sem tiltotta generálisan a reklámot, csak annyit mondott, hogy az ügyvéd tájékoztatást adhat arról, hol van az irodája és milyen jellegű tevékenységet végez. Emellett felállított olyan tilalmakat, amelyek az ügyvédi hivatás igazságszolgáltatási jellegéből fakadnak. Az ügyvédekre a reklámtörvény mellett ezért továbbra is speciális szabályok vonatkoznak majd, ha hatályba lép az új szabályzat.A módosításokra azért kerül sor, mert felmerült az igénye annak, hogy a reklámra vonatkozó szabályok pontosabban legyenek megfogalmazva, másrészt a...

Félezer golyóálló mellényt foglaltak le Tompánál

A szerb kamion a fuvarlevél szerint 500 férfi munkaruhát, valamint 733 műanyag lemezt akart Németországba szállítani, de a tételes átvizsgálásnál kiderült, a lemezek helyett golyóálló mellényhez használt műanyag betétet, valamint félezernyi félkész, vállvédővel ellátott golyóálló mellény van a jármű rakterében - tájékoztatott Sipos Jenő.A szóvivő közölte: a vámhatóság a hatmillió forintnyi árút lefoglalta, a szerb sofőr ellen csempészet miatt eljárást indítottak.