Folytatódott a móri bankrablás bírósági pere

Weiszdorn Róbertet előre kitervelten, több emberen, társtettesként elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség. A vádlott a korábbi tárgyalásokon csak részben ismerte el a bűnösségét. Azt mondta, hogy ott volt ugyan a bankrablás színhelyén, részt vett a rablásban, de emberélet kioltásához nincs köze.

Nemzetközi elfogatóparancs Farkas Péter ellen

A sportolóra november 3-án öt év fegyházbüntetést szabott ki a bíróság, testvérét, Farkas Károlyt hét évvel sújtotta kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. A testvérpár nem várta meg az ítélethirdetést, ezért adtak ki elfogatóparancsot ellenük - emlékeztetett a napilap.Farkas Károlyt az ítélethirdetés után néhány nappal Vecsésen fogta el a rendőrség - mutatott rá a Magyar Nemzet. Farkas Péter ellen pedig azt követően lépett életbe az európai elfogatóparancs, hogy szemtanúk a bécsi repülőtéren látták a sportolót, de azt nem tudni, onnan hová ment. A BRFK szóvivője...

Önálló informatikai minisztérium lesz?

Az ellenzéki képviselő a lapnak arról is beszélt, hogy államtitkári posztot ajánlva őt is megkeresték a kérdésben."Három-négy héttel ezelőtt egy nem kifejezetten a kormányhoz köthető személy megkeresett, hogy elvállalnám-e az új informatikai minisztérium államtitkári posztját" - mondta Molnár Béla, aki erre rögtön nemet mondott, és a megkeresésről tájékoztatta a párt elnökét.A kormányszóvivői iroda cáfolta, hogy felvetődött az új minisztérium létrehozásának ötlete - írta a Magyar Hírlap.

Több-kevesebb napsütésre is...

A felhőátvonulások mellett hétfőn is számíthatunk több-kevesebb napsütésre. Szórványosan várható záporeső, majd hétfőn néhol hózápor. Az északnyugati szelet többfelé kísérik erős,...

A MÁV szerint nem hibáztak...

Kavalecz Imre közölte: a MÁV Biztonsági Igazgatósága megállapította, hogy a kisiklást vágánykivetődés okozta.Az igazgatóság hivatalos magyarázata szerint a kivetődés oka, hogy "a...

Grammy-díjak: magyar...

A korábban már díjazott Takács kvartett a legjobb kamarazenei előadásért érdemelte ki a jelölést azért a Hyperion kiadónál megjelent lemezért, amelyen Brahms Op. 51-es vonósnégyese és Op....

"Fico a szlovák...

„A kormányfő azon a napon jelentette be, hogy elutasítja Gyurcsány Ferenc pontjait, amikor a törvényhozás elfogadta az oktatási törvény módosítását. Ennek belpolitikai üzenete volt....

Szigorúbb eva szabályok jönnek

Bár az evások költséget nem számolnak el, február 1-jétől meg kell őrizniük a beszerzéseikhez kapcsolódó számlákat is. Aki számlatartási kötelezettségét megsérti, az áru, valamint az...

A hitelreklámok a...

A bizottság jövő szerdai ülésére meghívta a legnagyobb pénzintézetek és áruhitelezéssel foglalkozó társaságok képviselőit.Az országgyűlési képviselő kifejtette: Egyrészt arra kérik a...

Gázolás - két nap alatt ez az ötödik Somogyban

Az idős férfit a gyalogos átkelőhelyen ütötték el, súlyos sérülésekkel szállították kórházba - számolt be szombaton este Nagyatádon történt balesetről a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.Pálné Gergely Mónika emlékeztetett rá, hogy aznap reggel egy kisteherautó Kaposváron ütött el egy idős asszonyt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.Pénteken, szintén Kaposváron, néhány méterre a halálos kimenetelű balesettől, egy személyautó két idős asszony gázolt el a gyalogátkelőhelyen. Őket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.A szóvivő ezúttal...

Csempészcigi: 37 milliós fogás a nyugati határszélen

Sipos Jenő szóvivő elmondta: a VPOP járőrei egy magyar rendszámú kamiont ellenőriztek szombaton este az M1-es autópályán, Hegyeshalom térségében. Az okmányok szerint a jármű üvegvázákat szállított Romániából Németországba. A kamion rakterének ellenőrzésekor kiderült, hogy a vázák mögött 5.900 karton, ukrán zárjegyes cigarettát rejtettek el.A pénzügyőrök a csempészett cigarettát lefoglalták, a magyar állampolgárságú sofőrt pedig őrizetbe vették, ellene jövedéki orgazdaság bűncselekményének gyanúja miatt indul eljárás.

Sólyom sem tudott beszélni a szlovákok fejével

A magyar államfő Érsekújváron szlovák partnerével, Ivan Gasparoviccsal találkozott. A közös sajtóértekezleten szorgalmazta, hogy a szlovák parlament fogadjon el egy kisebbségi törvényt, és hozza létre a kisebbségi ombudsman intézményét.A magyar kisebbség jogai Szlovákiában az európai normákat meghaladó szinten vannak szabályozva, s ezt Sólyom László magyar államfő nagyon jól tudja - reagált Sólyom javaslataira Robert Fico, szlovák kormányfő."Minden kísérlet ennek az európai szintet meghaladó szabályzatnak a megszilárdítására csak újabb feszültségeket szül" - tolmácsolta...

Fidesz: követni kellene az...

A kormánynak "csak alkalmaznia kellene a válságkezelés sikeres európai receptjét, vagyis brutális megszorítások helyett adót és kamatot kellene csökkenteni annak érdekében, hogy a...

Spórolás: válságterv készül...

Jövőre a terv szerint 120 millióval csökkentik a gyógyszerfelhasználást, több mint 20 millióval az élelmezési keretet, s mintegy 10 százalékkal az úgynevezett dologi kiadásokat - közölte,...

Várható időjárás vasárnap...

Szórványosan várható eső, zápor, szombaton délnyugaton, délen zivatar is lehet, vasárnap pedig főként északon hózápor is előfordulhat. A szél fokozatosan mindenütt északnyugatira fordul,...

Az ötös lottó és a Joker...

Nyerőszámok:11 (tizenegy)24 (huszonnégy)31 (harmincegy)60 (hatvan)84 (nyolcvannégy)Joker-szám: 420357.

Sólyom: hazánkban nem...

Sólyom László szerint Magyarországon nem kérdőjelezik meg a trianoni szerződés érvényességét, ezért nem érti, miért lenne szükség a magyar álláspont újabb hivatalos megerősítésére.Egy...

Szociális bolthálózatot...

Terveik szerint az első üzlet a jövő év elején nyílik meg, s ha ez sikeres lesz, akkor további boltok nyitására is sor kerülhet - mondta Budai Gyula a Ferencvárosban szombatra szervezett...

Újabb esés: jobb lesz halasztani a tankolást

Az elmúlt hetekben a hektikus olaj- és olajtermék, valamint forint és dollár árfolyam mozgások hatásait a MOL nem mindig követte le kiszámítható mértékben a hazai üzemanyagárakkal, ezért nehéz megjósolni, hogy mihez kezd most az olajtársaság a kereskedelmi árakkal.A héten látott tendenciák ugyanakkor a Portfólió véleménye szerint elegendőek ahhoz, hogy hétfőn megint mindkét üzemanyag árának jelentős, mintegy 5-6 forintos csökkentése mellett döntsön nemzeti olajtársaságunk.

A KDNP szerint új médiahatóság kell

A KDNP-s képviselő előadásában megjegyezte: a média piaca nem képes a fogyasztók - nézők, hallgatók és olvasók - érdekében működni állami szabályozás nélkül, s csak akkor lehet rend ezen a területen, ha minden fontos kérdést törvényben szabályoznak, így a média által közvetített tartalmat is. Úgy vélte, az öt parlamenti pártnak először a célokban kell megegyeznie, ami nemrég kézzelfogható közelségbe került, ám a kormánypárt "kifarolt a megállapodás elől".A képviselő szerint új médiahatóságra van szükség, amely kellő jogkörrel és eszköztárral rendelkezik a...

"Pofátlanság, ami a közpénzekkel zajlik"

Ágh Péter emlékeztetett arra: Gyurcsány Ferenc kormányfő korábban azt ígérte, hogy leállítja a központi igazgatás autó-, telefon- és bútorbeszerzéseit, valamint azokat a kommunikációs költségeket, amelyek nem állnak kapcsolatban az ország számára életbevágó döntésekkel.A fideszes országgyűlési képviselő szerint ennek ellenére tovább herdálják a pénzt, hiszen legutóbb például az derült ki, hogy az Állami Autópályakezelőnél 30 millió forintért vásároltak irodabútort, az Önkormányzati Minisztérium felügyelete alatt álló Váti Kht. pedig 198 millió forintért vett tartós bérletbe több...