Gyakran lesz erősen felhős az ég
Várható időjárás csütörtök estig:Gyakran lesz erősen felhős az ég, elsősorban a Dunántúlon a délutáni, esti órákban csökkenhet átmeneti jelleggel a felhőzet. Eleinte szórványosan, délután főleg keleten lehet néhol eső, zápor, zivatar.Éjszaka és csütörtökön napközben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és délkelet felől egyre több helyen várható eső zápor, keleten néhol zivatar is kialakulhat, eleinte az északkeleti, majd a délnyugatira forduló szelet kísérik olykor erős lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2, 7 fok között, nyugaton 0 fok körül alakul. A...Zuschlag-per: immár az MSZP felsővezetői is képben
Szente Zsolt tizedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott szerdán a bizonyítási eljárás a Zuschlag-perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.Szente megtagadta a vallomástételt, s mondandóját írásban nyújtotta be. Kérdésekre nem válaszolt, a szembesítést nem vállalta.A Kiskunhalason ügyvédként praktizáló vádlottat bűnpártolás vétségével, magánokirat-hamisítással és hamis tanúzásra való felbujtással vádolja az ügyészség.Szente Zsolt a nyomozati szakban tett vallomása szerint először 2005-ben került kapcsolatban Zuschlag Jánossal, amikor egy gödöllői ingatlanvásárlást intézett el...Mától küldik az energiaár-támogatás űrlapjait
A Magyar Államkincstár küldeményeinek kézbesítése folyamatos, így 2008. december 15-ig kézhez kapják az íveket azok, aki már ebben az évben támogatást kapnak. Az új igénylők a nyomtatványt a kincstári ügyfélszolgálati irodákban beszerezhetik, illetve letölthetik a MÁK honlapjáról. Aki a kitöltött és aláírt nyomtatványokat a csatolt mellékletekkel együtt 2008. december 31-ig postára adja, az már a januári számlával megkapja a támogatást. Aki 2009. január 31-ig postázza a küldeményt, az is megkapja a januárra esedékes összeget, de azt visszamenőleg, a februári számlán írják jóvá...Egy sérült a 6-os főúton:...
Farkas Kinga elmondta: a helyszínelés jelenleg is tart, befejezéséig félpályás útlezárás van érvényben.Kazahsztán kész gázt...
Készek vagyunk arra, hogy nyereséggel kereskedjünk az energiahordozókkal. Mindössze arra van szükség, hogy a kormányok megegyezzenek abban: mikor, mit, mennyiért szállítsunk -..."A kormány két kiskaput...
A parlament előtt lévő törvényjavaslat a módosításokkal együtt is egy alkalmatlan kormány alkalmatlan intézkedése egy súlyos probléma kezelésére - vélekedett az országgyűlési képviselő az...„Arató, Ujhelyi és Kiss is...
Szente Zsolt tizedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott a bizonyítási eljárás a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Szente megtagadta a vallomástételt, mondandóját írásban nyújtotta be,...Sólyom: a romáknak mást...

Összeégett holttestet...
Rajnai Tamás tájékoztatása szerint a településen kedd este egy húsz négyzetméteres melléképület gyulladt ki, amelynek oltása után a tűzoltók egy összeégett holttestet találtak a romok...Vádemelés a kuruc.info főszerkesztője ellen
A közlemény szerint a budapesti II. és III. kerületi ügyészség emelt vádat M. Balázs ellen "személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt". Az eljárás a II. és III. kerületi bíróságon folytatódik.Az ügyészség egy bírákat és ügyészeket rágalmazó, 2006 októberében több alkalommal megjelent cikk miatt emelt vádat, amelyet a 2006-os szeptemberi eseményekkel kapcsolatban tett közzé a kuruc.info főszerkesztője A forradalmárokat börtönbe juttató bírák, ügyészek neve, képe, telefonszáma címmel....Törvénymódosítás az otthoni infúziós táplálásról
Medgyaszai Melinda, az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára szerint minden érv e megoldás mellett szól, hiszen a mesterséges táplálásra részlegesen vagy tartósan rászorulók otthoni ellátása kórházi ágyakat válthat ki, s 30 százalékkal olcsóbbá teheti ezt a beavatkozást.Harsányi László, a Semmelweis Egyetem I. Számú Sebészeti Klinikájának docense a lapnak azt mondta, hogy körülbelül 150 beteget érintene a mesterséges infúziós táplálás, s a felhasznált eszközökkel és a beteg orvosi ellenőrzésével együtt, évente 2-2,5 millióba kerülne.Erre a kezelésre azok szorulnak, akiknek...Gyalogost gázoltak halálra Dombóváron
Farkas Kinga elmondta, hogy a baleset kedd este, a Népköztársaság útján történt: a gyalogosan közlekedő férfi feltehetően figyelmetlenül lépett az úttestre, a gépkocsi vezetője pedig már nem tudott időben megállni.A sofőr elsősegélyben részesítette a sérültet, akit később a mentők a dombóvári kórházba szállítottak, az orvosok azonban már nem tudták megmenteni a férfi életét - tette hozzá a sajtóreferens.Pornó kerül elő Csalog...
A kéziratot utolsó felesége őrizte, aki eldöntötte, hogy a többi örökös tiltakozása ellenére kiadja a könyvet. A könyv kiadása erkölcsi és szakmai dilemmák sorát veti fel. Csak kétféle...Morvaira célozgatott...
Földi András, a jogi kar dékánhelyettese a levélben azt írta: "évek óta növekvő aggodalommal, sőt megdöbbenéssel és felháborodással" figyeli "egy főállású oktató...Szórványosan várható zápor...
Előrejelzés az ország területére szerda estig: Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Éjszaka foltokban köd...Bonyhád adót csökkent és...
"A városvezetés fontosnak tartja, hogy ha a kormány az adócsökkentés ügyében nem tesz lépéseket, akkor helyben találjuk meg azokat az eszközöket, amelyekkel csökkenteni tudjuk a...Fidesz: maradnak a jó...
A hétvégi romániai parlamenti választások eredménye kapcsán a fideszes politikus pártja nevében üdvözölte, hogy a romániai kampányban nem kaptak teret szélsőséges hangok, és szélsőséges...Pénzügyőrökre támadtak a...
A szóvivő elmondta, hogy a fináncok reggel kezdték a munkát a VIII. kerületi Józsefvárosi piacon, és az ellenőrzöttek egy része ellenáll az eljárásnak, majd lökdösni kezdte a...Hangoskönyvek gyengénlátó gyerekeknek a neten
A http://www.hallgassmeg.hu/ oldalra a vak és gyengénlátó gyerekek, valamint a velük foglalkozó iskolák és szervezetek juttathatják el kéréseiket, hogy milyen szépirodalmi művet, verset, mesét, mondókát szeretnének meghallgatni. A vállalkozó kedvűek ezeket olvashatják fel, rögzíthetik diktafonra, majd tölthetik fel az oldalra - mondta Soltész Miklós.A honlapon gyerekek és felnőttek, iskolák, közösségek, civil szervezetek segítségét várják a hanganyagok gyarapításában, de Pokorni Zoltán és Soltész Miklós minden iskolaigazgatónak is írt egy levelet, amelyben felhívja a figyelmet a...Európai fizetéseket ígér Gyurcsány

Látogatási tilalom a szekszárdi kórházban
Halmozódó hasmenéses tünetek miatt az ideggyógyászaton, valamint az 1-3-4. belgyógyászaton látogatási tilalom lépett érvénybe, a járvány hátterében feltehetően calíci-vírus áll - mondta el Cser Ildikó.Hozzátette: szórványos megbetegedések már korábban előfordultak, a jelenlegi tilalmak elrendelésére az esetek kritikus szintet elérő halmozódása miatt, a betegek biztonsága érdekében volt szükség.
« Előző
36261 | 36288 | 36315 | 36342 | 36369 | 36396 | 36423 | 36450 | 36477 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Csodás égi jelenség lesz...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...