Orbán: a szövetségkötés embere vagyok

"Hazajöttem" - üdvözölte a kormányfő a kereszténydemokratákat a párt szombati zárt választmányi ülésén tartott köszöntőjében, amelyről a fidesz.hu közölt videofelvételt. Orbán Viktor a kereszténydemokratákat - megfogalmazása szerint - mint bajtársakat köszöntötte, olyan bajtársakat, akikkel vállvetve küzdötték végig a nehéz nyolc évet, akikkel még éjjeli őrjáratba is bátran el lehetett menni. "Ritka kincs ez a mai időkben" - mondta a résztvevőkhöz szólva a miniszterelnök.Véleménye szerint a KDNP az elmúlt hatvan év legsikeresebb évét zárja most. Az a gondolat,...

Erdő Péter: sokat javult a papság helyzete

Az államtól kapott hitéleti pénzt, amit egyebek mellett a járadékalapból a vissza nem kapott épületekért kap az egyház, többek között arra fordítják, hogy "annyi évtized után nekiállunk emberhez méltó lakáskörülményeket teremteni a plébániákon", illetve a közösségi élet színhelyein vagy a hittantermekben. Ezenkívül a templomokat is renoválni kell, "amennyire tudjuk", ez utóbbi azonban "nagyobb tétel, mint amire az erőnk futja" - mutatott rá a Szent István Társulat által kiadott könyv bemutatóján.Erdő Péter megjegyezte: egy adott plébánián legtöbb...

Havas: sorsolják ki Schmitt Pál kézfogását

"Fogalmam sincs, hogy mit tegyek... Illetve tudom, merthogy már nyugdíjas vagyok. Kétségei legfeljebb a gyerekeimnek, meg a munkatársaimnak lehetnek, de nyugtatom őket, hogy hamarosan megkapom Orbán Viktor levelét, amely majd kijelöli a helyes utat.Azt ugyan nem tudom, hogy a miniszterelnök miért nekünk, nyugdíjasoknak ír levelet, nyilván azért, hogy mi idősebbek világosítsuk fel a tapasztalatlan fiatalokat. A magam részéről igenis hiszek az Államban, a szüleim is hittek, amikor békekölcsönt jegyeztek. A békekölcsönnel ugyanis nem csak a békevágyukat fejezték ki, de...

Semjén Zsolt maradt a KDNP...

Semjén Zsolt maradt a KDNP elnöke A régi-új elnök a választmány ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a választmány hitet tett a Fidesz-KDNP szövetség...

Hende: új amerikai...

A tárcavezető kedden utazott Afganisztánba, hogy meglátogassa a magyar kontingenst, és karácsonyi üdvözletet adjon át a katonáknak. A miniszter többek mellett tárgyalt David Petraeus...

Az ünnepek idején több a...

„Ez azt jelenti, hogy csaknem egymillió lakóingatlan-tulajdonos nem számíthat kártérítésre egy esetleges káresemény bekövetkeztekor" - mutat rá Molnos Dániel, Magyar Biztosítók...

Miért szüntették meg a...

- Ezzel azt szeretnék elérni, hogy 20 év után ne kerüljenek elő félig kiszivárogtatott ügynöklisták, és hogy az emberek saját maguk dönthessenek a róluk szóló iratok sorsáról - tette...

Lázár: nem volt hibátlan az...

Lázár János kifejtette: egy politikus számára erény, ha a tiltakozás hatására képes átgondolni és megváltoztatni álláspontját. "Meghallottuk a szakszervezetek tiltakozását a 98...

Megújuló energia stratégia:...

Az államtitkár elmondta, a 2020-ig megvalósuló, megújuló energiaforrásokhoz köthető fejlesztéseknek köszönhetően több tízezer munkahely jöhet létre. A konzultációt hét nagyobb, egyenként...

Balsai: készülőben a semmisségi törvény

A politikus hozzátette: jelenleg a törvénytervezet indoklásán dolgoznak, azután beterjesztik a javaslatot az Országgyűlésnek.Kifejtette: a bíróság ezekben az ügyekben nem tartana tárgyalást, hanem az aktákból megállapítaná, hogy a felelősségre vonásra rendőrségi jelentés vagy rendőri vallomás alapján került sor, s megsemmisítené, eltörölné a végzéseket, ítéleteket.Balsai István szerint kétszáz és négyszáz közötti ügyet érint a semmisségi - a sajtóban csak Lex Balsaiként emlegetett - törvény. Mint mondta: ez nem kevés, hiszen a hajdani eljárások egy hónapon belül, 2006...

Tisztújítás a KDNP-ben: Semjén az egyedüli elnökjelölt

Csorba Béla, a jelölőbizottság elnöke az MTI-nek korábban elmondta: valamennyi megye Semjén Zsolt jelenlegi pártelnököt javasolta ismét a párt élére. Másra nem érkezett jelölés a testülethez.Tájékoztatása szerint az alelnökjelöltek között van Harrach Péter, Rétvári Bence, Bagdy Gábor, Kalmár Ferenc, Seszták Miklós, Simicskó István és Surján László, valamint Szalma Botond. Közülük Harrach Péter, Kalmár Ferenc, Simicskó István és Surján László most is betölti ezt a posztot.Semjén Zsolt az MTI-nek november 22-én adott interjújában jelentette be, hogy újraindul a KDNP elnöki székéért....

Égő házból mentettek ki a rendőrök egy családot

Vezendi Jánosné rendőr őrnagy ismertetése szerint a kiérkező négy rendőr a lángoló épület ajtaját betörve előbb elzárta a gázcsapot, majd kimenekítette a családot. Az égő házban egy házaspár aludt két gyermekével, a telken lévő másik épületben pedig a nagyszülők tartózkodtak, a rendőrök őket is az utcára kísérték.A tűz keletkezésének okát szakértő vizsgálja - tette hozzá az őrnagy.

Nemváltó műtétek teljes...

Dombos Tamás, a jogvédő szervezet munkatársa egy pénteki műhelybeszélgetésen azt mondta: az új alaptörvény megalkotása lehetőséget adhatna arra, hogy más diszkriminációtilalmakhoz...

Osztrák kárpótlás: 36 évet...

Az elsőrendű vádlott, Horváth Attila, a megyei és a Győr városi roma kisebbségi önkormányzat elnöke 3 év 8 hónapi börtönbüntetést kapott, és 4 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától....

Tátrai nem vallott...

Tátrai nem vallott Gyurcsány ellen A MNV Zrt. volt vezérigazgatója bilincsben, rabszíjon, két fegyőr kíséretében érkezett a tárgyalóterembe. A pert tárgyaló...

OCÖ: Vidéken már félnek a...

Kolompár Orbán az elmúlt húsz év cigány politikai tevékenységét értékelve úgy fogalmazott: a választott vagy kijelölt vezetők, politikusok pártérdekeket képviseltek a cigányság...

Leukémiás kislányt...

Először mentettek életet Magyarországon privát őssejtbankban tárolt őssejt beültetésével. A műtét szeptemberben történt, a beültetett őssejt - amelyet a Krio Intézetben tároltak és...

Európa tájékoztatást kért...

Thorbjorn Jagland főtitkár Martonyi János külügyminiszterhez írt levelében "arra bátorította a kormányt, hogy az új alkotmány megalkotásakor támaszkodjon a Velencei Bizottság...

HIV-pozitív rab köpött szembe egy rendőrt

Egy bizonyítottan HIV-pozitív külföldi érkezett a Nyírbátori Őrzött Szállásra, az eligazítás szerint a külföldi napközben együtt mozoghatott a többi lakóval, de éjszaka nem lehetett együtt a többiekkel, nehogy szexuális úton átadja a fertőzést a társainak - közölte. November 15-én a takarodót követően kopogás jött az elkülönített zárkájából, amelyet kollégánk gyanútlanul nyitott ki azt feltételezve, hogy valami egészségi probléma miatt jelez, mivel ezt megelőzően viselkedési probléma nem volt a vele. Az ajtó nyitásakor a fogvatartott véres köpettel terítette be minden előzmény...

3684 nap elzárást osztottak ki

A belügyminiszter emlékeztetett rá: kormányra kerülésük után nem sokkal lehetővé tették, hogy a tulajdon elleni szabálysértések akár elzárással is sújthatók legyenek, függetlenül attól, fiatalkorú-e az elkövető vagy sem. A jogszabály augusztusi életbe lépésétől december 3-ig 18 473 esetben került sor ilyen eljárásra. A bíróságok 581 személlyel szemben 3684 nap elzárást szabtak ki - mondta a miniszter. Hozzátette: ezek a számok is azt mutatják, létjogosultsága van az intézkedésnek.

Alkotmányos szellemiség kell

A lap pénteki számában megjelent interjúban a politikus azt mondta: ez a jogkör bölcs és mértéktartó alkotmányos érzéken alapuló szerepfelfogást igényel, aminek meglétét nyilván a jogkör gyakorlása során lehet majd megtapasztalni. Hozzátette: általánosságban elmondható, hogy minden alkotmányos rendszer működése két dolgon áll: magán a szabályozáson, és a szerepvállalók alkotmányos érzületén. Szerinte külön törvényi szabályozásra nincs szükség. Hangsúlyozta: a mai szabályozás is tartalmaz hasonló, államfői mérlegeléssel kitölthető jogkört. "Így ismét csak azt mondhatom, hogy...