Reggeli lapszemle: Az ár- és belvíz 120 milliót visz el naponta
2010. december 17. péntek 07:38
Magyar Hírlap: A belvízi problémák kezelésének napi költsége hetvenötmillió forint, míg az árvízhelyzet negyvenötmilliós kiadást jelent naponta - nyilatkozta Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a Magyar Hírlapnak.
A napilap pénteki számában megjelent interjúban Illés Zoltán azt mondta: semmi sem jelenthet akadályt akkor, ha az emberek vagyonának, életének megóvásáról van szó. Hozzátette: a védekezésre a költségvetés általános tartaléka jelenti a pénzügyi fedezetet.
Arra a felvetésre, hogy a gazdák szerint a vízügyi társulások a felelősek a károkért, amelyek az általuk befizetett hozzájárulás ellenére nem végezték el a megelőzéshez szükséges munkálatokat, az államtitkár azt mondta: a kormány a termelők érdekében eltörölte a gazdák ezen hozzájárulást jelentő kisadóját, és ötmilliárd forinttal egészítette ki az agrártárca költségvetését. Hozzátette: az egymásra mutogatás helyett szerinte az lenne a helyes megoldás, ha a megelőzésre adott ötmilliárd forint a vízügyi igazgatóságokhoz kerülne, mert így egy helyen koncentrálódna a pénz és a szakmai felügyelet.
Magyar Nemzet: Több ponton kifogásolja az új felsőoktatási törvény koncepcióját és a pedagógus-életpályamodellt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke - erről Pálinkás József a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.
Az új típusú bolognai képzési rendszerben csak ott szabad változtatásokat végrehajtani, ahol az egyértelműen károkat okozott - mondta az elnök. Hozzátette: az alapelv azonban csak a bolognai képzési rendszer továbbfejlesztése lehet, nem a régi rendszer visszaállítása.
Pálinkás József nem ért egyet az osztatlan tanárképzés kizárólagos visszaállításával. Szerinte a tanári pályával kapcsolatos túl sok szigorítás oda vezethet, hogy szinte senki nem választja majd ezt a pályát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

