Megújuló energia stratégia: még idén
2010. december 18. szombat 10:34
Az államtitkár elmondta, a 2020-ig megvalósuló, megújuló energiaforrásokhoz köthető fejlesztéseknek köszönhetően több tízezer munkahely jöhet létre. A konzultációt hét nagyobb, egyenként 30-40 szakmai szervezet részvételével lezajlott fórum végén tartotta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Bencsik János hangsúlyozta, a tízéves program önmagában nem oldhatja meg az ország biztonságos energiaellátását és nem számolhatja fel a külső energiafüggőséget, ezeken a kockázatokon azonban egy átgondolt rendszerrel jelentős mértékben lehet csökkenteni. A változások érinthetik Magyarország energiaellátási szerkezetét azonban radikális áttörés a hőellátásban történhet.
Az államtitkár elmondta: a magyarországi megújuló energiaellátásban a legfontosabb szerepet azért játszhatja a bioenergetika, mivel a legnagyobb tartalékaink ezen a területen vannak, és a legkisebb befektetéssel itt tudunk energiát felszabadítani. "Ez az a terület, ahol a leginkább össze lehet kapcsolni az energiapolitikai, agrárgazdasági és vidékfejlesztési szempontokat. Itt lehet a leginkább csökkenteni a gázfüggőségünket" - tette hozzá.
Bencsik János a legfontosabb feladatok között a szabályozási környezet átalakítását és a kutatási, fejlesztési, illetve innovációs támogatások rendszerének kialakítását említette. Célként fogalmazta meg, hogy a szükséges engedélyek száma 40 alá, nagyobb beruházások esetében 20 alá csökkenjen, és ezeknek legalább fele legyen beszerezhető egyablakos ügyintézéssel.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

