Állami védelmet kér a cigány kisebbség
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) elnöke - a Wesley János Főiskola, valamint a Társulás a Cigány Méltóság Védelméért által közösen szervezett konferencián - elmondta: a gyöngyöspatai cigány közösség vezetői és képviselői a nap folyamán petíciót juttatnak el a kormányhoz, amelyben azt kérik, a magyar állam védje meg a félkatonai szervezetek által fenyegetett kisebbségi közösséget.Kállai Ernő kisebbségi ombudsman előadásában úgy fogalmazott: vannak olyan települések, ahonnan kivonult az államhatalom, magára hagyta az ott élőket, ezért "az állam szétcsúszik",...Raffael azt vallotta: félelmében szúrt
Raffael nyomozati vallomásában még az szerepel, hogy kés sem volt nála. A hétfői tárgyaláson azonban azt vallotta, hogy a Patrióta lokál előtt egy támadólag fellépő, elébe "berobbanó alakot" megszúrt. A lábát akarta megsebesítni, de úgy látta, hogy hasba szúrta a támadót - mondta, beismerve azt is, hogy már a diszkóban megszúrt valakit. Félelmében szúrt a lokál előtt - állította -, mert nyolcan-tízen is támadták, de nem akart embert ölni. "Nehéz azzal a tudattal élni, hogy az ember esetleg megölt valakit" - indokolta vallomását. A bíró kérdésére, hogy a...Lázár elnézést kért a 2008-ban elhangzottakért
A tagozat az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: "az elmúlt tíz hónap kormányzati intézkedései miatt egyre nehezebb körülmények közt élő magyar dolgozók, alkalmazottak, kisvállalkozók elfogadhatatlannak tartják Lázár János 2008-ban tett szegényellenes kijelentéseit, melyekkel a Fidesz frakcióvezetője szó szerint semmibe veszi őket".Szerintük Lázár János és a Fidesz ezzel végérvényesen világossá tette, mit is gondol "a bérből és fizetésből élő, gyermeket nevelő, nem ritkán három műszakban dolgozó, egészségét vagy akár életét nap mint nap kockáztató...Négy balesetben négy halott...
Tájékoztatása szerint szombaton és vasárnap összesen 184 közúti közlekedési baleset történt. Ezek közül 4 volt halálos kimenetelű, 15 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel végződött. A többi...Új lemezzel hangol a 30....
"Az album üzenete egyértelmű: úgy ment el mellettünk a XX. század, hogy a hangzatos ígéretek nem valósultak meg, nem lett sem jobb élet, sem munka, sem béke, sem biztonság. A világ...A briteknél is bűzlött a...
Azt azonban, hogy a britek mire bukkantak, és mire voltak kíváncsiak, egyik fél sem árulja el - fűzték hozzá.Elismerte a Legfőbb Ügyészség (LÜ) egy hivatalos levélben, hogy a brit Súlyos...Új szöveg - apróbb módosítások
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője szerint a magyar iskolák világában nagy zűrzavart okozna, ha bármit korlátozás nélkül lehetne tanítani....Ki és honnan szerezte be a...
Sokat dolgozott a rendőrség a romagyilkosság-sorozat felderítésén, de fontos részletek kimaradtak - mondta Bérdi Zsolt, K. Árpád védője. A hat halálos áldozatot követelő...Holnaptól kizárólag...
Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke a testület mai ülésén Cinkotai János közgazdászt és Kocziszky György dékánt javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris..."Nem lesz több álláshalmozó politikus"
Az országgyűlési képviselő, az alkotmányszövegező bizottság tagja egy miskolci beszélgetésen azt is hozzátette: nincs még végleges döntés az ügyben, de várhatóan a kétharmados többséget igénylő módosítással helyreállítják majd az 1990-1994 közötti állapotokat. Szerinte ezt a lépést különösen indokolja az Országgyűlés 200 főre tervezett csökkentése - írja a lap.Ugyanakkor a lap szerint hangsúlyozta azt is: valamilyen formában - például az önkormányzati törvény idei módosítása kapcsán - ha nem is vétójog, de legalább konzultációs jog formájában továbbra is biztosítani kell a...Civil tiltakozás Lázár kijelentései ellen
A Facebook közösségi portálon azután kezdték a "polgári engedetlenségi flashmobot" szervezni, hogy szombaton az internetre felkerült egy hangfelvétel, amelyen Lázár János egyebek között azt mondta: "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér". Lázár János vasárnap elnézést kért a városi közgyűlésen 2008-ban elhangzott "félreérthető" mondatai miatt. Hangsúlyozta, hogy a szövegösszefüggésből kiragadott részleteket idéztek, hiszen ő nem a szegény emberekről, hanem a "megélhetési politikusokról" beszélt.Kopjás Attila, a rendezvény egyik...Kósa: meg sem hökkenhetünk
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke az MTI-nek vasárnap nyilatkozva azt mondta: a Fidesz azt vizsgálja, hogy milyen jogi lépéseket tehet a hamisítók ellen, mert a megvágott, manipulált szöveg semmilyen módon nem fedi a valóságot.A politikus úgy fogalmazott: "mint már annyiszor, a szocialisták most is a hamisítás szerintük jól bevált eszközéhez folyamodtak." Azt a szöveget, amellyel Lázár János Fidesz-frakcióvezetőt támadják, és amely egy 2008-as nyilvános közgyűlésen hangzott el, megvágták, manipulálták úgy, hogy az elveszítette az eredeti értelmét - közölte,...
Szerdán temetik Ranschburg...
A népszerű pszichológus, tanár, számos szakkönyv szerzője, Budapest díszpolgára 75 évesen, március 10-én hunyt el kórházban, ahova néhány nappal korábban került.Ranschburg Jenő több...Hétfőn bővülhet a Monetáris...
Cinkotai János közgazdászt és Kocziszky György dékánt fogja javasolni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén Rogán Antal, a...Román hekkertámadás a...
A szervezet korábban több médium - az olasz RAI, a La Stampa és a Corriere della Sera, a francia Le Monde - honlapját is megtámadta már. A román-magyar viszony a héten feszültté vált,...ATM-automaták alkatrészei...
A pénzügyőrök tételesen átvizsgáltak egy belépésre jelentkező, az okmányok szerint üresen Bulgáriából Olaszországba tartó teherautót. A szigorított ellenőrzés során a jármű műszerfalából...MSZP: távozzon Lázár,...
Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője vasárnap az MTI-nek elmondta, hogy a Blikk szerint Tiszafüreden lett kompenzációs listáról fideszes képviselő Lipcsey György Imre, a Hunvald...Már igényelhető az...
Ha valaki szőlőt kíván telepíteni, annak ilyen jogosultságot kell szerezni, például az országos jogtartalékból vásárolnia kell. Az idén ez március 16-a és május 31-e között...Folyamatosan járőröznek Gyöngyöspatán
A megyei és a fővárosi rendőrök közösen, folyamatosan járőröznek, éjjel-nappal a településen. Ellenőrzik a romatelepre vezető utakat, a településen áthaladó forgalmat, a gépjárművek rakományait, kapcsolatot tartanak mindkét féllel és meghallgatják sérelmeiket - adta hírül a köztévé.A hónap végen az OPSZ tagtoborzást tart a településen, hogy a rendőrséggel együttműködő, jogilag legális polgárőrség alakuljon és segítse a közbiztonság megteremtésében Gyöngyöspatát.Alkotmányozásba kezd a parlament
A Ház az új alkotmány április 18-án várható elfogadásáig nem tárgyal más előterjesztéseket, de hétfőn még döntés születhet a monetáris tanács két új tagjáról. Az Országgyűléshez két alkotmányjavaslat érkezett a március 15-i határidőig. A kormánypártok által benyújtott, Magyarország Alkotmánya címet viselő törvényjavaslat - amelyet Lázár János Fidesz-frakcióvezető húsvéti alkotmányként aposztrofált - a Nemzeti hitvallás című fejezettel kezdődik. A Himnusz első sorával induló tervezet rögzíti: "hazánk neve Magyarország".Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke, független...Az ötöslottó nyerőszámai és nyereményei
Nyerőszámok:18 (tizennyolc)41 (negyvenegy)42 (negyvenkettő)52 (ötvenkettő)89 (nyolcvankilenc)Joker: 506433.Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatosokra, egyenként 2 366 700;a 3 találatosokra 27 580;a 2 találatosokra 1650 forintot fizetnek.Az öttalálatos várható főnyereménye a 12. játékhéten 535 millió forint.
« Előző
25380 | 25407 | 25434 | 25461 | 25488 | 25515 | 25542 | 25569 | 25596 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...

