A briteknél is bűzlött a Gripen-ügy
2011. március 21. hétfő 09:25
Azt azonban, hogy a britek mire bukkantak, és mire voltak kíváncsiak, egyik fél sem árulja el - fűzték hozzá.
Elismerte a Legfőbb Ügyészség (LÜ) egy hivatalos levélben, hogy a brit Súlyos Csalások Elleni Hivatal (SFO) az úgynevezett Gripen-ügyben, függetlenül más nyomozásoktól, saját vizsgálatot indított, és ennek keretében jogsegélyi megkeresést intézett a magyar Legfőbb Ügyészséghez, amelyet a magyar fél maradéktalanul teljesített is. Ez derül ki abból a levélből, amelyet Sinku Pál, az LÜ kiemelt ügyek főosztályának vezetője írt Jávor Benedek LMP-frakcióvezető-helyettes írásbeli megkeresésére.
A Gripenek beszerzéséről 2001 szeptemberében döntött az első Orbán-kormány, azután, hogy a harcászati szakma és a honvédelmi tárca szerint az amerikai F-16-osok vásárlása lett volna indokolt - áll a cikkben. A 108 milliárd forintos bérleti megállapodást később a Medgyessy-kormány jelentősen kibővítette. Az ügylet kapcsán azután merült fel az esetleges korrupció gyanúja, hogy svéd riporterek leleplező filmet készítettek a Gripen-beszerzésekről.
Jávor Benedek LMP-s képviselő a lapnak azt mondta: érezhetően minden fronton az információk teljes visszatartása zajlik, ez pedig nem segíti a gyanú eloszlatását. "Készséggel elhiszem, hogy nem történt korrupció, de az mindenképpen érdekes, hogy vádalku blokkolja a teljes igazság megismerését. Vádalkut pedig általában nem akkor szoktak kötni, amikor az érintett minden kétséget kizáróan ártatlan" - fogalmazott.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

