Civil tiltakozás Lázár kijelentései ellen
2011. március 20. vasárnap 21:08
A Facebook közösségi portálon azután kezdték a "polgári engedetlenségi flashmobot" szervezni, hogy szombaton az internetre felkerült egy hangfelvétel, amelyen Lázár János egyebek között azt mondta: "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér". Lázár János vasárnap elnézést kért a városi közgyűlésen 2008-ban elhangzott "félreérthető" mondatai miatt. Hangsúlyozta, hogy a szövegösszefüggésből kiragadott részleteket idéztek, hiszen ő nem a szegény emberekről, hanem a "megélhetési politikusokról" beszélt.
Kopjás Attila, a rendezvény egyik szónoka azt mondta: nem az a legfontosabb, hogy Lázár János mondjon le, sokkal fontosabb az az embertelen politika, aminek Lázár beszéde csak egy tünete.
A jelek szerint nem ismerik azt a Magyarországot, ahol 2,5 millióan élnek létminimum alatt, és milliók próbálnak munkához jutni. Vagy nem tudnak ezekről a problémákról vagy nem érdekli őket, ennek köszönhető a politikájuk - fogalmazott. Sokan vannak, akiknek elege van ezekből a politikusokból. Gőg helyett alázatot, kioktatás helyett példamutatást várnak a politikusoktól, és azt, hogy falak helyett hidakat építsenek a társadalmi csoportok között - mondta Kopjás Attila.
A Facebookon szerveződött flashmobon (villámcsődület) jelen volt Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is, de beszédet nem mondott. A tüntetés békésen véget ért.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

