Már igényelhető az újratelepítési jog
2011. március 20. vasárnap 10:58
Ha valaki szőlőt kíván telepíteni, annak ilyen jogosultságot kell szerezni, például az országos jogtartalékból vásárolnia kell. Az idén ez március 16-a és május 31-e között lehetséges.
Arra is felhívja a figyelmet az agrárkamara, hogy március 31-éig még szintén igényelhető a borászati gépek vásárlásához támogatás. Ebben a támogatási csomagban még több mint 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre. Utóbbi támogatással azok a borászati cégek élhetnek, amelyek különféle borászati berendezéseket, gépeket vásároltak 2010. szeptember 25-e után és a vételár egészét kifizették már a pályázat benyújtásáig.
A támogatásban részt vevő vállalkozások egy, illetve több gépet is vásárolhatnak. Eddig a 2 milliárdos támogatási keret csupán mintegy tizedét igényelték a gazdálkodók. A támogatás mértéke mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a vásárolt gépek nettó értékének 30 százaléka, míg nagyvállalatoknál 20 százalék. A támogatás összege minimum 1 millió, legfeljebb 400 millió forint. A támogatás kifizetése legkésőbb október 15-éig megtörténik.
Forrás: agromonitor.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

