Szerdán temetik Ranschburg Jenőt
2011. március 20. vasárnap 17:04
A népszerű pszichológus, tanár, számos szakkönyv szerzője, Budapest díszpolgára 75 évesen, március 10-én hunyt el kórházban, ahova néhány nappal korábban került.
Ranschburg Jenő több tudományos tisztséget is betöltött, többek között volt a Magyar Pszichológiai Társaság főtitkára és a Magyar Pszichológiai Szemle rovatvezetője is. Tagja volt a Nemzetközi Pszichológiai Társaságnak és a Nemzetközi Fejlődéslélektani Társaságnak, 1992-től 1996-ig az Országos Gyermekvédő Liga elnökeként tevékenykedett. Fő kutatási területe a fejlődéslélektan, a szocializáció, a klinikai gyermeklélektan, a fejlődési pszichopatológia volt.
A tudományos ismeretterjesztést mindig is szívügyének tekintette, a családi és iskolai gyereknevelés témakörében számos cikket jelentetett meg a különböző szak- és napilapokban, folyóiratokban, s emellett szerte az országban tartott előadásokat, vezetett tanfolyamokat a pedagógusok számára. Több könyve is megjelent.
Ranschburg évtizedekig a Magyar Televízió Családi kör című műsorában volt kommentátor, amikor sokat tett azért, hogy az itt-ott még meglehetősen merev magyar nevelési rendszer a hideg és szigorú szabályoktól elforduljon a meleg és engedékenyebb szabályozás felé - emlékeztetett halálakor az MTI-nek pályatársa, Vekerdy Tamás pszichológus, aki nagyon fontosnak tartja azt is, hogy "példamutató őszinteséggel vállalta mindig saját magát, saját életútját, saját családját".
A fejlődéslélektan kutatásában és oktatásában végzett munkásságáért, a gyermekek védelme érdekében folytatott tevékenységéért 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2006-ban Budapest díszpolgára lett, 2009-ben Prima Primissima-díjat kapott, 2010-ben a Hazám-díjat vehette át.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

