"Reklámadó lesz, az a kérdés, hogy mennyit fognak fizetni"

A reklámadó marad, a kormány legfontosabb célkitűzése, hogy a különadók rendszere megmaradjon - mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden reggel. Közölte, hogy az EBRD-vel és az Erste Bankkal is olyan megállapodást kötöttek hétfőn, hogy a bankadó marad, az összege csökken. Ugyanígy van ez a reklámadóval is, az Európai Bizottság kérése, instrukciói alapján kénytelenek azon gondolkodni, hogy mennyi legyen az adó, de az nem lehet vita tárgya, hogy legyen vagy ne legyen - szögezte le. "Reklámadó lesz, az a kérdés, hogy...

Felüljáróról zuhant le egy autó Pest megyében - a sofőr túlélte

Földútra zuhant egy személyautó egy perbáli felüljáróról, a Pest megyei település közelében hétfő este egy másik baleset is történt, a Perbált Tinnyével összekötő úton kamion fordult keresztbe, mindkét helyen tart a műszaki mentés - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Kisdi Máté elmondta, hogy a személyautó ismeretlen körülmények között sodródott le a felüljáróról, majd körülbelül tízméternyi zuhanást követően a tetején állt meg. A kocsit vezető középkorú férfit a fővárosi és a Pest megyei tűzoltók emelték ki a roncsból, a fővárosi...

Simicska-balhé: Orbán nem veszi fel a kesztyűt?

Orbán Viktor kormányfő a Simicska Lajos nagyvállalkozó vele kapcsolatos kijelentéseit firtató kérdésre hétfőn azt mondta: sem ő, sem a kormány nem vesz részt "ilyen vitákban". A Parlamentben más témában tartott sajtótájékoztatón két újságíró is faggatta a kormányfőt Simicska Lajos pénteki nyilatkozatairól. Orbán Viktor mindkétszer annyit válaszolt, hogy eddig sem vett részt ilyen vitákban, sem ő, sem a kormány, és ezután sem fognak. Múlt pénteken lelkiismereti okokból benyújtották fel-, illetve lemondásukat a Simicska Lajos nagyvállalkozóhoz köthető médiumok eddigi...

Politikai leszámolásokról...

A Demokratikus Koalíció felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, nyilatkozzon arról, hogy az elmúlt években történtek-e politikai merényletek Magyarországon - közölte Varju László, a...

A lakosság közel kétharmada...

A magyar lakosság hatvan százaléka támogatná, ha Budapest megpályázná a nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogát - derült ki a BOM a Magyar Sportért Alapítvány (BOM)...

Néhány városban már...

Néhány városban már működnek a posta csekkbefizető automatái Hétfőtől az országban húsz helyen, bevásárló központokban, illetve postákon működnek csekkbefizető automaták - közölte a...

"Az EU szintjén kell...

Az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók kezelésére már több megoldást is felvetettek, mint például az Európai Unió...

Ketten is eltrafáltak a...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 6. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 5 (öt), 14 (tizennégy), 16 (tizenhat), 20...

Megint nem volt ötös, íme a...

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: A nyerőszámok: 18 (tizennyolc), 27 (huszonhét), 52 (ötvenkettő), 57 (ötvenhét), 73...

Özönlenek a menekültek - be kell csukni a kapukat?

Özönlenek a menekültek - be kell csukni a kapukat? Miközben dúl a vita, szükség van-e menekültpolitika szigorítására, huszonnégy órán belül újabb több mint ezer, többségükben koszovói határsértőt fogtak el a rendőrök Magyarországon. Budapesten, a Keleti pályaudvaron szombaton százharminchárom, érvényes útlevéllel és vízummal nem rendelkező koszovói állampolgárt tartóztattak fel. Pénteken összesen 1269 határsértőt fogtak el Ásotthalom külterületén, Csongrád megye déli részén, közülük 1233-an koszovói állampolgárnak vallották magukat. Mindeközben nemzeti konzultáció indulhat a bevándorlásról, ezt Rogán Antal, a Fidesz...

Külhoni magyar nyelvű képzések is szerepelnek már a felvi.hu-n

Külhoni magyar nyelvű felsőoktatási intézmények képzéseiről is tájékozódhatnak a jelentkezők a www.felvi.hu oldal pénteken indult új felületének köszönhetően - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Rétvári Bence elmondta: az új felületen a határon túli székhelyű, de magyar nyelvű képzéseket kínáló intézmények felvételi eljárását, vizsgáit, képzési formáit és az esetleges költségeket ismerhetik meg a diákok. Az államtitkár kiemelte: azt szeretnék, ha a fiatalok teljes Kárpát-medencei oktatási térben...

Feljelentette a BKK a volt vezérigazgatót, Vitézy Dávidot

Feljelentette a BKK a volt vezérigazgatót, Vitézy Dávidot A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) üzleti titok megsértésének megalapozott gyanúja miatt, az igazgatóság döntése alapján, feljelentette a VI. és VII. Kerületi Ügyészségen a közlekedési társaság korábbi vezérigazgatóját, Vitézy Dávidot. A Dabóczi Kálmán vezérigazgató által aláírt pénteki, MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a BKK a rendelkezésére álló hivatalos dokumentumok alapján megállapította, hogy Vitézy Dávid munkaviszonyának megszűnésekor nem tett eleget a társaság adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatában foglalt kötelezettségének. Hozzátették: valószínűsíthető,...

Az eddigi megbízott elnök,...

Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) eddigi megbízott elnöke pénteken átvette hivatalos elnöki kinevezését az emberi erőforrások miniszterétől - közölte a...

Nemzeti konzultáció indul a...

A Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, induljon nemzeti konzultáció a megélhetési bevándorlásról - közölte a Fidesz frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján, a Mezőkövesdre kihelyezett...

Pénteken újra emelkedett az...

Emelte bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 334-335...

Az Ab-elnök elégedetten...

Elégedetten távozom, bár azt nem mondom, hogy folytatnám - mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) február végén távozó elnöke az Akadémia jogtudományi intézetében tartott szakmai...

Doppinglistára tették a...

A legújabb WADA-tiltólista értelmében a kobalt (kobalt-klorid-hexahidrát) S2 csoportos tiltott szernek minősül, ezért, bár nem kifejezetten az élsportban, de mindenképp sokak által és...

Hamarosan mobiltelefonnal...

Hamarosan mobiltelefonnal is vásárolhatunk buszjegyet A közösségi közlekedés megújításáról hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volán...

Eltörölték a légi útvonalakat Magyarország fölött

Csütörtöktől Európában elsőként a HungaroControl eltörölte a magyar légtérben az eddig létező útvonalakat, a repülőgépek korlátozások nélkül repülhetnek a légtérben, amellyel 3 millió dollárt takaríthatnak meg a légitársaságok - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A HUFRA "hungarian free route" (szabad útvonal) új forgalomszervezési koncepció lényege, hogy Magyarország légterében a ki- és belépőpontok között a lehető legrövidebb, töréspontok nélküli egyenes útvonalakon közlekedhetnek a repülőgépek, ezzel a légitársaságok...

Nem támogatható a NAV-dolgozók életpályamodellje

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint nem támogatható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr dolgozóinak életpálya-modellre vonatkozó követelése, ezért a nemzetgazdasági tárca nem tárgyal a NAV alig negyedét kitevő pénzügyőrök szakszervezetének a követeléséről - közölte a tárca az MTI érdeklődésére csütörtökön. A napokban a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, és a Munkástanácsok Országos Szövetsége is kérte, hogy készüljön életpályamodell a NAV dolgozói számára is. Az NGM erre reagálva kiemelte: ha a költségvetési mozgástér lehetővé teszi, elsőként a családoknál...

Orbán: be kell reteszelni Magyarország ajtaját

Orbán: be kell reteszelni Magyarország ajtaját Minden körülmények között meg kell védeni a rezsicsökkentést és javítani kell a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetén - egyebek között erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP Mezőkövesden tartott frakcióülésének első napján a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint. A tanácskozáson a kormányfő kiállt a megélhetési bevándorlás visszaszorításának szükségessége mellett is. Rogán Antal csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, túl vannak egy jó hangulatú és vidám frakcióülés első napján, amelyen a kormányfő politikai...