Aggódnak a gazdák a szokatlanul meleg időjárás miatt
A szokatlanul meleg időjárás jót tesz a háztartásoknak az alacsonyabb fűtésszámlák miatt, azonban a mezőgazdaság szereplői számára napról napra több veszélyt rejt magában. Ha ugyanis több hétig még maradna januárban az évszakhoz képest kimagaslóan meleg időjárás, az megváltoztatná a növények normális életritmusát - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A médiában példaként bemutatott rügyfakadások egyelőre még csak bizonyos jelző növényeket érintenek, meghatározott kedvező ökológiájú térségekben. A legtöbb gyümölcs- és szőlőültetvényben még tart a...
Énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba
A világ minden részéről várják a magyar vagy magukat magyar származásúnak valló 18-26 év közötti képzett énekesek jelentkezését március 31-ig a Nemzeti Ifjúsági Kórusba. A jelentkezők közül a legjobbak meghívást kapnak a felkészítő táborba, amely július második felében lesz Kecskeméten. A kórus ezt követően a Kodály-emlékévhez kapcsolódva öt állomásból álló koncertturnéra indul, amelyen ősbemutatók is elhangzanak - közölte a Zeneakadémia hétfőn az MTI-vel. A kórus repertoárját mások mellett Kodály, Robert Schumann, Orbán György, Frederick Delius és Vajda János művei...
Megdőlt a fővárosi hajnali melegrekord hétfőre virradóra
Hétfőre virradóra megdőlt a legmagasabb minimumhőmérséklet fővárosi napi rekordja, de az országos nem - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint mostanáig 2001-ben volt a legenyhébb a január 7-ei hajnal a fővárosban. Akkor 6,9 Celsius-fokot mértek, most 7, 2 fokot regisztráltak Budapesten. A télen megszokotthoz képest január első napjaiban inkább tavaszias volt az időjárás. Az elmúlt napokban több melegrekord is megdőlt: a leghidegebb órákban 10 fok körüli értékeket mértek, vasárnap délután Mohácson 17,7 fokig melegedett fel a levegő. A...
Nyugdíjas pedagógusokat...
Diákok korrepetálásához keresnek nyugdíjas pedagógusokat Budapesten a nemsokára megnyíló Egyszülős Központba. Nagy Anna arról...
A gazdák aggódnak a...
Aggódnak a gazdák a napok óta tartó tavaszias időjárás miatt, mivel rügyeznek a fák, és ha továbbra is ilyen meleg lesz, majd...
Játszott a hatos lottón?...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 1. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Pár napig még marad az...
A következő napokban még marad a szokatlanul enyhe idő, aztán viszont fokozatos lehűlés várható, a hétvégén hó is lehet -...
Több állami pénzt kapnak a...
Több mint 10 százalékkal nő idén 2017-hez képest a megyei hatókörű városi múzeumok és könyvtárak, valamint a települési...
Leszámolás Pesten: a támadó...
Megöltek egy férfit a főváros XVII. kerületében vasárnapra virradóra, a támadó egy nőre is rálőtt, majd fegyverét maga ellen fordította - közölte a rendőrség a honlapján. A police.hu-n...Jelentősen emelkedtek az adóbevételek tavaly
Tavaly majdnem 5 százalékkal - 609 milliárd forinttal - több adóbevétel érkezett az adóhivatalhoz mint 2016-ban - tájékoztatta s Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. A növekedés mértéke jelentős, még a bruttó hazai termék (GDP) várható növekedési ütemét is meghaladja, és mindezt úgy, hogy 2017-ben összességében 860 milliárd forinttal csökkent a lakosság, a családok és a vállalkozások adóterhe - tette hozzá Tállai András. Az államkassza bevételi oldala bizonyítja, hogy megérte a szemléletváltás - jelentette ki az államtitkár....
Sok-sok milliót ér ez az öt szám: talán éppen Önnek?
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 1. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 17 (tizenhét)24 (huszonnégy) 37 (harminchét) 49 (negyvenkilenc)82 (nyolcvankettő) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt.4 találatos szelvény 31 darab, nyereményük egyenként 1.529.010 forint;3 találatos szelvény 2.809 darab, nyereményük egyenként 18.000 forint;2 találatos szelvény 72.216 darab, nyereményük egyenként 1.530 forint. Joker: 123455Joker telitalálatos szelvény 1 darab, nyereménye: 27.434.905 forint.
Megbolondult az időjárás, dőlnek a melegrekordok
Megdőlt az országos napi melegrekord szombaton, az ország több pontján 17 Celsius-fokot is mértek. Kaposváron hajnalban is rekord meleg volt, a leghidegebb órákban is csaknem 10 fok volt. Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI megkeresésére elmondta: mostanáig az ezen a napon mért legmagasabb hőmérséklet 16,7 fok volt, amelyet 1975-ben Sopron (Kuruc-domb) állomáson rögzítettek. Most több helyen is mértek 17 fok körüli hőmérsékletet. A legmagasabb hőmérsékletet 17,4 fokot a Somogy megyei Babócsán rögzítették. A budapesti napi melegrekord...
Nyíltan támadják hazánkat a...
A támadások folytatódnak, mert az európai bevándorláspárti politikusok még az idén "tető alá akarják hozni a Soros-terv...
Negyven éve kapta vissza a...
Az 1945-ben az Egyesült Államokba került koronázási jelvényeket Cyrus Vance külügyminiszter adta vissza a magyar népnek...
Munkahelyek létrehozására...
Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő és...
Átlagosan 3 százalékkal...
Január 16-tól várható drágulás a postai szolgáltatásokban, azonban több szolgáltatás esetén nem változnak a díjak. Nem emelkedik a leggyakrabban feladott termék, a nem könyvelt -...Kigyulladt egy panellakás,...
Egy ember meghalt, amikor tűz keletkezett egy panelház egyik lakásában Hódmezővásárhelyen, a belvároshoz közeli Hódtó utcában...
A korábbinál ügyfélbarátabb...
Az adózás területén többségében az adózókat kedvezően érintő változások léptek életbe január elsejétől, az adóigazgatási eljárásokra vonatkozó szabályozás is sok tekintetben ügyfélbarát...Roma kulturális események támogatására pályázhatnak
Január 15-ig lehet benyújtani a pályázatokat a roma kulturális események megvalósítását támogató, 50 millió forintos keretösszegű pályázatra. Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma december 14-én hirdetett pályázatot olyan roma kulturális események megvalósítására, amelyek többek közt a cigány nyelvek ápolását és fejlesztését, a roma hagyományok megőrzését, valamint a roma nemzetiség kulturális örökségének megismerését és a társadalmi...Tállai András: folytatódnak az adócsökkentések
Folytatódnak az adócsökkentések, 2018-ban a családoknál és lakosságnál mintegy 60 milliárd forintot hagynak a kormány adócsökkentő intézkedései. 2018-ban 5 százalékra csökkent az internet, a halhús, a sertésbelsőség és -vágási melléktermék, az éttermi szolgáltatás és a Braille-nyomtatók, illetve - kijelzők áfakulcsa. Tállai András rámutatott, hogy a magyar munkavállalók Európa 2. legalacsonyabb személyi jövedelemadóját, 15 százalékos szja-t fizetnek 2018-ban is. A 2011-től végrehajtott jelentős szja-csökkentés eddig több, mint 2700 milliárd forintot hagyott a magyar...
Diákoktól csalt ki pénzt egy tanárnő, lebukott
Többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás miatt emeltek vádat egy kecskeméti tanárnővel szemben, aki az iskola tanulóinak meghirdetett franciaországi kirándulás összesen több mint 9 millió forint összegű részvételi díját beszedte, de valójában sem a szállást, sem az utazást nem szervezte meg. A vádirat szerint a 48 éves tanárnő anyagi gondokkal küzdött, amikor 2016 tavaszán hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg az iskola tanulói részére. Azt ígérte, a 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül fedezi a szállást, a félpanziós ellátást, a belépődíjakat...
A rovat további témái
- Újra nyomást próbálnak gyakorolni Magyarországra
- Idén több pénzből folytatódnak az iskolafejlesztések
- Három évre kitiltották Romániából a Kárpátia énekesét
- Boldog új évet kívántak a kéményseprők
- Jelentősen megnőtt az év végi mobilinternet-forgalom
- Már érezhető az új Puskás-stadion különleges atmoszférája
« Előző
13338 | 13365 | 13392 | 13419 | 13446 | 13473 | 13500 | 13527 | 13554 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...

