Az oktatás és a kultúra Európa legfontosabb erőforrása
Az oktatás színvonalának támogatása versenyképességi kérdés, ugyanis az oktatás és a kultúra Európa legfontosabb erőforrása - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Brüsszelben csütörtökön, az első európai oktatásügyi csúcstalálkozó szünetében. A miniszter hangsúlyozta, noha Magyarország általában meg kívánja tartani nemzeti kompetenciáit, az oktatás területén messzemenően támogatja a brüsszeli találkozó célkitűzését, a közös Európai Oktatási Térség létrehozását és erősítését. "Az oktatás erősítése előfeltétele annak, hogy Európa továbbra is jó...
Egymillióval több szja-bevallási tervezetet készít idén a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a tavalyi mintegy 4 millióhoz képest idén egymillióval több szja-bevallási tervezetet készít - közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a nyilvántartásában szereplő adatok alapján a mezőgazdasági őstermelőknek és az általános forgalmi adó (áfa) fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is összeállítanak egy tervezetet, amely nem válik automatikusan bevallássá, így azt ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel. Kiemelték, ha a tervezetet nem egészítik ki, és...
Élőhely-védelmi program indult a Balatonnál
Élőhely-védelmi és élőhely-helyreállítási program indult a Kis-Balatonon és Somogy megye észak-nyugati részén öt helyszínen, a program 425 millió forintos uniós és belföldi támogatást nyert el, és a tervek szerint 2019 szeptember végéig megvalósul - közölték a Balaton-felvidéki Nemzeti Park projektindító sajtótájékoztatóján szerdán, Fonyódon. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy már az előző, 2015-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban is minden korábbinál többet, 38 milliárd forintot költhetett az...
Arany János hősnői kelnek...
Arany János hősnői kelnek életre kortárs értelmezésben a Várkert Bazár Nők, Aranyban című irodalmi sorozatában, amelynek...
Meghirdették az Ökumenikus...
Meghirdették az Ökumenikus Diákfilmszemle idei pályázatát, a téma az "Újrajátszva - Amikor egy helyzetet szeretnénk...
Helyenként 20 centiméter...
A magasabb fekvő helyeken 20 centiméter körüli hóréteg alakult ki: Kékestetőn 26 centiméteres hóvastagságot mértek...
Oscar-díjra jelölték a...
Teljesen megújul az...
Művelődéstörténeti...
Rejtélyes történelem címmel művelődéstörténeti előadássorozat indul csütörtökön a Várkert Bazárban, ahol május végéig minden...
Megkezdődött az Arany 200 országos lemezbemutató turné a Zsolnay Kulturális Negyedben
Megkezdődött az Arany 200 című produkció országos lemezbemutató turnéja a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben hétfő este megtartott koncerttel. Bordás Józsefnek, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagjának 80 perces darabját 12 tagú zenekar, 2 színművész és 2 balettművész közreműködésével adták elő. A koncert előtt Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Arany János munkásságára utalva elmondta: az erény, a hazaszeretet, a társadalmi felelősségvállalás, a lelkiismeret, a hit, valamint az emberi jellem fejlődésének igénye a kulcs egy életképes társadalmi közösség jelenéhez...
Két magyar filmet mutatnak be a Berlini Filmfesztiválon
Az idei Berlini Filmfesztivál párhuzamos programjában, a Kritikusok Hetén lesz Lichter Péter és Máté Bori két filmjének, a játékfilm hosszúságú The Rubnak és a 2016. október 8. című rövidfilmnek a bemutatója. A cannes-i és a velencei Kritikusok Hete mintájára létrehozott szekciót a Német Filmkritikusok Szövetsége indította el négy évvel ezelőtt, a Berlinale párhuzamos programjaként. A vetítéssorozat célja, hogy a filmek köré vitákat, beszélgetéseket szervezve dialógust indítsanak a filmesek, kritikusok és a nézők között. A szervezők ezért csak kevés filmet válogatnak a...
Horgász látogatóközpont épül a Búbánat-völgyben
Az esztergomi Vasas Horgász Egyesület a Búbánat-völgyi Kerek tó mellett látogatóközpontot épít közel 200 millió forintos beruházással a Lépésekre a Dunakanyartól projektben - mondta a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján hétfőn a térség országgyűlési képviselője, valamint a horgászegyesület elnöke. Völner Pál (Fidesz) közölte, a projektet azért hirdették meg, hogy a természetjárást szolgáló létesítményeket hozzanak létre. A tervezett fejlesztéseket a Pilis-hegységben és a Gerecsében, az Országos Kéktúra nyomvonala mentén valósítják meg és minden korosztály számára...
Több mint háromszáz roma...
Több mint háromszáz roma fiatal tanul tizenegy keresztény roma szakkollégiumban - mondta az Emberi Erőforrások...
Jelentősen előrehalad az...
Egy 35 milliárd forintos uniós projektnek köszönhetően idén jelentősen előrehalad az iskolák sávszélesség-bővítése és...
Sehol nincs...
Sehol nem kellett forgalomkorlátozást elrendelni az időjárás miatt, a gyorsforgalmi utak jól járhatóak és nincs elzárt...
Hátráltatja az enyhe tél a...
Új, közfoglalkozatási mintaprojektben is vágják a nádat a Balatonon, de mivel a tó az enyhe tél miatt nem valószínű, hogy...
Orbán: erőforrást látunk a...
A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton...
Ingyenes koncert és...
Ingyenes népzenei koncerttel, valamint Adyt és Arany Jánost megidéző irodalmi estekkel várják az érdeklődőket január 22. és...
Első ízben rendeznek országos blokklánc versenyt
Magyarország első blokklánc (blockchain) versenyét rendezik meg tavasszal a Blockchaineum alapítói a Corvinus Fintech Centerrel közösen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem közreműködésével - közölték az MTI-vel a szervezők. A versenyre a blockchain technológiára épülő, ötlet fázisban lévő vagy már működő megoldásokkal jelentkezhetnek díjmentesen magyar vállalkozók, egyetemisták, startupperek. Czeglédi Tamás ötletgazda, a Blockchaineum egyik alapítója kiemelte, hogy a kriptovaluták világán kívül többek között az egészségügy,...
Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált
Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált, a február 10-i rendezvény teljes bevételét a hagyományoknak megfelelően rászoruló külhoni magyar közösségeknek ajánlják fel. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint azzal a remélt céllal szervezik meg a Budapesti Székely Bált, hogy a rendezvény erősíti a nemzeti összetartozás érzését, tovább szilárdítja a magyar-magyar összefogást, fejleszti a Székelyföld és az anyaország kapcsolatát, illetve segíti a rászoruló nemzettársakat. Az V. Budapesti Székely Bált február 10-én a Pesti Vigadóban...
Afgánt akart benyomni az LMP egy bizottságba, elfújta a szél
A hirado.hu több, egymástól független forrásból úgy értesült, "nyomós nemzetbiztonsági oka" van, hogy Szél Bernadett LMP-s társelnököt Németh Szilárd fideszes politikus "eltanácsolta" a nemzetbiztonsági bizottság üléseitől: az ellenzéki politikus a migrációs válság közepén egy olyan külsős szakértő-munkatársat jelölt a bizottságba, akinek az átvilágítása során problémák merültek fel: Kabulban született, illetve "az egyik leginkább bevándorláspárti Soros-szervezet", a MigSzol alkalmazottja volt". Németh Szilárd azzal érvelt, hogy Szél...
A rovat további témái
- Kelet-Ukrajnában szállt fel a migránsokat szállító repülő
- Karneváli hangulattal vár a Fővárosi Nagycirkusz új műsora
- A rák leggyakoribb fajtáit szűrő vérvizsgálatot teszteltek
- A hétvégén is többfelé havazhat
- Kitilthatják Sorost, ha nem igazolja az állampolgárságát
- Sokan jelentkeztek az idei Debrecen Város Bora versenyre
« Előző
13257 | 13284 | 13311 | 13338 | 13365 | 13392 | 13419 | 13446 | 13473 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...
- Átszállásra felkészülni! Ismét...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...

