Kitilthatják Sorost, ha nem igazolja az állampolgárságát
2018. január 18. csütörtök 16:30

A Fidesz frakcióvezetője szerint ha Soros György nem tudja igazolni magyar állampolgárságát, akkor kitiltható Magyarországról; Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt is kijelentette: Magyarország egyetlen bevándorlót sem fogadott be az elmúlt időszakban.
Gulyás Gergelyt az origo.hu azon felvetéséről kérdezték, miszerint Soros György kitiltható lenne, mert úgy tudják, nincs magyar útlevele. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: ahhoz, hogy valakit ne lehessen Magyarország területéről kitiltani, a magyar állampolgárság igazolására van szükség.
Kifejtette: a magyar állampolgársági törvény a vérségi elv alapján áll, tehát az is magyar állampolgár az absztrakció szintjén, aki ezelőtt egy évszázaddal kiment Amerikába, és az ő gyermekei, unokái és dédunokái is magyar állampolgárok, de erre igazolás nélkül nem lehet hivatkozni.
Arra a kérdésre, hogy ha Soros Györgynek nincs magyar útlevele és személyigazolványa sem, akkor kitiltható-e, úgy válaszolt: ha a feltételezés igaz, és az üzletember nem tudja állampolgárságát igazolni, akkor kitiltható.
Arra a felvetésre, hogy Magyarország a hírek szerint az elmúlt időszakban bevándorlókat fogadott be, Gulyás Gergely kijelentette: Magyarország egyetlen egy bevándorlót sem fogadott be, csak a genfi egyezmény alapján oltalmazotti státuszt élvező és menekült személyeket.
Gulyás Gergely közölte: a Fidesz támogatja a kormány "Stop Soros" törvénycsomag-tervezetét, amelynek részleteiről a Fidesz február közepén, Visegrádon tartandó frakcióülése is állást foglal majd.
A politikus a törvénytervezetet indokolva hangsúlyozta: a nemzeti konzultáción több mint 2,3 millió ember mondott nemet arra, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon, és ez a támogatás több mint kétszerese a legnagyobb ellenzéki párt által az előző parlamenti választáson kapott szavazatoknak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Új életre kelt, s már vissza is tért...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...

