Horgász látogatóközpont épül a Búbánat-völgyben
2018. január 22. hétfő 14:33

Az esztergomi Vasas Horgász Egyesület a Búbánat-völgyi Kerek tó mellett látogatóközpontot épít közel 200 millió forintos beruházással a Lépésekre a Dunakanyartól projektben - mondta a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján hétfőn a térség országgyűlési képviselője, valamint a horgászegyesület elnöke.
Völner Pál (Fidesz) közölte, a projektet azért hirdették meg, hogy a természetjárást szolgáló létesítményeket hozzanak létre. A tervezett fejlesztéseket a Pilis-hegységben és a Gerecsében, az Országos Kéktúra nyomvonala mentén valósítják meg és minden korosztály számára megteremtik a környék megismerésének, biztonságos bejárásának lehetőségét. Így például kilátókat építenek, felújítják a természetes forrásokat, valamint pihenőpontokat hoznak létre.
A 416 millió forintos támogatásban részesült Lépésekre a Dunakanyartól program elemeit egy konzorcium valósítja meg, amelynek az esztergomi Vasas Horgász Egyesület mellett tagja a Pilisi Parkerdő Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Szentkirályi Ádám, a Vasas Horgász Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, az új központ a természeti környezetbe illeszkedő, 640 négyzetméteres, kétszintes épület lesz. A létesítményben oktatótermeket, öltözőket, mosdókat és büfét alakítanak ki, a közösségi tér alkalmas kiállítások, rendezvények befogadására.
Az esztergomi Vasas Horgász Egyesületnek 1900 tagja van, közül 400 gyermek és ifjúsági tag. Az egyesületet 1960-ban alapították Esztergom akkor két legnagyobb gyára, a Műszeripari Művek és a SZIM Marógépgyár támogatásával. Mivel a Dunából fogott halak a folyó szennyezettsége miatt fogyasztásra alkalmatlanok voltak, az egyesület az 1970-es években a Búbánat-völgyben négy létesítményből álló tórendszer épített. A Kerek-tóban folyt horgászat, a többi tavat halnevelésre használták. A horgászati lehetőségek bővítésére a Csenke pataki vízfolyásra alapozva 2001-ben adták át a Dédai tavat.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...