Novemberben lép életbe az elszámolási képletről szóló rendelet
2014. október 16. csütörtök 09:05
A devizahiteleseket érintő elszámolásról szóló MNB-rendelet az elszámolási törvény hatálybalépését követően, november elején lép életbe. A rendeletben leírt módszertan alapján kell majd a bankoknak az árfolyamrés semmisége és a tisztességtelen, egyoldalú szerződésmódosítások miatt együttesen elszámolniuk - mondta Vonnák Balázs, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MTI-nek.
A jegybank pénzügyi rendszer elemzési igazgatóságának vezetője kifejtette: az elszámolás szabályozását több jegybanki rendeletben rögzítik. Ezek közül az első, "az alaprendelet" a rendszeresen és határidőre fizető adósokra vonatkozik majd. A speciális eseteket - a késedelembe esett ügyfelek, az árfolyamgátban résztvevők ügyét - külön "alrendelet" fogja szabályozni.
Az elszámolás lényegi elemei megegyeznek majd az MNB által július végén közzétett, a hitelszerződések újraszámítását bemutató alapelvekkel, melyeket az árfolyamrés semmissége miatt kell alkalmazni - mutatott rá az igazgató.
A módszertan alapelve - a túlfizetések előtörlesztésként való elszámolása - önmagában könnyen átlátható, azonban a speciális esetek (a nem teljesítő hitelek, a kedvezmények, az egyedi banki konstrukciók) elszámolása összetett szabályok előírását igényli, emiatt az MNB folyamatosan egyeztet a Magyar Bankszövetség képviselőivel.
Így az elszámolással kapcsolatos MNB-rendelet hatályba lépésekor a bankok már széleskörű információval fognak rendelkezni a módszertan részleteiről - fűzte hozzá az igazgató.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Egymás után lobbantak fel a...

