Nepáli földrengés: 250 forintot lehet felajánlani hívásonként
2015. április 28. kedd 14:15
Már több mint 25 ezren csatlakoztak a 1353-as adományvonalon az Ökumenikus Segélyszervezet Nepálért indított gyűjtéséhez.
Az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi partnerszervezeteivel összefogásban, a károsultak számára felállított átmeneti táborokban elhelyezett több ezer ember élelmiszerrel, ivóvízzel, ruhával és takaróval való ellátásában vesz részt. A szervezet ezen tevékenységek támogatására gyűjt Magyarországon adományokat, a 1353-as vonalon hívásonként 250 forintot lehet felajánlani - közölte a segélyszervezet kedden az MTI-vel.
Bár Nepál fővárosában helyreállt a légiközlekedés, a segélyszállítmányok érkezését továbbra is megnehezíti, hogy Katmandu repülőterén összesen csupán hat gép számára elegendő forgalmi előtér van.
A helyszínre érkező segélyszervezetek az egymás közti koordináció érdekében regisztráció után kezdhetik meg tevékenységüket. Az országban dolgozó külföldi segélyszervezetek, nagy világszervezetek és helyi partnereik felosztják egymás közt a károsult területeket, hogy mindenhová jusson és eljusson a segítség.
Ugyanis nemcsak az epicentrum körzetében fekvő, hanem számtalan távolabbi, kisebb település lakói is súlyos károkat szenvedtek. Az összehangolt segélyezés és a szükségeltek koordinált felmérése megfelelő humanitárius programok, illetve később is fenntartható megoldások kialakítását teszik lehetővé.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...

