Együttműködik a rendőrség és a közterület-felügyelet
2015. április 28. kedd 06:59
Kiterjeszthetik a közterület-felügyelők jogköreit a jövőben, hogy a jelenleginél is szorosabb legyen az együttműködés a rendőrséggel, s hogy együtt még határozottabban léphessenek fel a településeken a rend érdekében. Hétfőn délelőtt részben e célból alakult meg a Megyei Jogú Városok Szövetségének közterület-felügyelőket tömörítő kollégiuma. Az alapító okiratot Pintér Sándor belügyminiszter és Szita Károly MJVSZ-elnök írta alá Budapesten.
A megyei jogú városok évente együttesen hárommilliárd forintot fordítanak a településeken működő közterület-felügyeletekre. Az ország 23 nagyvárosában 634, Kaposváron 14 közterület-felügyelő dolgozik a közterületek rendje érdekében.
- Azért döntöttünk a kollégium megalakítása mellett, hogy a közterület-felügyelőknek legyen egy olyan fórumuk, ahol lehetőségük van a tapasztalataik, munkájukat érintő kérdések megbeszélésére, s a szakmai javaslataik előkészítésére. Szeretnénk továbbá, ha az eddigieknél is hatékonyabban tudnánk bevonni őket a rendteremtésbe - mondta Szita Károly polgármester, az MJVSZ elnöke.
Pintér Sándor belügyminiszter hangsúlyozta: a rendőrség már most is szorosan együttműködik a közterület-felügyelőkkel, tavaly 148 ezer közös intézkedést hajtottak végre. A belügyi tárca vezetője szerint a közterület-felügyelők kiváló munkát végeznek.
Forrás: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...

