Az ország nagy részén heves zivatarra figyelmeztetnek
2015. május 06. szerda 12:15

A várható heves zivatarok miatt két délkeleti megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Több megyében sok esőre és viharos szélre is figyelmeztetnek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délelőtt az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: késő délután északnyugat felől több helyen viharossá fokozódó széllel hidegfront éri el az országot, mely este halad át a Duna vonalán, majd a késő esti, éjféli órákban az ország délkeleti részét is eléri.
A fronthoz zivatarok is társulnak, melyeket néhol 90-100 kilométer/óránál is erősebb szél, nagy méretű jég, illetve felhőszakadás is kísérhet.
A veszélyjelzés szerint Békés és Csongrád megye kivételével az egész országban várható heves zivatar, amelyet jégeső, károkozó szél kísérhet.
Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Pest megyében valamint a fővárosban felhőszakadás is várható, amely során rövid idő alatt akár 30 milliméternél is több eső hullhat.
Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére a viharos szél miatt is kiadták a figyelmeztetést.
Szerdán a hőmérséklet csúcsértéke a Dunántúlon 21-26, másutt 26-31 Celsius-fok között alakul. Késő estére 15-22 fok közé hűl le a levegő.
A meteorológiai szolgálat azt írta: csütörtökre virradó éjszaka a front hatása a keleti, délkeleti országrészben is lecseng. A zivatarok kelet felé elhagyják az országot. A szél fokozatosan veszít erejéből. Csütörtök napközben nem valószínű zivatar.
Az előrejelzés szerint csütörtökön a legalacsonyabb hőmérséklet 10-15, a legmagasabb hőmérséklet 21-25 fok között alakul.
Képünk illusztráció.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Ismét számba veszik az erdei...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

