Toller Tünde: "Laci csak viccelt, hogy milliárdos lenne"

Toller Tünde azt mondta: a dokumentum leadási határideje éppen csütörtökön jár le, de "elege lett a cirkuszból, az igaztalan vádakból", ezért azt nem írja alá. Hozzátette, hogy döntése előtt "másokkal", köztük Szili Katalin házelnökkel is egyeztetett.Az asszony közlése szerint ezzel Toller László a mandátumát nem veszti el, mintegy nyolcszázezer forintos havi juttatása azonban ezt követően már nem jár. Ha a családnak emiatt anyagi problémái lesznek, Toller Tünde kölcsönt vesz fel.A szocialista politikus felesége ennek kapcsán határozottan cáfolta, hogy...

Az önkormányzati lap Hillert ekézi

Az önkormányzati lap Hillert ekézi A Pécsi Hírek cikkét a nemrég nyugdíjba vonult főszerkesztő, Bencze János jegyzi, forrásaink szerint azonban a közelmúltban - főként Méhes Márton távozása óta - a kulturális miniszterrel, az MSZP volt elnökével konfliktusba került Tasnádi Péter polgármester véleményét is tükrözi. (Bencze Jánost nem értük utol, úgy tudjuk, külföldön tartózkodik.)Az alábbiakban a minden bizonnyal egy újabb szocialista belháború nyitányát is jelző írást teljes terjedelmében közöljük:"EKF 2010: kormányzati mulasztások Bajban az EKF! Leáll a projekt! Elmaradnak a beruházások! Pécs...

Lakat kerül az UNIV-kollégiumra

Lakat kerül az UNIV-kollégiumra A felsőoktatási intézmény három éve nem vállalta a közel másfél milliárdos beruházást, de tavaly előtt a Boszorkány szálló már olyan állapotba került, hogy ki kellet üríteni. A  felújításnak egy év múlva neki is álltak, idén őszre pedig befejeződnek a munkák.  Kukai Tibor, a PTE műszaki igazgatója szerint több mint harminc milliárdból fognak bele egy átfogó kollégium-fejlesztési programba, amely először az UNIV-ot érinti. Ezt a fejlesztést követi a Jakabhegyen található szállóknak, illetve...

Farkashajsza: Viszockij...

Pécs méltóképpen ünnepli a Hobo Blues Band harminc éves fennállásának jubileumát. A 2007. december 8-ai lemezbemutató koncert egy egész éves sorozatot nyitott meg. A havonta megrendezésre...

Kátyútenger: majd tavasszal

Kátyútenger: majd tavasszal Nem kell rutinos sofőrnek lenni, hogy lássuk: mind a város, mind a megye útjai kritikán aluli állapotba kerültek, miután egy...

Pécs ezen a télen még nem...

Pécs ezen a télen még nem fizetett hóeltakarításért Mint arról beszámoltunk, a városi cég idén közel száztízmilliót fizet a BS-AXIS Kft.-nek, hogy bizonyos főutakat, a...

2010 után nem várható...

2010 után nem várható központi támogatás Amilyen viharosan indult a pécsi közgyűlés olyan gyorsan békesség szállta meg az üléstermet. A testület előtt ugyanis...

Ünnepi küldöttgyűlést tart...

Időpont: 2008. február 1. 10.00.Helyszín: Pécsi Kereskedelmi Központ Zsolnay terem (7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.)Program:- a PBKIK 2007. évi kitüntetéseinek átadása;- a Zsolnay...

Újabb bomba: a megye kiszáll!

Újabb bomba: a megye kiszáll! A Nagy Kiállítótér kulcsprojekt gazdája a megyei önkormányzat, amelynek vezetése mindvégig a létesítmény eredeti funkciókkal...

Tasnádi EKF-ügyben a kormányt okolja

Régóta érezhetően inkább fanyalgás övezte, az elmúlt hónapokban azonban valóságos össztűz zúdult a pécsi EKF projektre. Alig telik el hét, hogy valamilyen rejtélyes módon kiszivárgott, egyébként jó eséllyel titkosnak szánt dokumentum vagy információ ne korbácsolná az egekig a kedélyeket a program kapcsán, ahogyan az a napokban is történt. A fő vádak: csúsznak a beruházások, nincs se művészeti vezető, se kulturális koncepció, a pécsi vezetés hibájából. A várost irányítók álláspontja szerint ugyanakkor a kormány is adós egyel s mással. Máig nem kapta meg Pécs például azt a...

Nyugdíjazása miatt perre ment a prof.

Nyugdíjazása miatt perre ment a prof. Ugyan a felsőoktatásban akár a hetvenedik életév is lehet a nyugdíjaztatás korhatára, ám az egyetem pénzügyi helyzete miatt - a közalkalmazotti törvénynek megfelelően - felmentették azokat, akik elérték hatvanötödik életévüket. Az universitas irányításának annak idején az volt az elképzelése, hogy a nyugdíjba vonulóknak felajánlják - addigi fizetésük harmadáért -, hogy professzor emeritusként folytassák munkájukat, óraadóként pedig továbbra is taníssanak, megbízási szerződéssel. Győrffy Zoltán, a PTE sajtószóvivője szerint tizenhat oktató már megkapta az...

Fejezetek a magyar őstörténetből

Fejezetek a magyar őstörténetből „Nagy öröm, hogy az őstörténet egyre több embert foglakoztat és hasonlóan a Kárpát-medencében élő többi népcsoporthoz, a magyar nyelvet beszélő és a magyar kultúrába tagozódott lakosságot is érdekli saját - sokszor nem egyértelmű - eredete" - mondta el Csajághi György zenetörténész, a programsorozat szakértője. Továbbá hangsúlyozta, hogy igyekeznek egy, a tudomány talaján álló előadássorozatot létrehozni, mely próbálja meghaladni a magyar nemzet eredetének kutatásában fellelhető - mára elavultnak vélt - toposzokat, kliséket. Ilyen lehet a magyarság finnugor népekhez...

Egy EKF-beruházásnak máris...

Megérkezett a Bajnai Gordon-féle minisztérium állásfoglalása Pécsre, s ez a "Nagy Kiállítótér" EKF kulcsprojekt megvalósíthatóságának lehetőségeit is taglalja. Az öt...

A pécsi fideszesek kérdései...

A pécsi fideszesek kérdései az EKF-ről Dr. Páva Zsolt, az ellenzék frakcióvezetője ezért kérdéseket fogalmazott meg Tasnádi Péter polgármesternek, az elmúlt napokban...

Körforgalom: indul az...

Körforgalom: indul az aszfaltozás! Schmidt Ilona, a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt. sajtóreferense a Pécsi Újság.hu-nak megerősítette a Pécsi...

Rejtekhelyre vitték Kossuth...

Rejtekhelyre vitték Kossuth szobrát A Kossuth téri mélygarázs munkálatai mára eljutottak abba a stádiumba, hogy leemelhették talapzatáról Horvay János Kossuth...

Bátaapáti atomtemető:...

A Bátaapátiban létesülő atomtemető-beruházás felfüggesztését szorgalmazza Illés Zoltán, a Fidesz környezetpolitikusa, mert szerinte a vájatok furása során előre nem látott, természetet és...

Münchenben jártak a Misina...

A nemzetközi konferencia résztvevői között szerepelt a brassói francia konzul is, aki Brigitte Bardot támogató levelét olvasta fel. Pierre Bierce, az indián filmekből ismert Winettou...

Tasnádi Péter is részt vett Gyurcsány fórumán

"Azt szeretnénk, ha lenne közös álláspontja a kormánypárthoz tartozó helyi vezetőknek abban, hogy merre menjünk tovább. Ez konzultáció lesz" - mondta a miniszterelnök újságíróknak a tanácskozás előtt."Én (...) egy nagyon erőteljes építkező, modernizációs politikát szeretnék javasolni az országnak és a polgármester kollégáknak" - tette hozzá a politikus.A kormányfő úgy vélekedett, hogy a ciklus feléhez közeledve véget érhet a másfél szűk esztendő. Ez azt jelenti, hogy miközben a kormány fegyelmezetten tartja magát eredeti programjához, bővülnek a lehetőségek -...

Ma újra élő tévéműsor a felvételizőknek

Az első részt az érdeklődők 2008. január 23-án tekinthették meg a Pécs Televízió műsorán.Az élő felvételi fórum második részében január 30-án, szerdán 19.30 órától 20.30 óráig az Egészségtudományi Kar, a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás-fejlesztési Kar, az Állam- és Jogtudományi Kar, a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi Kar felvételiért felelős munkatársai várják a nézők kérdéseit.

Egy visszautasíthatatlan ajánlat

Egy visszautasíthatatlan ajánlat A pécsi Magasház eladása kapcsán a napokban derült fény arra is, hogy míg a két évtizede üresen álló huszonöt emeletes épületért az önkormányzat mindössze négyszázmilliót kér, addig közel egymilliárdért vásárolna meg egy másikat, amely az EKF egyik tervezett nagyberuházásának, a konferencia- és koncertközpontnak területén található.A kulturális fővárosról szóló - a városvezetés által titkosított - megvalósíthatósági tanulmány készítői szerint viszont az említett ingatlanegyüttes ennek csak harmadát - közel 330 milliót - éri. Igaz, ezzel szemben egy korábbi...