Kizárták Malit a szabaddemokraták
2008. április 12. szombat 17:13
Kizárta az SZDSZ Mali Zoltánt, aki okirat hamisítás gyanújával feljelentést tett az ügyészségen a Hír Televízióban leleplezett tavalyi elnökválasztási csalás után. A fegyelmi bizottság szerint Drávapiski polgármestere a közelmúltban tett nyilatkozataival lejáratta a párt jelenlegi vezetését.
A testület internetes fórumokon megjelent hozzászólásokért is elmarasztalta a polgármestert, noha ezekről nem bizonyítható be, hogy valóban ő írta. Súlyosbító körülménynek minősült, hogy Mali az ellenzéki sajtóban is elmondta véleményét. A polgármesternek már kézbesítették a határozatot, amely ellen 15 napon belül fellebbezhet.
A jogorvoslati határidőből következik, hogy Mali az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén már nem vehet részt, noha polgármesterként szavazati jog illette volna meg. Mali erejét jelzi egyébként, hogy a mindössze 100 fős Drávapiski egy híján ugyanannyi küldöttel vett részt a tavalyi elnökválasztáson, mint a 160 ezer lakosú Pécs.
HírTV
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...