Másodállást vállalnak az orvosok?
2008. április 13. vasárnap 22:18

Az igenek elsöprő győzelemét hozó márciusi referendum után eltörölt vizitdíj a Pécsett is jellemzően található kisebb, 1700 - 2000 beteget ellátó praxisokat érinti legérzékenyebben.
A Praktizáló Orvosok Szövetségének Baranya megyei elnöke, Dr. Princz János háziorvos szerint egy-egy praxisnak a központi kasszától érkező bevétele átlagosan öt-hatszázezer forint, ehhez jött hozzá a díjból származó pluszbevétel. A háziorvosnak ebből kellett fenntartania, fejlesztenie a rendelőt, adóznia, és fizetnie legalább egy főállású alkalmazott bérét.
A kevesebb beteget ellátó orvosoknak azonban magasabb fajlagos költségekkel, és kisebb bevétellel kellett/kell számolniuk - így nekik szinte létkérdés volt a vizitdíjból származó összeg.
Mindenesetre, tette hozzá dr. Princz, még az áprilisig befolyó többletpénzzel együtt is csak a valójában szükséges bevételek feléhez jutottak hozzá - a finanszírozás ugyanis hat éve változatlan. Szerinte, ha nem kapják meg a kieső összeget, sokan másodállást fognak vállalni, ez persze egy idő után a betegellátás rovására mehet. (A hétvégén Éger István kamarai elnök bejelentette, a háziorvosok a szerződések felmondását fontolgatják. Harminc napot adtak arra, hogy a kormány megoldja a problémát.)
A pécsi járóbeteg-ellátásban is érzékeny veszteséget jelent a díjak eltörlése. Az Egyesített Egészségügyi Intézmények igazgató főorvosa, dr. Kovács Ágnes azt mondja, a vizitdíj eltörlésével évi százhúszmilliótól estek el. Ennek pótlását most úgy próbálják elérni, hogy a jobb finanszírozás érdekében egyre több beteget látnak el, s olyan "szolgáltatásokat" - mint például a lézeres szemvizsgálat - vezetnének be, melyek eddig nem voltak elérhetőek az intézményben.
A PTE orvoslása számára mindössze hatvanmilliót hozott éves szinten a vizit- és a kórházi napidíj. Ezzel szemben több mint egymilliárd forintos forrást vontak el az universitastól - mondja dr. Kollár Lajos, a Klinikai Központ főigazgatója, aki úgy véli, az orvosi kar közel huszonkétmilliárdos költségvetése mellett a hatvanmilliós vizitdíj nem volt jelentős összeg. Hozzátette, vizitdíjautomatát nem is vásároltak.
Az egyetemi klinikákhoz hasonlóan a megyei kórházban is csak egy próbát éltek meg az automaták, azokat azóta vissza is adták tulajdonosuknak.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...