Vihar: Gödrén egy pajtába csapott a villám

A szóvivő a hétfő esti és éjszakai vihar jellemző káresetei között említette, hogy sok fa kidőlt, ágak szakadtak felső vezetékekre, közterületekre, gépkocsikra, valamint sok helyen kellett vizet pincékből és mélyebben fekvő területekről szivattyúzni, és megtisztítani az átereszeket.Néhány helyen villámcsapás okozott tüzet, Vas megyében Szombathelyen lakóházba, a Baranya megyei Gödre településen pajtába, néhol fákba csapott a villám.A szóvivőnek személyi sérülésről nem volt tudomása. A vihar okozta épületkárok kapcsán elmondta, hogy több helyen, így a fővárosban, Győrött és...

Nyilatkozik a Gyurcsányt leváltani akaró pécsi MSZP-s

Nyilatkozik a Gyurcsányt leváltani akaró pécsi MSZP-s Komáromi István az országos választmányhoz írt április 10-i levelében megjegyzi, mindenki számára világos, hogy a párt társadalmi elfogadottsága mélypontra jutott, s sürgősen változtatni kell az MSZP irányításán, kommunikációján. Az alapszervi titkár szerint szét kellene választani a miniszterelnöki és a pártelnöki funkciót, úgy, hogy az előbbit Gráf József agrárminiszter vegye át, s csak az utóbbi maradjon Gyurcsány Ferenc kezében. A javaslat már önmagában sem kis vihart kavart, ráadásul furcsa színezetet adott neki, hogy a napokban Szili Katalin, az...

Mentők: létszámcsökkentés várható

Mentők: létszámcsökkentés várható Azokon a területeken, ahol a feladat jelentősen csökkent, mentőerőket csoportosítanak át oda, ahol a sürgősségi esetek száma magas vagy növekszik. Amennyiben a belső átcsoportosítás után is marad kihasználatlan kapacitás, azt megszüntetik. A létszámleépítés lehetőségét korábban Győrfi Pál, sajtószóvivő is megerősítette. Ez jelentheti azt, hogy az öreg mentőautók közül néhányat kivonnak a forgalomból, s az elsősorban a képzetlenebb munkaerő egy részét is leépítik. Információink szerint országos szinten akár száz mentőautó betegszállító járművé minősítéséről vagy...

Kívülről támogatják az EKF-et

Kívülről támogatják az EKF-et A régióban komoly sikereket maga mögött tudó pénzintézet igazgatója ötmillió forintos hozzájárulással indította el a szervezet...

KlasszJazz Crossover...

KlasszJazz Crossover ősbemutató Az ismert szólista számos nemzetközi, hazai díj és elismerés mellett dolgozott már együtt Presser Gáborral, Horváth...

Tart a kiemelt közúti...

A közlekedésbiztonsági helyzet javítása, és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében megszervezett demonstratív közterületi jelenlét a járművezetők általános ellenőrzésén túl a...

Vihar: Pécs eddig megúszta

Információink szerint Baranyában egyelőre sehol nem alakult ki szükséghelyzet, kisebb-nagyobb zivatarokkal - a jelenlegi helyzet szerint - mind Pécs, mind a megye megúszta a...

Szerdán rendezik Villányban...

A benevezett helyi borokat neves borszakértők bírálják el. Ebben az évben fehérborokból, rozéborokból és vörösborok három kategóriájából külön- külön választják ki a „Baranya megye...

A Fidesz a szocialisták...

A cinikusan „nemzetbiztonsági védelem"-nek nevezett akció - a 311/2008-as kormányhatározat - lényegében a megyei, fővárosi, kerületi és megyei jogú városok önkormányzatait, a...

Új vállalkozások: a régióban sok a hiányosság

Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható: a cégek a leggyakrabban telephelyük megfelelő azonosításáról, cégtábla kihelyezéséről nem gondoskodnak időben, illetve az alapvető számviteli előírásokat nem tartják be. A revizorok valótlan címre bejelentett cégeket is találtak.Az ellenőrzésre kiválasztott, újonnan alakult vállalkozások mintegy harmada alapvető törvényi kötelezettségének sem tesz eleget azzal, hogy a vállalkozás beazonosítását szolgáló cégtáblát nem helyezi ki telephelyén. Ezzel nemcsak a gazdasági partnereinek nehezíti meg a kapcsolatfelvételt, hanem a hivatalos...

Rendőrségi nyílt nap: az iskolásokat is várják

A rendezvényen számos érdekes, látványos bemutatóval és programokkal várják az iskolásokat és minden érdeklődőt. Többek között japán harcművészeti bemutatót, kutyás bemutatót, ujjnyom rögzítést, a gyermekek részére motoroztatást robogókkal és kerékpáros ügyességi versenyt is rendeznek.

Nincs a városnak 9 milliója gyermekek üdültetésére?

Életveszélyesé vált a balatonfenyvesi gyermektábor főépülete. A tetőtartó gerendázat kiszakadt a tartófalból, az épület fala megnyílt, és dőlni kezdet, de elmozdult a tető is. A statikus szerint az épület bármikor összedőlhet.A pécsi önkormányzat balatonfenyvesi táborában évente 1000 pécsi általános iskolás üdülhet. Az idei nyárra is elkészült már az iskolák turnusbeosztása, eszerint június közepén nyaralna az első csoport. Ha addig nem sikerül befejezni a felújítást, 12 iskola tanulóinak üdültetése hiúsul meg. Az életveszélyes állapot megszüntetésére, valamint a szükséges...

Vasárnap: agárkosbor-túra...

A DDNPI túrát szervez vasárnap a ritka faj, az agárkosbor megtekintésére Csányoszróra. A résztvevők a Dráva-sík üde és száraz gyepeit, keményfa ligeterdőit érintik a túra során, miközben...

Vigyázat: este hattól...

A viharzóna az ország nyugati, délnyugati határán lép be, és előreláthatólag a kedd hajnali órákban hagyja el az országot északkelet felé. A viharos idő várhatóan az ország területének...

Újabb ötmillió forint...

Mintegy ötmillió forint értékben, fadobozban, egykilós kiszerelésekben öt csomag marihuána volt a bizonyíték rá, hogy a drog előállításához termesztett növényt legalább egyszer...

Traffipaxos mérések hétfőn...

08.15 - 09.00 óráig Pécs, Siklósi út09.15 - 10.00 óráig 58-as út10.15 - 11.00 óráig Pécs, Megyeri út11.15 - 15.45 óráig Fokozott ellenőrzés16.00 - 17.00 óráig Pécs, Zsolnay út

Vigyázat: gyilkos pc-vírus...

Szakemberek szerint az ilyen e-mailt szabad kinyitni, még ha olyan személy is küldte, aki rajta van az ismerősök, levelezőpartnerek névsorán. (Még véletlenül se nyisd ki!) Eddig...

Pécsi bevásárlókosár:...

Pécsi bevásárlókosár: drágább a hús Vásárlási akciónk célpontjai továbbra is a Metro (1.), a Budai Vámnál (2.) és a Makay úton (3.) található Tesco, valamint a...

Elbocsátások a megyei kórházban

Elbocsátások a megyei kórházban Az elmúlt hónapokban tovább nőtt a Baranya Megyei Kórház adóssága, amely immár eléri az 1,7 milliárdot - ebből kilencszázmilliót a lejárt számlák tesznek ki. A megyénél úgy számolnak, hogy évente további négyszázmillióval emelkedik ez az összeg. A vezetés szerint akár kezelhetetlenné is válhat a kintlévőség, így újabb, sokadik konszolidációs csomaggal megint csak "racionalizálást" hajtanak végre az intézményben. Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke azt mondja, látni kell, hogy ha a tavalyi egészségügyi átalakítások következtében kialakult...

Újhullám filmklub: Furcsa Játék

Újhullám filmklub: Furcsa Játék Hazánkban a szélesebb közönség A zongoratanárnő című filmje után ismerte meg, amelyet az irodalmi Nobel-díjas Elfriede Jelinek azonos című regényéből forgatott. Haneke kegyetlen krónikása az egyéni és társadalmi devianciáknak, főszerepben azonban mégis az erőszak szerepel nála állandó jelleggel. Amolyan európai David Lynch: rejtély bőven van (utolsó filmjének címe is ez), de a misztikum hiányzik műveiből, ugyanúgy, ahogy az okok és az eredetek. Hideg és ügyes dokumentálóként nem akar válaszokat adni, csak bemutat. Főként olyan dolgokat és jelenségeket, amiket leginkább nem...

Várják a városháza megmentőjét

Várják a városháza megmentőjét Mint beszámoltunk róla, a város ötmilliárd forintot vár a Magasház, a Zrínyi laktanya és területe, a 10-es tömb - azaz a Lánc utcai rendelő előtti zöldterület, a Munkácsy utcai rendelő, a Melinda utcai garázssor előtti zöldterület, a FEMA-val szembeni terület és a Bajcsy-laktanya területének leendő vevőjétől.A bevételre nagy szüksége van az önkormányzatnak, hiszen év végére akár összesen húszmilliárdos hiánya is lehet a költségvetésnek, az esetleg újra elmaradó ingatlanbevételek miatt pedig az sincs kizárva, hogy fizetésképtelenné válik Pécs. Mégis könnyen lehet, hogy a...