Pécsi Arcok - Körtvélyesi László lett a kulturális főváros szeme

2008. június 20. péntek 22:10

Pécsi Arcok - Körtvélyesi László lett a kulturális főváros szeme

- Csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg kevésbé van a középpontban mostanság?
- A fotográfia nem az a fajta hivatás, amely kapcsán minden percben dolgozni kell, hogy az ember jelen lehessen a szakmában, de való igaz, hogy az idők során talán némileg visszavettem a munkatempóból - nem szaladgálok már mindenfelé fényképezőgéppel a nyakamban, próbálok célirányosan dolgozni.

- Feltételezem, több idő jut kedvenc hobbijára, a vadászatra is, legkedvesebb témája is egyben a természet?
- Azt szokták mondani, vadászok között én vagyok a legjobb fotós, a fotósok között pedig a legjobb vadász. Számomra ez a két foglalatosság szoros egységet alkot, így hobbim űzésekor egyszerre dolgozok is, s fordítva is így van ez. Ennek ellenére a természetfotózást mégsem emelném ki, hiszen az élet egyéb területeit ugyanúgy szívesen megörökítem. A lényeg, hogy benne legyek a témában, szerves részévé váljak. Ha ez sikerül, s én is az események részévé leszek, belülről látom azt, akkor igazi élettel ruházódnak fel a képeim.

Névjegy

Körtvélyesi László 1948-ban Mosonmagyaróváron látja meg a napvilágot. Kisalföldről az Alpokaljára megy: itt végzi ugyanis az Erdészeti Technikumot. Ez idő tájt szerelmesedik bele a fotózásba is, miután megnézi Antonioni híres "A nagyítás" című filmjét. Katonaként Pécsre kerül, s a városban is marad, így munkáinak nagy része Péccsel kapcsolatos. Olyan kötetek illusztrálása fűződik a nevéhez, mint a 100 pécsi panoráma, A magyarországi németek népviselete, A történelmi séták Pécsett, a Körterotika, Rétfalvi Sándor emlékműkötete, a Vadászok, vadászotthonok. Hat éve a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett hivatalos fotósa, 1996-ban megyei művészeti díjjal ismerték el munkáját.

- Fotós szemmel hogyan érzékeli az emberi világ változását?
- Sokkal közvetlenebbül, mint mások. A világ és annak lenyomata ugyanis folyamatosan változik. Az egy vagy két éve készített fotóim például már el is veszítették aktualitásukat. Az emberek ezt nem érzékelik, mert benne élünk a folyamatban - a képeket nézegetve azonban nyilvánvalóvá válik mindez. Pécs is évről évre változik, így résen kell lenni, amennyiben valós módon akarjuk megörökíteni.

- Jól tudhatja ezt, hiszen neve egybeforrott a várossal. Mégsem tekinthető igazi tükének, hiszen nem ide született. Hogyan került Pécsre, s mi az ami miatt megtalálta itt a helyét?
- Lassan negyven éve itt élek, s a lelkem mélyén pécsi vagyok. Igaz, Mosonmagyaróváron születtem, s a gyermekkori szigetközi élményeim meghatározták egész életemet. A véletlenek sorozata hozta a pécsi kötődést: a katonai szolgálat és a fotózás. Beleszerettem a városba, s számomra az jelenti a legnagyobb kötődést ide, hogy Pécsett rengeteg barátom, ismerősöm van, akik hiányát már nem is igazán tudnám elviselni.

- Friss lendületet adhat itteni létének, hogy az EKF hivatalos fotósának nevezték ki nemrégiben.
- Nagyon komoly feladat ez, ami alapjaiban határozza meg az elkövetkezendő éveimet. Szeretném az összes tudásomat belevinni a készülő képekbe. Tele vagyok tervekkel, ötletekkel: a szemem és a mutatóujjam által, reménykedem, sokat fogok én is tanulni, s a város gyarapszik.

- Van konkrét terület, amelyet fotóznia kell majd?
- Gyakorlatilag mindent meg kell örökítenem az eseményektől, az építkezéseken keresztül a szellemiségig. Szerencsére nagy a mozgástér, s az a célom, hogy egy nagyon pontos keresztmetszetet adjak a kulturális fővárosról.

- A szellemiség változását hogyan lehet megörökíteni?
- Nehezen, hiszen ma még átláthatatlan változások történhetnek a város hangulatában, az emberek viselkedésében, a kultúrához való viszonyában. Mivel rendkívül sok minden fog történni, egyetlen polgár sem fogja tudni kivonni magát az események láncolatából. Példaként hoznám fel: a nyolcvanas években a kórusfesztivál kapcsán gyakorlatilag az utolsó utcakőig minden a zenéről, az énekről szólt itt - s az emberek is a fesztivál részévé váltak. Szerintem az EKF kapcsán is hasonló történéseket rögzíthetünk.

- Optimistán látja a programot?
- Egész életemben a pozitív dolgokat néztem, soha nem érdekeltek a hiányosságok és a problémák. Ha a jelen és a múlt bajaival foglalkozunk, nem lesz jövőnk, képtelenek leszünk töltődni. Hasonló gondolkodással előbbre jutna bárki.

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva