Pécsi Arcok - Lakner Tamás: rockzenészből lett Liszt-díjas

- Honnan a vonzalom a zene iránt?
- Otthonról hoztam a muzsika szeretetét, édesanyám énektanár volt, így természetes volt, hogy én is zeneiskolába járjak. Akkoriban mindenki gitározott, s a kőszegi gimnáziumi évek alatt össze is hoztunk egy rockzenekart. A verseket szerettem, az akkor már létező Kaláka együttes, Sebő Ferenc megzenésítései óriási hatással voltak rám: elkezdtem én is verseket énekelni. Majd, mikor a főiskolára bekerültem, megalapítottuk a Szélkiáltót. Tetszett az, hogy a vers és a zene együtt működni tud, s nem kell úgy harsognom, mint egy rockzenekarnál. A Szélkiáltóval valójában nem találtunk ki semmi újat, hiszen a művészetben ez az egyik legősibb együttélési forma. Persze akad olyan vers is, melyet nem tudtunk megzenésíteni, ilyen például József Attila Dunánál című költeménye. A nagyon nagy versekhez ugyanis csak óvatosan lehet nyúlni, nehéz megtalálni azt az üzenetet a zenével is, melyet a vers mondani szeretne.

- Másfél évtizede úgy tűnt, a Szélkiáltó akár nemzetközi karriert is befuthat,  a zenekar azonban ma már kevésbé él köztudatban, mint nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején. Mi ennek az oka?
- A rádiók négy-öt éve egyáltalán nem játsszák dalainkat, de nincs is olyan jellegű műsor, ahová a Szélkiáltó műfaja beférne - a kereskedelmi televíziókról pedig nem is érdemes beszélni. Egyedül a Duna TV-ben szereplünk, a "Vers Mindenkinek" sorozatban. Itt havonta egyszer-kétszer jelenünk meg. Így hát, nincs igazi fórumunk. Másrészt, amikor 83-ban megnyertük a Ki Mit Tud? versenyt, a zenekar tagjaiban felmerült, hogy felköltözünk a fővárosba, hiszen minden Budapesten van. Végül letettünk róla, de egyáltalán nem bántuk meg: nem kerültünk be a darálóba, s a zenélés is megmaradhatott az igazi kedvtelés szintjén.

- Mennyit próbálnak?
- Nincs kényszer, van időnk arra, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, s ugyan ritkán adunk ki új lemezt, de talán éppen ezért mondhatják: letisztult a muzsikánk. Amikor van feladat, többet próbálunk, s amikor kevesebb a felkérés, kevesebbet. Most van munkánk, hiszen június 28-án a Dóm téren a "ReneSzeánsz" rendezvényen lépünk fel a Kalákával, Sebő Ferivel, Kobzos Kis Tamással és a Misztrállal közösen. Ráadásul Márai Sándor költeményeinek megzenésítésen is dolgozunk.

- Hogyan lehet összeegyeztetni a tanítást, a Szélkiáltót s a Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikarának vezetését?
- A családra, a barátokra kevés időm marad, de talán már megszokták: nyughatatlan ember vagyok. A Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikarában végzett munkám tulajdonképpen az életművem. Amikor - közel harminc évvel ezelőtt - átvettem a vezetést, még én voltam a legfiatalabb, s az ezredfordulóra eljutottunk odáig, hogy egy európai színvonalú együttesünk lett. Kínában megnyertük a Kórusolimpiát, nemzetközi versenyeken harminckét díjat nyertünk. Igazán sok munkával a férfi kar vezetése jár, aminek csak egyik fele a szakmai munka, a másik pedagógia: felnőttekkel ugyanis nehezebb dolgozni mint a gyerekekkel, hiszen mindenkinek kialakult személyisége van. Másrészt rengeteg felkérésünk is van, amelyek közül sokat vissza is kell utasítanom, hiszen amatőr kórusként nem lehet a tagokat állandóan utaztatni. A Bordalfesztivál megszervezése szintén sok munkával jár, ám ezt is nagyon szereti a csapat.

- Van utánpótlása a most virágzó pécsi kóruséletnek?
- Az énekórák számát az iskolákban lecsökkentették, eltűntek a gyermekkórusok. Most még ugyan nem érezhető, de tíz éven belül biztos, hogy eltűnik az utánpótlás. Ugye, mostanság sokat hallhatunk az iskolai erőszakról: bár e jelenségnek sok összetevője van, de szerintem közrejátszik a művészeti oktatás leépítése is, ami órási hiba.

- A kulturális főváros programról nagyon megoszlanak a vélemények. Ön hogyan látja, milyen lesz a 2010-es év?
- Amellett, hogy vannak fenntartásaim, optimista vagyok e tekintetben. Úgy gondolom, hogy Pécsnek hatalmas lökést adhat. A beruházásokkal is úgy vagyok, hogy ha nem készülnek el, csak 2011-re, már akkor is óriásit nyertük. Persze akkor a vonat már elment, de jön majd a következő, s valamelyikre csak fel fogunk szállni. A programok tekintetében már az is óriási dolog, ha Pécsre terelődik figyelem, mindenesetre az EKF-nek nem arról kell szólnia, hogy külföldi sztárokat hozzunk ide, hanem arról, hogy a helyi értékeket bemutassuk, a világ megismerjen bennünket. Nem biztos, hogy egy Domingo-koncert miatt jönnek majd el Európából Pécsre, hiszen Domingot meghallgathatják Bécsben, vagy Párizsban is. Ám, ha egy-egy világsztár fellépését a pécsi értékekbe „csomagolják", akkor van értelme elhozni őket is.

- Tavasszal vehette át Liszt-díjat, melyről azt nyilatkozta meglepetésként érte. Miért mondta ezt?
- Három évvel ezelőtt, mikor először felterjesztettek, azt hittem, hogy automatikusan megkapom, így akkor nagyon vártam, mégsem tüntettek ki. Majd valahogy el is felejtettem a dolgot, de idén kaptam egy levelet a minisztertől, váratlanul. Ez a legmagasabb szakmai elismerés, és nagyon jó tudni, hogy olyan emberek társaságába kerülhettem, akik valóban a hazai zenei élet elitjét képviselik. Azt viszont tudni kell, hogy a díjat nem csak magamnak köszönhetem - a férfikarnak és a Szélkiáltó együttesnek is, hiszen nélkülük nem lett volna lehetséges mindez. Ám mióta megkaptam, minden helyzetben megpróbálok méltó lenni hozzá, nehogy legyintve azt mondják: "Ez kapott Liszt-díjat, ugyan már".

Kép és szöveg: B. M.