Négy év letöltendő a mecseki motoros ámokfutónak

Az első fokon eljáró Pécsi Városi Bíróság szombaton meghozott ítéletében az elsőrendű vádlottat, a 24 éves O. Zsoltot bűnösnek találta közúti veszélyeztetés bűntettében, ezért négy év letöltendő börtönre ítélte, valamint öt évre eltiltotta a járművezetéstől. Míg a végzetes napon vele együtt motorozó, szintén közúti veszélyeztetéssel vádolt társát nyolc hónap felfüggesztett börtön büntetésre ítélték, s három évre eltiltották a járművezetéstől. A vádirat szerint az autófényezőként dolgozó O. Zsolt barátjával együtt 2007. június 10-án Pécsről Komló irányába motorozott, ennek során...

A Férfi Főzőegylet újabb ajánlatai

A Férfi Főzőegylet újabb ajánlatai Levesek:Gombás- juhtúró krémlevesHozzávalók: (4 személyre): 12 dkg brindza (juhtúró), 20 dkg gomba (ha lehet erdei), 10 dkg mascarpone sajt, 1 nagy krumpli, 1 póréhagyma vagy 3 csomag zöldhagyma, 2 dl főzőtejszín, 2 db húsleves kockából hús alaplé, só, fehérbors, őrölt kömény, szerecsendió, 1 csokor friss kapor, 2 evőkanál szalonnazsír, 1 zsemle.A gombát megtisztítjuk, felaprítjuk, kevés zsiradékon lepirítjuk. Felengedjük egy kevés alaplével, és puhára főzzük. Közben a krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk őrölt köményes vízben megfőzzük, áttörjük. A póréhagymát vagy a zöldhagymákat...

Lezárul a Kelemen-éra vizsgálata

Lezárul a Kelemen-éra vizsgálata A PVV Zrt. éléről tavaly nyáron közös megegyezéssel távozott Kelemen László vezérigazgató. A rendőrség tavaly nyomozást is indított a cég ingatlanügyeinek tisztázására, melyet várhatóan tavasz végén, nyár elején zárnak le. Ám nem csupán a hatóság vette górcső alá a vagyonkezelő társaságot, hiszen a polgármesteri hivatal revizorai is nekiláttak a Zrt. működésének és gazdálkodásának ellenőrzéséhez.Varga Péter, a cég élére Kelemen után kinevezett vezérigazgató elmondta, a belső ellenőrzés által készített anyagot már megkapták, amely mintegy kilencven pontban...

MSZP: a választmány üzent...

Simon Gábor emlékeztetett arra, hogy felhatalmazást kapott a választmánytól, tárgyaljon Gulyás Józseffel, az SZDSZ országos tanácsa elnökével a két párt közötti együttműködés...

Tűzróka a pécsi állatkertben

Tűzróka a pécsi állatkertben Tűzróka a pécsi állatkertben. Két tűzróka és négy európai szürkefarkas érkezett a pécsi állatkertbe, melyeket az új kifutóban...

Somogy: "fesztivál" a...

A Fidesz Somogy megyei képviselőcsoportja közleményben reagált az elhangzottakra. Mint írták, a szocialista képviselők nyilatkozatából úgy tűnik, "végképp cserbenhagyták a somogyi...

Kultúrák a mi utcánkban:...

A pályázaton kortól és származástól függetlenül minden európai lakos részt vehet, csupán annyi a dolga, hogy fogja a fényképezőgépét, és kilép a bejárati ajtón.A nevezés módjáról és a...

Más diákigazolványával...

Az ellenőröknek gyanússá vált a használó azonossága, ezért rendőrt hívtak. Később megállapították, hogy az eredeti tulajdonos elhagyta az igazolványát, amelyet később legalább...

EKF: Mészáros teázni hívta...

Többek között szó volt arról, hogy a turisták száma fokozatosan nőni fog, ami azt jelenti, hogy már most stratégiát kell kidolgozni a hulladék eltakarításra, a szálláshelyek...

Magyar Bálint Pécsett: jön a digitális jövő

Kék nejlonköpeny, pedellus bácsi, szénszünet... Még mindenki jól emlékszik a közelmúlt iskoláira, tanóráira, azonban sokkal kevesebben tudják elképzelni, hogy milyen is lesz a jövő. Ebben kíván segítséget nyújtani a Jövő Iskolája Körút, ahol minden érintett és érdeklődő - pedagógus, diák, szülő, intézményfenntartó - hasznos információkat és „kézzelfogható" tapasztalatokat szerezhet a küszöbön álló változásokról.Az információs és kommunikációs technológiák használata nélkül ma már elképzelhetetlen az egyéni boldogulás és bekapcsolódás a társadalmi életbe. Ezért az ehhez...

Több száz biciklis lepte el Pécs utcáit

A Városháza előtt kiterített molinón megszámlálhatatlan aláírás gyűlt össze, emlékeztetendő a városvezetést, hogy a bringás infrastuktúra fejlesztése elsősorban szándék kérdése, nem lehet állandóan a "Nincs pénz!" felkiáltás mögé menekülni! A molinó üzenete: "Kerékpársávot az egyirányú utcákba! Nem pénzkérdés!!!" Ezt az üzenetet hamarosan a város képviselői is olvashatják majd.A szervezők ez úton mondanak köszönetet mindazoknak, akik a program gördülékeny lezajlását segítették. További köszönet illet minden résztvevőt, akik a megmozdulással a környezetbarát...

Eboltások a jövő héten a nyugati városrészben

Az oltás díja darabonként 2500 Ft. A 81/2002 (IX.4.) FVM rendelet 8.§ (2) bekezdése szerint a veszettség elleni immunizálással egyidejűleg kötelező az ebek féreghajtó szerrel való kezelése is. A féregtelenítés díja az eb testtömegétől függően 100-500 Ft között van.A kedvtelésből és sport célból tartott állatok tartásáról és védelméről szóló 1997. évi 29. számú Pécs MJ Város Önkormányzati rendeletben foglaltak alapján az ebeket megkülönböztető jelzéssel kell ellátni. Az azonosító jellel nem rendelkező eb tulajdonosai a „bilétát" az oltás helyén vehetik át. A...

"A Rákból mentünk nulladik...

- Mi tagadás, meglehetősen nehéz elérni Önt. Két hónapja jelentkeztünk be egy interjúra, s mostanra kaptunk lehetőséget.- Az...

You Jane-koncert a Laborban

You Jane-koncert a Laborban A komlói gyökerű banda hadilábon áll a stílus meghatározását illetően: „leginkább zenei csemegének nevezném...

Vasárnapi zenekari koncert...

A rendezvénysorozat a Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány szervezésében valósul meg és a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program 2008-as felvezető évének hivatalos programja.Az első...

Nekiment egy férfi a...

Elsodorta a közterület felügyelőt, majd elhajtott az a 39 éves pécsi férfi, akit csütörtök délelőtt a József utcában ellenőriztek volna. A felügyelő nem sérült meg, s értesítette a...

Tasnádi Péter közleménye a...

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának célja, hogy a Leőwey Klára Gimnázium, mint egyik legértékesebb oktatási intézményünk, a jövőben is megfeleljen az ott tanulók és dolgozók...

Megtalálták egy 64 éve...

Egy fiatal, paraszti viseletben lévő magyar nő és három év körüli kisfiának képe került elő az ukrajnai Csorni Oszlavi településen élő Kondruk-család iratai közül. A fotót a pécsi Havasi...

Nem rendezik meg a Pécs Expo Nemzetközi Vásárt

A Pécs Expo elmaradásáról Róth Róbert, a Pécsi Rendezvényszervező Kht. ügyvezetője tájékoztatta az Új DN-t. A nemzetközi vásár - az Expo Center építése miatt meg nem tartott 2005. évi expót követően - második alkalommal marad el. Mint korábban megírtuk, a PVV Zrt. továbbra is árulja az előző önkormányzati ciklus egyik presztizsberuházásának számító Expo Centert - egyelőre eredmény nélkül.

MSZP: Tasnádi és Tóth vitája Komáromi Istvánnal

"A szavazóívek jövő hét csütörtökön indulnak útnak az alapszervezetekhez, az akció május 20-ig befejeződik, eredmény a hónap végére várható. Ha a teljes nyilvántartott tagság legalább tíz százaléka támogatja a javaslatomat, szeptemberben sor kerül a tisztújító kongresszusra" - mondta Komáromi István.Indoklása szerint a kormányfői és a pártelnöki tisztség különválasztására és a teljes tisztújításra a szocialista párt népszerűtlensége, alacsony társadalmi támogatottsága, valamint a koalícióban kialakult helyzet miatt van szükség. A változtatással az MSZP talán hitelesebbé...

Gyerekjegy a buszon: matekoznak

Gyerekjegy a buszon: matekoznak Az összegek pontos ismerete nélkül nem dönthet az önkormányzat, megadja-e az olcsóbb buszozás lehetőségét a bár ritkábban, de mégis havonta többször buszozó, bérlettel nem rendelkező kicsik részére is.Az ellenzék szerint nagy igény lenne az olcsóbb jegyre, hiszen a ritkábban, mégis rendszeresen utazó gyerekeket teljes árú (ez elővételben ma 210, a buszon megváltva 280 forintot jelent) menetjeggyel bünteti a rendszer. Mint azt Majdik Miklós, a javaslat felvetője a Pécsi Újságnak elmondta, a könnyítés egyben azt is jelentheti, hogy az...