Keszü lehet a mi kis "Nápolyunk"?

2008. június 20. péntek 22:07

Keszü lehet a mi kis
Egyik olvasónk a Beküldöm rovatban jelezte szerkesztőségünknek, hogy Keszü külterületének ingatlantulajdonosait hátrányosan érintik a helyi szemétszállítással kapcsolatos változások. Mint jelezte, a korábbi konténeres hulladékgyűjtést megszüntették, ezért a telkek gazdái illegális lerakóba viszik szemetüket.

Olvasónk arra is felhívta figyelmünket, hogy sok külterületi zártkert, szőlő, gyümölcsös szemétszállítása megoldatlan. Szerinte különös, hogy az önkormányzat a konténereken takarékoskodik, miközben egy másik intézkedésével "azzal az indoklással emeli fel a helyi kommunális adót a külterületi ingatlanok után nyolcezerről tízezer forintra, hogy az úthálózat és szemétszállítás miatt megnövekedett az ingatlanok értéke".

A másik anomália szerinte, hogy a faluban termelődő szemét egy részét (mint a zöldhulladék, a közterületi szemét, a föld, vagy az építési törmelékek) az önkormányzat alkalmazásában álló közmunkások a falu külterületére, egy vízmosásba hordják. A templomtól nem messze eső területen, mint írja, illegálisan működik egy szeméttelep, a helyi telektulajdonosok nem kis bosszúságára - úgy véli, az önkormányzat hallgatólagosan beleegyezett, hogy ezt használhatják a lakók is.

Az ügyek kapcsán megkerestük a település jegyzőjét és polgármesterét is.

Előbbi, dr. Bartha Zsuzsanna elismerte: az öt darab öt köbméteres konténert valóban megszüntették, s az is igaz, hogy ennek takarékossági okai voltak. Megjegyezte, ennek ellenére nem lehetetlenült el a szemétszállítás, mert több egy köbméteres tárolóedény maradt a helyszíneken. Elismerte, akadhatnak így is kellemetlenségek, hiszen van akinek a megszokottól távolabbról kell a gyűjtőhelyekhez vinnie a hulladékot, s nem is mindegyik konténer helyén van hasonló.

A jegyző asszony hozzátette: a komposztálható, megsemmisíthető szemétről, azaz a zöldhulladékról, a telektulajdonosok ingatlanjaikon belül is gondoskodhatnak.

Az olvasónk által említett "illegális" lerakóval kapcsolatban azt mondta: a területet nem törvénytelenül használják, s éppen az a céljuk, hogy feltöltsék a vízmosást. Utalt rá: folyamatosan földdel takarják be a lerakót. Ennek ellenére előfordul, hogy a lakók saját szemetüket is ide hordják.

Ezt mondta megkeresésünkre a polgármester, Antal Tamás is. Ő azzal egészítette ki az elmondottakat, hogy igyekeznek folyamatosan felszámolni minden illegális lerakóhelyet, s nemrégiben bevezették a szelektív hulladékgyűjtést is. Mint mondta, a feltételeket most is biztosítják az embereknek, még ha nem is olyan kényelmes a kiszolgálás mint korábban, a konténerek megléte idején.

Olvasónk fotója az említett szemétlerakó helyén készült. Az egyik megszüntetett konténeres gyűjtőhely a fotón látható területtől ötven méterre volt.

Korb Zoltán