EKF: tervek, honlap és hangulatfilm
2008. június 20. péntek 17:31
A Pécs2010 Menedzsment Központ a napokban átadta a terveket a közigazgatási hivatalnak, ezzel kezdetét vette a kiemelt beruházás engedélyeztetési eljárása. A tudásközpont helyszínen, a PEAC-pálya területén napokon belül megkezdődnek a régészeti feltárások, a konkrét kivitelezés idén ősszel indul - mondta el Szász Andrea, az EKF kommunikációs igazgatója.
Beszámolt arról, hogy a tudásközpont a tervpályázaton nyertes budapesti Török és Balázs Építészeti Műterem munkatársai által készített tervek alapján, mintegy 4,5 milliárd forintból épül fel.
A 14 ezer négyzetméter területű, modern ingatlan integrálja a városi, a megyei és a Pécsi Tudományegyetem központi könyvtárát, helyet biztosít egyetemi oktatáshoz, egyúttal olyan közösségi hely lesz, amely összegyűjti az embereket, és ahol az átlagolvasóktól a kutatókig mindenki gyarapíthatja tudását.
Szász Andrea közölte, hogy a Közterek és parkok revitalizációja keretében a Tettyén kibővítik a játszótereket, medencét, vizes térplasztikákat helyeznek el, a pécsi borokat népszerűsítő borházat, szőlőskertet alakítanak ki, s egyebek mellett akadálymentesítenek is.
Mészáros András, az EKF főigazgatója a tervek bemutatásával egybekötött sajtótájékoztatón arról szólt, hogy pályázatot írnak ki két EKF-nagyberuházás, a konferencia és koncertközpont, valamint a tudásközpont elnevezésére. A fő szempont olyan magyar elnevezések találása, amelyek idegen nyelvre is lefordíthatók.
A főigazgató kitért arra is, hogy a napokban megújult az EKF honlapja. A www.pecs2010.hu weboldal tagoltabbá, áttekinthetőbbé vált és alkalmassá tették multimédiás anyagok, később a lakosság által készített mms-ek, kisfilmek, videók, az építkezéseknél elhelyezett térfigyelő kamerák képeinek megjelentetésére.
A honlap egyelőre magyarul olvasható, de készül az angol nyelvű verziója is, s remélhetőleg 2010-ben már németül, szerbül és horvátul is hozzá lehet jutni a rendezvényekkel kapcsolatos információkhoz - mondta el.
Mészáros András bejelentette: a menedzsment központ Csészényi Nyár címmel programsorozatot indított a pécsi Hild udvarban, ahol a közönséget a nyár folyamán színvonalas koncertekkel, tárlatokkal, irodalmi estekkel és kézműves foglalkozásokkal várják.
Hozzátette, hogy elkészült az EKF-et és Pécset népszerűsítő "hangulatfilm", mely társadalmi célú hirdetésként az MTV mindkét csatornáján, a labdarúgó Európa-bajnokságot követően lesz látható.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...