Karácsonyfa: keresgéljünk sokat!

Karácsonyfa: keresgéljünk sokat! Még mindig a luc a legkelendőbb fenyőfajta, abból is a két méter körüliből akad a legtöbb a Búza térről a Domus-parkoló déli felére átkerülő fenyőfaárusok és a Vásárcsarnoknál helyet bérlő kofák portékái között. A nordmannból inkább a méretes darabokat kínálják, míg az ezüstfenyőből aranyos kis méter körüliek akadnak bőven."Több mindentől függ, például, hogy hova teszi - asztalra, vagy a sarokba, a padlóra? Nem potyogó leveleket, vagy illatot akar inkább? Zavarják a nagyon szúrós fák?" - záporoznak felém a kérdések, amikor egy kedves, láthatóan őstermelő bácsitól...

Ajándékokat loptak el egy parkoló kocsiból

Csütörtök este fél hét körül Pécsett a Makay úton található Tesco előtti parkolóban lévő autót kinyitották és az utasfülkéből ajándékokat, táskákat tulajdonítottak el a benne lévő iratokkal együtt összesen körülbelül százhatvanezer forint értékben - közölte a rendőrség.

Intézkedési terv a gyalogátkelők biztonságáról

Tavaly csaknem 3500 embert gázoltak el, minden harmadikat kijelölt átkelőhelyen.Szabó Máté leszögezte: az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot, minden mást megelőző érték, garantálásában az államnak igen nagy szerepe van. A gyalogátkelőhelyek létesítése, karbantartása és indokolt esetben fejlesztése közvetlen összefüggésben áll az élethez való joggal - közölte a biztos. Szabó Máté szerint különösen veszélyeztetettek a gyermekek, ezért az ő védelmük, biztonságos közlekedésre nevelésük kiemelt fontosságú, ami a szülők és a nevelési-oktatási intézmények...

Folyékony hulladékszállítás...

"A folyékony hulladék elszállításának megrendelését december 20-án 7.00-12.00 között, 29-30-án 9.00 és 12.00 között fogadják munkatársaink a 72 504 500-as telefonszámon (7-es...

Lesz pénz az...

Lesz pénz az EKF-nagyprojektekre Az ezer embert befogadó konferencia- és koncertközpont 7,24 milliárd forintos költségvetéséből 5,25 milliárd; a városi, a...

Száz köbméter akácot és...

Az illegális fakitermelők elmenekültek, azonban a bejelentőnek sikerült az egyik személyt visszatartania a járőrök kiérkezéséig. Az elkövetők közel száz köbméter tölgy és akácfát vágtak...

ILCO 2009: fókuszban a...

„A colorectalis carcinoma (CRC) mindkét nemben a második helyen áll a daganatos halálok között hazánkban és a fejlett országokban is. Ugyan a CRC már fiatal korban is előfordulhat,...

Parkolás: januárban...

Parkolás: januárban tüntetni fognak "Akik bátrak, és tenni akarnak!" - "Nem mehet így tovább!", "Ne legyünk bégető nyáj!" - többek...

Vízmű elnapolva, a Pétáv...

Vízmű elnapolva, a Pétáv árat emel A vízművel kapcsolatos döntés elnapolását a polgármestert helyettesítő Tóth Bertalan nem indokolta, de az MSZP feltehetően a...

Másod buszjáratokat indít a Pannon Volán

Beszámolt arról, hogy nem sztrájkoló dolgozókkal Barcs, Mohács és Pusztaszabolcs felé indult el egy-egy vonat a baranyai megyeszékhelyről, a többi szerelvény azonban áll, és nem valószínű, hogy a helyzet napközben változni fog.Micskei Tibor, a Pannon Volán Zrt. termelési igazgatója elmondta, hogy a cég a vasutassztrájkból adódó, megnövekedett utasforgalomra tekintettel reggelente másod buszjáratokat közlekedtet a Pécs-Budapest, a Pécs-Szentlőrinc és a Pécs-Szigetvár útvonalon.

Bírságolnak az utcai dohányzásért is

Bírságolnak az utcai dohányzásért is A város képviselő-testülete komolyan gondolja, hogy tisztább környezet kell a kulturális fővárosi program évére. Persze, ne legyünk naivak: egyelőre ne a megszaporodó számú köztéri szemeteskosarakra, utcaseprők hadára készüljünk - bennünket, városlakókat próbálnak keményebb szabályokkal és már most beígért büntetésekkel rendre teremteni.A január elsejétől hatályos, új köztisztasági rendelet megerősíti azt a korábbi szabályt, hogy a tulajdonosoknak kötelességük tisztán tartani a társasházuk, üzletük, család házuk kerítése előtti közterületet. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az...

Péterfy Bori, MR2 és a többi

Péterfy Bori, MR2 és a többi A koncertek fellépői között megtalálható a már lassan Pécsett megkerülhetetlen Takács Eszter és Gumizsuzsi névre hallgató formációja, valamint egy nem szokványos "fiúcsapat" a Vad Fruttik, akik nemrég forgatták le negyedik - Kemikáliák című dalukhoz - készült klipjüket.Az est főfellépője azonban a színésznő és énekesnő Péterfy Bori, valamint csapata lesz.Péterfy, aki korábban a Krétakör színházzal dolgozott, 2008 ősze óta tagja a fővárosi Nemzeti Színháznak. Az egykori Amorf Ördögök együttes énekesnőjének a tavalyi év májusában alakult meg új zenekara, az...

Traffipax pénteken Pécsett...

08.30 - 09.15 óráig Pécs-Hird 6. sz. fkl. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Zsolnay V. út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Komlói út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig 58. sz....

Pécsé a 2013-as szimfonikus...

A WASBE alapvetően fúvós zenekarokat tömörítő nemzetközi szervezet, több mint 1000 egyéni és zenekari taggal a világ 50 országából. A szervezet irányító tanácsának e heti éves közgyűlésén...

Cornelio Tutuval kezd a...

Az új program célja, hogy hangszereikkel mesterien bánó hazai, illetve külföldi előadók lehetőségeik határait súrolva, egymással is versengve szórakoztassák a közönséget. A szervezők...

Januárban bezár a szanatórium

Januárban bezár a szanatórium A megyei önkormányzat fenntartásában működő szanatórium összesen kétszáznegyven, krónikus betegek ellátását...

"Bizonyítványgyárat"...

Jekyné Wohlfarth Zsuzsanna beszámolt arról, hogy az egymást szinte alig ismerő elkövetők közül egy középkorú férfi fogadta és továbbította a megrendeléseket, a másik az internetet...

Elismerte bűnösségét a gázoló

Elismerte bűnösségét a gázoló Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja a 32 éves K. Zsoltot, aki ezért egytől öt évig terjedő...

DDRFÜ: megújul Kadarkút városközpontja

"A szerződést a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség pécsi irodájában Márton György, a szervezet ügyvezető igazgatója, s Verkman József kadarkúti polgármester szentesítette.A településfejlesztés célja Kadarkút kistérségi központi szerepének erősítése, esztétikus arculatképének kialakítása, a társadalmi összetartás erősítése. A korábban megkezdett fejlesztések folytatásaként a város megújítja a központját - parkot és támfalat épít, valamint parkolókat a Petőfi úton és a Hősök terén. A művelődési ház udvarában díszkővel burkolnak egy 300 négyzetméteres területet,...

Terelés: keresztbe fordult egy kamion a 6-os úton

A Baranya és Tolna megye határában történt balesetet az okozta, hogy egy teherautó - a főútra kanyarodása során - nem adta meg az elsőbbséget, majd egy személyautóval ütközve keresztbe fordult a 6-os úton. Ennek következtében a forgalmat még jó ideig a régi 6-osra terelik a rendőrök, akik fokozott óvatosságot kérnek az érintett útszakasz felé tartó autósoktól.

Ünnepi nyitvatartás a BIOKOM ügyfélszolgálatán

"A BIOKOM Kft. értesíti Tisztelt Partnereit, hogy ügyfélszolgálata a két ünnep között is nyitva tart. Mivel a nyitva tartás ügyeleti jelleggel, csökkentett létszámmal történik, ezért a sorban állás elkerülése végett kérjük, hogy a halasztható ügyekkel az ünnepek után keressék fel az ügyfélszolgálatot. Köszönjük!Ügyfélszolgálatunk ünnepi nyitva tartása:2008. december 20.: 08.00 - 12.002008. december 22.: 08.00 - 18.002008. december 23.: 08.00 - 13.002008. december 24-28.: zárva2008. december 29-30.: 08.00 - 15.002008. december 31. - 2009. január 4.:zárva2009. január 5.: 08.00...