Népszavazás a parkolási rendelet ellen
2009. január 27. kedd 19:50

Most azonban, úgy tűnik, túlságosan is sok került abba a bizonyos pohárba az elmúlt pár hétben.
A legutóbbi díjemelések és zóna-módosítások után először csak tüntetésekkel fenyegetőzött az elégedetlenkedők egy csoportja, ám a szocialista képviselőket ez nem hatotta meg. Sőt, az egy hónapja újjáformált rendeletet már módosították is: visszakerült az összes kedvezményezett, így politikusok, városi cégvezetők, konzulok parkolhatnak díjtalanul a városban - annyi autóval, ahánnyal csak jól esik.
Az immáron több városi megmozdulást is sikerrel megszervező Fodor Ibolya, és a közérdekű adatok nyilvánosságra hozataláért küzdő Komlódi András ügyvéd állt annak a kezdeményezésnek az élére, amely reményeik szerint nemsokára érvényes és eredményes népszavazásban folytatódik.
Azt szeretnék elérni, hogy a Pécsett élő, autóval közlekedő polgároknak ne kelljen parkolódíjat fizetniük - azaz nem akarnak mást, mint hogy minden polgár hasonló jogokat kapjon parkolás terén, mint a politikusok. Fodor Ibolya elmondta, jelenleg jogászok tanulmányozzák, hogy pontosan milyen kérdés feltételével lehetne elkezdeni az aláírások gyűjtését.
Ha ez megvan, a kérdést a főjegyzővel hitelesíttetni kell, s ezután még két héten át kifogást lehet tenni a megfogalmazás ellen. Amennyiben ilyesmire nem kerül sor, a civilek hozzákezdhetnek az aláírásgyűjtéshez: 30 nap alatt 13 ezer pécsi szignóját kell begyűjteniük ahhoz, hogy a közgyűlés kiírja a népszavazást.
Komlódi András lapunknak azt mondta, egyedi eset a pécsi, hiszen a rendszer fennmaradása egyrészt egy, a Pécs Holding Zrt. és a parkolási cég között megköttetett szerződésen, másrészt egy helyi rendeleten alapul. Most azt vizsgálják, milyen módon, azaz kérdés feltételével lehet jogszerű és a céloknak megfelelő hatás elérésére alkalmas referendumot tető alá hozni.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Több mint 3500 büntetőeljárás indult...
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- A meg nem született gyermekekre...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...
- MMS-cseppek: a hatóságok szerint nem...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Váltóhiba miatt késnek a vonatok a...