Az MSZP most összefogni szeretne

2009. január 28. szerda 13:32

Az MSZP most összefogni szeretne
A Tasnádi Péter polgármester halála kapcsán meghirdetett szerda déli sajtótájékoztatón a következő napok teendőiről - Meixner Andrással együtt - dr. Tóth Bertalan alpolgármester beszélt. A baloldali tisztségviselő összefogásra kéri a politikai pártokat.

A sajtó képviselőivel zsúfolásig telt városházi teremben megtartott tájékoztatón Tóth Bertalan közölte: "ezek most a gyász percei. Harcostársunkat, barátunkat és Pécs város vezetőjét is elvesztettük, s ez úton szeretnénk a családnak részvétünket kifejezni".

A közeljövő teendőiről szólva megjegyezte, a városháza és az önkormányzat működésében is rendkívüli helyzet alakult ki. Éppen ezért - a polgármester helyetteseként - megbeszélést kezdeményez az ellenzéki frakciók, az országgyűlési képviselők és a megyei önkormányzat elnökének részvételével. Elmondása szerint azokkal, akik tudnak, és akarnak is érdemben tenni a városért.

Az alpolgármester kiemelte: azt szeretné, ha az elkövetkezendő időszakban a napi politikai csatározásokon felülemelkedve Pécs érdekében összefognának, hiszen a költségvetés elfogadása előtt állnak, s az Európa Kulturális Fővárosa program kapcsán több, fontos döntést is meg kell hozniuk.

Mint mondta, az új polgármester megválasztásáig tartó átmeneti időben is folytatni szeretnék a megkezdett munkát, s felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció biztosítani tudja a város zavartalan működését.

Arra kérdésünkre, miszerint megfordult-e a városvezetők fejében az a gondolat, hogy a következő polgármester megválasztásáig fontos kérdésekben ne hozzanak döntést, úgy válaszolt: „mindez annak függvénye, hogy az említett megbeszélés sikeres lesz-e. Bízom abban, hogy Pécs érdekében össze tudunk fogni, hiszen nagyon komoly feladatok állnak előttünk, melyek nem tűrnek halasztást."

Tasnádi Pétert február 6-án, jövő pénteken délben, a Pécsi Központi Temetőben helyezik örök nyugalomra.

Pécs Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat az elhunyt polgármestert saját halottjának tekinti - közölte Tóth.

B. M.