Ezüstérmes lett a Fregatt séfje!

Ezüstérmes lett a Fregatt séfje! Mint arról a Pécsi Újság.hu az elmúlt hetekben többször is beszámolt, az elmúlt hetekben végig szoríthattunk egy újabb bontakozó pécsi sikerért, egészen pontosan Ambrózi Aladár, a Király utcában található Fregatt Arizona Étterem (korábban: fővárosi Astoria-, illetve Tanne Hotel) mesterszakácsának helytállásáért az ország elsőszámú főzőversenyében.Korábban azt is megírtuk, hogy Ambrózi Aladár sikerrel került be a középdöntőbe, ahol az ország olyan neves séfjeit utasította maga mögé az ATV főzőstadionjában, mint a Bock Bisztroé és a szintén fővárosi...

Tízezer aláírás Papp Lajos mellett

Tízezer aláírás Papp Lajos mellett A szívsebész melletti szolidaritást kifejező aláírásgyűjtést Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő kezdeményezte, mert úgy vélte, Papp Lajost "méltatlanul bocsátották el" a pécsi szívcentrum éléről. "Meghálálni nem tudom, megszolgálni nem tudom, csak megköszönni tudom" - mondta a köteteket átvéve Papp Lajos.Repa Imre, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója felháborítónak nevezte, hogy a szakma nem állt ki a professzor mellett.Papp Lajos vezetői megbízatását július 31-én vonta vissza Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem rektora, arra...

Pécs kontra Eszék: árak itt és ott

Pécs kontra Eszék: árak itt és ott Tavalyi kimutatások szerint Horvátország hazánk alatt van a GDP-listákon, ugyanakkor - furcsa módon - az átlagfizetések tekintetében valamivel előttünk járnak. Több, mint tíz év telt el a horvát területeket is sújtó délszláv válság óta, és a déli szomszéd szemmel láthatóan talpra állt - ezt a fizetések mellett az árakban is érezni lehet. Összesítésben azonban drasztikus különbségek nincsenek.Felmérésünkben két hazai multi, a Spar csoport egyik Interspar áruháza, valamint a Tesco szerepel, Eszéken pedig a Konzum országos üzletlánc egyik boltját, valamint a sógoroknál székelő...

Jótékonyság: Nekem nincs...

Jótékonyság: Nekem nincs ebédem... Mint azt Kittkáné Bódi Katalin, a nőegylet vezetője lapunknak kiemelte, a Tímár Sándor koreográfus által alapított együttes az...

Karácsonyfa: keresgéljünk...

Karácsonyfa: keresgéljünk sokat! Még mindig a luc a legkelendőbb fenyőfajta, abból is a két méter körüliből akad a legtöbb a Búza térről a Domus-parkoló déli...

Ajándékokat loptak el egy...

Csütörtök este fél hét körül Pécsett a Makay úton található Tesco előtti parkolóban lévő autót kinyitották és az utasfülkéből ajándékokat, táskákat tulajdonítottak el a benne lévő...

Intézkedési terv a...

Tavaly csaknem 3500 embert gázoltak el, minden harmadikat kijelölt átkelőhelyen.Szabó Máté leszögezte: az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot, minden mást...

Folyékony hulladékszállítás...

"A folyékony hulladék elszállításának megrendelését december 20-án 7.00-12.00 között, 29-30-án 9.00 és 12.00 között fogadják munkatársaink a 72 504 500-as telefonszámon (7-es...

Lesz pénz az...

Lesz pénz az EKF-nagyprojektekre Az ezer embert befogadó konferencia- és koncertközpont 7,24 milliárd forintos költségvetéséből 5,25 milliárd; a városi, a...

Száz köbméter akácot és tölgyet loptak Velénynél

Az illegális fakitermelők elmenekültek, azonban a bejelentőnek sikerült az egyik személyt visszatartania a járőrök kiérkezéséig. Az elkövetők közel száz köbméter tölgy és akácfát vágtak ki, a helyszínen körülbelül negyven köbméter akác volt összerakva. Cselekményükkel másfélmillió forintos kárt okoztak.

ILCO 2009: fókuszban a szűrések és a megelőzés

„A colorectalis carcinoma (CRC) mindkét nemben a második helyen áll a daganatos halálok között hazánkban és a fejlett országokban is. Ugyan a CRC már fiatal korban is előfordulhat, de inkább a 40 éves kor felett kezd gyakoribbá válni, később pedig ugrásszerűen emelkedik.Hazánkban mind a primer, mind a szekunder prevenció alacsony színvonalú, a lakosság egészségügyi ismeretei hiányosak, a szűrővizsgálatok rendre elmaradnak.A Magyar ILCO Szövetség 2009. március 27-én és 28-án Pécsett, a Magyar Tudományos Akadémia Székházában megrendezi a Vastag-és végbéldaganatok tömeges...

Parkolás: januárban tüntetni fognak

Parkolás: januárban tüntetni fognak "Akik bátrak, és tenni akarnak!" - "Nem mehet így tovább!", "Ne legyünk bégető nyáj!" - többek között ezek a mondatok szerepelnek abban az egyre többekhez eljutó elektronikus körlevélben, amelyet a pécsi parkolási rendszer visszásságai miatt rendezendő tüntetés szervezői küldözgetnek egymásnak ismerőseik által.Azt szeretnék elérni, hogy, egyrészt a város gondolja újra a Kerident Kft.-vel, mint a fizető parkolók üzemeltetőjével fennálló szerződését, másrészt szüntessék meg a külvárosi fizetős parkolókat, s a képviselőknek is ugyanannyit...

Vízmű elnapolva, a Pétáv...

Vízmű elnapolva, a Pétáv árat emel A vízművel kapcsolatos döntés elnapolását a polgármestert helyettesítő Tóth Bertalan nem indokolta, de az MSZP feltehetően a...

Másod buszjáratokat indít a...

Beszámolt arról, hogy nem sztrájkoló dolgozókkal Barcs, Mohács és Pusztaszabolcs felé indult el egy-egy vonat a baranyai megyeszékhelyről, a többi szerelvény azonban áll, és nem...

Bírságolnak az utcai...

Bírságolnak az utcai dohányzásért is A város képviselő-testülete komolyan gondolja, hogy tisztább környezet kell a kulturális fővárosi program évére. Persze, ne...

Péterfy Bori, MR2 és a többi

Péterfy Bori, MR2 és a többi A koncertek fellépői között megtalálható a már lassan Pécsett megkerülhetetlen Takács Eszter és Gumizsuzsi névre hallgató...

Traffipax pénteken Pécsett...

08.30 - 09.15 óráig Pécs-Hird 6. sz. fkl. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Zsolnay V. út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Komlói út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig 58. sz....

Pécsé a 2013-as szimfonikus...

A WASBE alapvetően fúvós zenekarokat tömörítő nemzetközi szervezet, több mint 1000 egyéni és zenekari taggal a világ 50 országából. A szervezet irányító tanácsának e heti éves közgyűlésén...

Cornelio Tutuval kezd a "Virtuózok Klubja"

Az új program célja, hogy hangszereikkel mesterien bánó hazai, illetve külföldi előadók lehetőségeik határait súrolva, egymással is versengve szórakoztassák a közönséget. A szervezők tervei szerint a program rendszeresen kerül megrendezésre a jövőben.Első vendégük Cornelio Tutu (Juhász Kornél) budapesti jazzgitáros, aki zenekarával nagy sikereket aratott az indiai, amerikai, és spanyol jazz fesztiválon.A jazzrewiew.com internetes jazz magazin kritikája szerint Juhász Kornél játéka Wes Montgomery, George Benson és Lee Ritenour gitárosok bravúros játékát idézi fel a hallgatóban,...

Januárban bezár a szanatórium

Januárban bezár a szanatórium A megyei önkormányzat fenntartásában működő szanatórium összesen kétszáznegyven, krónikus betegek ellátását szolgáló ágyából januártól az Irgalmas Rendnek és a harkányi Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórház kht.-nak száztízet adnak át, kilencvenet átmenetileg szüneteltetnek, negyven ágy pedig a megyei kórház Rákóczi úti központi telephelyére kerül.Hargitai János (képünkön), a megyei közgyűlés elnöke elmondta, a költözés után megvalósítják, hogy egyetlen helyen működjön az egészségügyi intézmény, ami nyilvánvalóan költségmegtakarítást...

"Bizonyítványgyárat" számolt fel a rendőrség

Jekyné Wohlfarth Zsuzsanna beszámolt arról, hogy az egymást szinte alig ismerő elkövetők közül egy középkorú férfi fogadta és továbbította a megrendeléseket, a másik az internetet használva elkészítette az adott évnek megfelelő bizonyítványokat, ezeket könyvkötő szakember bekötötte, negyedik társuk pedig kitöltötte.A hasonló bűncselekmények miatt már kétszer büntetett "felhajtó" előzetes letartóztatásban van, harmincas éveikben járó társai szabadlábon védekezhetnek.A kapitányhelyettes elmondta, hogy a rendőrség "bűnügyi felderítést" követően, egy időben tartott...