Belvárosiak a népszavazás ellen

2009. március 02. hétfő 19:35

Belvárosiak a népszavazás ellen
A pécsi parkolási rendszer megváltoztatása kapcsán kezdeményezett helyi népszavazás kiírásáért nemsokára elkezdhetik gyűjteni a civilek az aláírásokat. Mindezt 15 napon belül tehetik, ha addig nem támadják meg a városházán és Pécs hivatalon weblapján közzétett kérdéseket.

Fodor Ibolya, a referendum kezdeményezője lapunknak elmondta: hétfőn vált hivatalossá a főjegyző döntése. Az aláírásokból egy hónap alatt mintegy 13 ezer darabot kellene begyűjteniük, hogy kiírják a népszavazást.

Dr. Papp Judit azt mondta lapunknak, hétfőtől számítva tizenöt napon át érkezhetnek a fellebbezések. Ha lesz ilyen, annak megalapozottságát a városi bíróságnak három napon belül kell megállapítania. Közölte, a városházát már jelentős számban keresték a belvárosi lakás- és üzlettulajdonosok.

Ők tiltakoznak az ellen, hogy azt a kérdést is feltegyék, amely a komplett belváros gyalogos- és kerékpáros övezetté nyilvánításával kapcsolatos. Amennyiben ugyanis megtörténne a módosítás tulajdon házukat, garázsukat sem tudnák megközelíteni gépjárművel.

A főjegyző asszony szerint a referendumot a nyáron, azon belül is júliusban lehetne megtartani legkorábban - a jogi procedúrák miatt ugyanis az EP-választással egy időben bizonyosan nem lehet népszavazást is rendezni.

A kérdéseket itt tekintheti meg:

1. kérdés: KLIKK IDE!

2. kérdés: KLIKK IDE!

3. kérdés: KLIKK IDE!


FRISSÍTVE:
(kedd, 11:27)

Fodor Ibolya fontosnak tartotta közölni olvasóinkkal, hogy akkor sem éri kár a belvárosiakat, ha a harmadik kérdés teljesülne. Elmondta: a KRESZ ide vonatkozó szabályait alkalmazva kiegészítő táblán adhatnának lehetőséget a helyieknek az övezetbe történő behajtásra.

Képünkön:
Fodor Ibolya (jobbra) pécsi lakos átadja Papp Judit főjegyzőnek a fizetőparkolás módosításával kapcsolatos népszavazásra bocsátandó kérdéseket.

K. Z. - Fotó: Kálmándy Ferenc