Necces lesz a parkolóreferendum
2009. február 16. hétfő 20:31

Dr. Papp Judit, a város címzetes főjegyzője a Pécsi Újság.hu-nak elmondta: hétfőn reggel megkapta a pécsi parkolási rendelet átalakítását célzó népszavazási kérdéseket. Mint közölte, tizenöt nap alatt kell hitelesíttetnie az íveket, de ennyi időre valószínűleg szükség is lesz, a három kérdés ugyanis bonyolultnak tűnik. A szakértők bevonásával elvégzendő munka során nem csupán a hazai, de az uniós jogszabályokat is figyelembe kell majd venniük.
Amennyiben a szakemberek mindent rendben találnak, újabb tizenöt napon áll rendelkezésre a fellebbezéshez.
Ha senki nem támadja meg a kérdéseket, elindulhat a legfeljebb harminc napig tartó aláírásgyűjtés, amelynek megkezdésére leghamarabb március közepén kerülhet sor. Az aláírásgyűjtő-ívek ellenőrzésére negyvenöt napot ad a törvény, majd ezen munka végeztével a következő rendes közgyűlés tűzi ki a népszavazás - az üléstől számított négy hónapon belüli - időpontját.
A címzetes főjegyző szerint a teljes procedúra - akkor is, ha minden rendben halad - eltarthat fél évig is. Közölte: szinte kizárt, hogy a júniusban esedékes EP-választásokkal egy időben a referendumot meg lehessen rendezni - annál is inkább, mert Toller László képviselő körzetében is feltehetőleg akkor szavaztatják meg a kertvárosiakat.
A most hitelesíttetésre beadott kérdések mindegyike "a történelmi belváros környezetkímélő forgalmi rendjéről, valamint a fizető parkolóhelyek működtetéséről" szóló rendeletet változtatná meg.
Az első kérdés arra vonatkozna, hogy legyen-e ingyenes az összes pécsi parkolási zónában naponta az első parkolási óra az állandó pécsi lakóhellyel rendelkező személyek körében.
A második a zónák területi kiterjedését állítaná vissza a 2007-es állapotúra, s a további területi növelést tiltaná meg.
A harmadik kérdés arra vonatkozna, hogy módosítsák gyalogos és kerékpáros övezetté a történelmi belvárost (az Aradi Vértanúk útja - Kálvária u. - Majorossy u. - Király u. - Lyceum u. - Tímár u. - Hal tér - Fürdő u. - Munkácsy u. - Irgalmasok utcája - Rákóczi út - Dischka u. - Várady Antal u. - Ferencesek u. - Klimó György u. által határolt területről van szó).
Szakértők szerint kétséges, hogy mindhárom kérdés átmegy a rostán. Az első valószínűleg EU-s jogszabályt sért, hiszen a pécsi lakosokat pozitív diszkriminációban részesíti. Kérdéses az is, hogy gyalogos övezetté lehet-e nyilvánítani szinte a teljes belvárost - ebben az eseten ugyanis sem az itt élők, sem látogatóik nem tudnák elérni lakásukat, garázsukat autóval. Talán a második, a 2007-es állapot visszaállítását célzó kérdés kaphat módosítás nélkül zöld utat.
Szakemberek szerint a civileknek egyszerűbb lett volna egyetlen kérdésben összesűríteniük kívánalmukat. Azaz csak annyit kellett volna kérdezniük a választópolgároktól, egyetértenek-e a parkolási rendelet azonnali hatályon kívül helyezésével...
Képünkön: Fodor Ibolya (jobbra) pécsi lakos átadja Papp Judit főjegyzőnek a fizetőparkolás módosításával kapcsolatos népszavazással kapcsolatos kérdéseket.
Korb Zoltán - MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- A vásárcsarnok bérlői szerint nem...
- Melegszik az idő, 30 fok is lehet már...
- Orbán Viktor szerint Ukrajna...
- Prostitúcióra kényszerített két lányt...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Színészeket, rendezőket és filmes...
- Már több 1,6 millióan küldték vissza...
- Még nagyon sokáig kell várni a...