Kétmillióval drágábban terveztetnek

Kétmillióval drágábban terveztetnek A minap jelentették be a pécsi közgyűlésen, hogy a Jókai utcai Általános Iskola tornaterem bővítéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésével a Kokas és Tsa Tervező Kft.-t bízták meg, s 6,3 millió forintot fizetnek majd mindezért.Mindez azért különös, mert az iskola egyik tanulójának édesapja még a nyáron eljuttatott egy ajánlatot a városházára. Ebben az általános kamarai díjszabás 60 százalékáért cserébe - azaz Majdik Miklós szerint akár kétmillió forinttal is olcsóbban - elvállalta volna a munkát.A képviselő szerint az építész hiába rakott le...

Vasoszlop dőlt a munkásra

Vasoszlop dőlt a munkásra A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Zsobrák Péter az esettel kapcsolatban a távirati irodának azt mondta, a decemberi baleset eddig ismeretlen okból következett be, a sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, s az ügyben vizsgálat indult - bővebbet viszont nem közölt.Információink szerint a sérült, egy nyugdíj előtt álló férfi, maradandó sérülést szenvedett - a baleset akkor következett be, amikor a munkások a 67-es úton található átjáróban a régi sorompót automatára cserélték volna le.Neve elhallgatását kérő informátorunk utalt rá, a balesetet az...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

08.30 - 09.15 óráig Pécs, Dr. Veress E. u.09.30 - 10.15 óráig Pécs, Tüzér út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Építők útja11.30 - 12.15 óráig Pécs, Szigeti út13.00 - 13.45 óráig Pécs, József A. út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út.15.00 - 15.30 óráig Pécs, Komlói út

Szilveszter: sok esemény a...

Zobrák Péter elmondta: az ünneplések zaját próbálta kihasználni az újév első óráján a rendőrség előtt már ismert sorozatbetörő. Egy pécsi társasház tárolóját akarta kifosztani,...

Elsején nem mérnek a...

A rendőrség kiadott mérési terve szerint január elsején, az Újévre való tekintettel nem tartanak traffipaxos sebességméréseket Baranya megyében.Ettől függetlenül kérjük,...

Az egyházmegyét ünnepeljük

Az egyházmegyét ünnepeljük Az ezer esztendő során olyan neves egyházmegyei vezetői voltak Pécsnek, mint Szent Mór, akinek nevét ma a...

Mit láthatunk az égbolton...

Mit láthatunk az égbolton 2009-ben? Csillagászati tárgyú fotópályázatok, kiállítások, általános iskolásoknak szóló esszé és eszközkészítési pályázat színesíti a...

Sikerekben gazdag, boldog...

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Pécsi Újság.hu-t Szilveszter és Újév napján is folyamatosan frissítjük.FRISSÍTVE:Ha kedve van hozzá, csatlakozzon kommentelőinkhez és kívánjon (itt...

„Pécsi Barátok közt:...

Az idei mérleg: lemondás, kirúgás, botrány, átalakuló tervek, új elemek - emlékeztet a hírportál cikke.A teljes írást elolvashatja itt: KLIKK!

Száz százalékon pörög a város

Száz százalékon pörög a város Semmihez sem hasonlítható hangulata van utcán, nagy tömegben ünnepelni az új év beköszöntét. Ennek hála Szilveszter napján Pécsett rendszeresen megtelik a Széchenyi tér, ahol tavaly helyi zenekarok műsorával búcsúztathatta el az óévet az ünnepelni vágyó közönség. Idén fél tizenegytől a Menthol együttes játszik a főtéren, éjfélkor pedig - a hagyományoknak megfelelően - tűzijáték köszönti az újévet a város önkormányzatának szervezésében.Az utcán mulatozóknak azonban nem árt figyelni arra, hogy az ünnep éjjelén sem fog enyhülni a kemény mínuszokkal beköszöntő valódi téli időjárás. Az...

Tippmix: a MU 12 milliót tett a karácsonyfa alá!

Az Everton - Chelsea Premier Liga találkozóra ötvenezernél is több fogadást küldtek be, 26 millió forint „befizetése fejében". Az Arsenal találkozója a Portsmouth-szal 400-zal még ennél is több fogadást generált, bár a forintosított összérték ötmillióval kevesebb volt. Dzsudzsák PSV-je a Twentével játszott, majd' 43 ezer magyarországi fogadással és 20 millió forint téttel a háttérben. A legtöbb kifizetett nyeremény a Manchester United megbízhatóságának köszönhető. A vörös ördögök az esélyeket valóra váltva győztek a Stoke City ellen, s ezzel 11 millió 900 ezer...

APEH: 2009-től átalakul a cégautóadó

"2009. február elsejétől jelentősen átalakul a cégautóadó. Az új rendelkezés alapján már nem a magáncélú használat - illetve annak vélelme - keletkezteti az adófizetést, hanem a tulajdonjog, valamint magánszemélyek esetében a költségelszámolás.A cégautóadó szabályozása 2009. február 1-jétől kikerül a személyi jövedelemadó törvényből és átkerül a gépjárműadóról szóló törvény szövegébe. Ezáltal egyrészről bővül a cégautóadó fizetésére kötelezettek köre, másrészről azonban az adófizetői kör kiszélesítése által csekélyebb terhet jelent a kötelezetteknek.Milyen autó után kell...

Politikustársaik is...

Birján polgármestere, Novreczky János felháborítónak tartja a történteket. Úgy véli, amikor az országban 2000 település áll a csőd szélén, nem lenne szabad ilyen konferenciákat szervezni....

Két nap alatt minden, ami...

Két nap alatt minden, ami esküvő Mint azt a rendezvény szervezését lebonyolító Fair-Expo Kft. vezetője, Ferenczy Tamás (képünkön) hangsúlyozta, a kiállítók...

Fagyos, nyirkos idő lesz...

Gyuró György meteorológus tájékoztatása szerint az éjszakai hőmérséklet általában mínusz 5 és mínusz 10 Celsius-fok között alakul majd a következő napokban, az Északi-középhegység...

Traffipax kedden Pécsett és...

08.30 - 09.15 óráig Pécs, József A. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Bacsó B. út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Zsolnay V. út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Hársfa u.13.00 - 13.45 óráig Pécs, Építők...

Szigetvár: "kibiceknek"...

Szigetvár: A szigetvári kórház 25 éves vagyonkezelői jogának kiírására két kft.-től érkezett pályázat: az egyik jelentkező az a...

EKF-marketing: hova megy a...

EKF-marketing: hova megy a pénz? Némi szponzorpénzzel együtt összesen 22 millió forintot költhet a központ január végéig olyan célokra, amelyek a kulturális...

Mai formájában nem hagyják tovább működni a pécsi vadasparkot

Mai formájában nem hagyják tovább működni a pécsi vadasparkot Jeszták Lajos, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója kérdésünkre, hogy pontosan mennyi ideje van vissza a mecseki vadasparknak a jelenlegi helyén, azt mondta, mivel a feltételeknek több okból kifolyólag sem felel meg a zoo, elvileg bármikor be lehetne záratni.Közölte, a várost korábban kötelezték, hogy jelölje ki ivóvízbázisait. Így esett a választás a tettyeire is, amelynek határában viszont - szennyező forrásként - az állatkert is működik. Három lehetőség kínálkozott a problémák megoldására: 1. nem használható tovább a...

Lovasiék évvégi pécsi ajándéka

Lovasiék évvégi pécsi ajándéka Mint az már a zenekar történetében szokás: nagyformátumú előadással búcsúztatják szülővárosukban a koncertidényt az év utolsó előtti napján Lovasiék. Idén egy szegedi és a fővárosi Művészetek Palotájában rendezett fellépés után tiszteli meg hazai közönségét a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban a zenekar december 30-án 19 órától.A régebben a tagok közti ellentéteket boncolgató pletykák és az utóbbi időben többször is vizionált esetleges feloszlás ellenére a Kispál és a Borz - a keddi alkalmat is idevéve - idén is lenyomott vagy harminc koncertet a határokon innen és túl. És bár...

"A csőd szélére sodorták a várost"

Az ellenzéki képviselőcsoport vezetője szerint az ingatlancsomag értékesítését is a város túlélésének érdekében támogatták, hiszen, e nélkül már csődbiztos tevékenykedne a városházán, s ugyancsak támogatták a PK Zrt. részbeni magánosítását, mivel véleményük szerint e lépéssel hosszú távú fejlesztések valósulhatnak meg a cégnél. Páva Zsolt hozzátette, szintén megszavazták a Pannonpowerrel megkötött szindikátusi szerződést is.Megjegyezte ugyanakkor, hogy a világgazdasági válság miatt különösen nehéz lesz a jövő, hiszen még egy olyan erős önkormányzatnál, mint a...