Sztrájk: fennakadások az egyetemi vizsgaidőszakban

Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos és oktatási rektorhelyettese az MTI érdeklődésére elmondta: hallgatóik jelentős része kollégiumban vagy albérletben lakik, s akik vizsgáznak, még nem mentek haza, sokan azonban kénytelenek voltak utazásukat elhalasztani.A rektorhelyettes kitért arra, hogy a Corvinuson hétfőn és kedden még vannak vizsgák, azután viszont legközelebb csak január 5-e után lesznek, vagyis olyan a vizsgabeosztás, hogy erre az időszakra nem sok vizsga esik. Kerekes Sándor közölte: amennyiben valaki mégsem tudna megjelenni a vizsgán, ha bead egy...

Bűzbombákat dobtak pécsi diszkókba

Bűzbombákat dobtak pécsi diszkókba Mint elmondta, az igen büdös, ammóniára emlékeztető szag egy teltházas bulinak vetett véget: a kiáradó több száz fős tömeg a szélrózsa minden irányába hagyta el a támadás színhelyét. Beszámolójából az is kiderül, akárcsak társasága, több kényszerűen távozó szórakozni vágyó is új, lehetséges helyszín után nézett, de egy másik, szintén belvárosi diszkó bejáratánál ugyanazt az orrfacsaró bűzt érezték, bár kisebb intenzitással.Úgy tudjuk, vasárnap kora hajnalban legalább négy pécsi szórakozóhely esett áldozatul a bizarr akciónak. A fentiekről megkérdeztük a Pécsi Rendőrkapitányság...

Este köszöntik a Pécsi Gyermekotthon lakóit

Az eseményen részt vesz Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Bókay Endre országgyűlési képviselő és Tasnádi Péter polgármester - tudatta a városháza.

Megszűnt az újszülöttek...

Németh Adrienn elmondta: a PTE szülészeti klinikáján korábban minden újszülöttet hallásvizsgálatnak vetettek alá a gyermekkórház szakemberei, ez azonban most szünetel a két intézmény...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

08.30 - 09.15 óráig: Pécs, Tüzér út09.30 - 10.15 óráig: Pécs, Szigeti út10.30 - 11.15 óráig: 6. sz. fkl Pellérdi elágazó11.30 - 12.15 óráig: Pécs, Zsolnay V. u.13.00 - 13.45 óráig: Pécs,...

A Lambda Systeme karácsonyi...

A Lambda Systeme karácsonyi üzenete A Lambda Systeme Kft. országszerte több mint másfél évtizede tevékenykedik eredményesen a korszerű építőanyagok - építőipari...

Minek köszönhető az ÖPE és...

Minek köszönhető az ÖPE és az MDF egymásra találása? Nagy ugyan a titkolózás, de tény: Füredi Péter és Kővári János hosszú hetek óta mintha összenőtt volna a nyilvánosság...

"Vállalni kell a...

- Korábban több szám is napvilágot látott arról, hogy milyen mértékű az egyetem adóssága, hatmilliárdot is emlegettek. Mennyi...

Újra Pécsett a POSZT-off...

Újra Pécsett a POSZT-off „sztárjai A PNSZ jegyirodáját is vezető színművész, Stenczer Béla a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, - miként tavaly - a fővárosi csapat...

Pécsett lesz Zséda utolsó „kis" koncertje

Pécsett lesz Zséda utolsó „kis Zsédenyi Adrien stábja már jóval a vasárnapi koncert előtt felmérte a fellépés helyszínéül kiszemelt Szigeti úti aulát - számolt be Trubics Zorán, a rendezvény szervezője a Pécsi Újság.hu-nak. Minderre alapos okuk volt, ugyanis még országos szinten is szokatlanul nagy kísérettel érkezik városunkba az attraktív díva - tette hozzá.A tavalyi „szülési szabadságáról" visszatért Zséda hatalmas színpadon, egy népes zenészgárdával, valamint egy gyermekkórussal együtt áll a pécsi publikum elé. Az eddig főként lágyabb, érzelmesebb dalairól ismert énekesnő ez alkalommal keményebb,...

Szili Katalin üzenete a Hanuka ünnepén

Tisztelt Zsidóvallású Honfitársaim, kedves Barátaim!A Hanuka a világ zsidósága számára különleges ünnep: a fény ünnepe, hitvallás abban, hogy a fény legyőzi a sötétséget, a jó a gonoszságot, s abban, hogy a rossz után jó jön.Az ünnep a hanukai gyertyák fényében telik szerte a világon, a gyertyák lángja ősi üzenetet hordoz az emberiség számára.Kívánom Önöknek, hogy az ünnep boldog, örömteli, békés kiteljesülésben teljen!Az ünnep méltóságát megőrizendő békességgel köszönti Önöket:Budapest 2008. 12. 21.Dr. Szili Katalin

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén

08.30 - 09.15 óráig Kozármisleny09.30 - 10.15 óráig 57-es fkl. út10.30 - 11.15 óráig Pécs-Hird, 6. sz. fkl. út 11.30 - 12.15 óráig 66. sz. fkl. Mecsextrém13.00 - 13.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Makay I. út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Dr. Veress E. út

Öko-múzeumot hoznak létre...

Öko-múzeumot hoznak létre Hargitaiék A közel háromszáz éves barokk Vármegyeházából átalakítandó épületben kap helyet a Nagy Kiállítótér, amely ugyan az eredeti...

Pécsi Arcok - Gyura...

Pécsi Arcok - Gyura Barbara: - Sokan csak annyit tudnak, hogy elveszítette egyik gyermekét, de azt nem, hogy milyen szenvedésen ment keresztül.- 1999-ben...

Vasárnap zárul a Pécsi Advent

Vasárnap zárul a Pécsi Advent Fazekas Orsolya, a Pécsi Egyházmegye sajtófelelőse a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, szinte nem is volt az elmúlt két hét során...

Menü Szentestére, kicsit...

Menü Szentestére, kicsit másképp Karácsonyi ünnepi vacsora A karácsonyi asztal „berendezése" a néphagyományban nemcsak egy mindennapos művelet,...

Óévbúcsúztató 2008, a...

Szilveszter napján este fél tizenegytől a Menthol együttes játszik a főtéren, éjfélkor pedig - a hagyományoknak megfelelően - tűzijáték köszönti az újévet.

Akcióban a pécsi...

A megvásárolt csomag számait a sértett az ismeretlen hívónak bediktálta, azonban a „nyereményt" ennek ellenére sem folyósították - közölte a rendőrség.

Ittas sofőr okozott balesetet a 6-os úton

Bojtor Bernadett százados, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: egy Nagyváty irányából szabálytalanul balra kanyarodó személygépkocsi frontálisan összeütközött a 6-os főúton Pécsről Szigetvár felé szabályosan közlekedő autóval. A két jármű hét utasa közül a vétlen gépjárműben utazó három férfi és két nő súlyosan, míg a balesetet okozó gépkocsi utasa könnyebben megsérült. A balesetet okozó ittas gépjárművezető sérülés nélkül úszta meg a karambolt, őt a helyszínelést követően előállították a rendőrök - közölte.

Hiller a „jelenlegi problémák ellenére" bízik az EFK-ben

A miniszter a „jelenlegi problémák" ellenére bízik a pécsi Európa Kulturális Főváros 2010 projekt sikerében, mint hozzáteszi, az idei Reneszánsz Év bebizonyította, hogy az ország tud élni a kultúra nyújtotta lehetőségekkel.A teljes interjút elolvashatja itt: KLIKK!

Újabb est Hobóval: terítéken Tom Waits

Waits zenéjének sokszínűségére jellemző, hogy az „alternatív" és a „folk" kategóriában is nyert már Grammy-díjat. Hetvenes évekbeli érzelmes hangvételű dalait és a következő évtizeből származó jellegzetes kocsmazenéjét a kilencvenes évektől kiszámíthatatlan zenei kísérletezés váltotta fel. Nagyon sok dalszerzőt és zenészt inspirált - emlékeztetnek a szervezők.Mint hangsúlyozzák, zenei körökben megtiszteltetést jelent Waits-dalokat feldolgozni. Hobó ezt a munkásságot próbálja magyar nyelvre fordítva megidézni "Rómeó Vérzik" című estjével. Az...