Szili újra üzent Gyurcsánynak

A volt házelnök Gyurcsány Ferencnek is üzent, amikor az őszödi beszéd kiszivárogtatásával összefüggésben azt mondta: a párt elnöksége szerint nem a frakcióból került ki a felvétel, ezért jó lenne, ha mindenki ehhez a megállapításhoz tartaná magát árulózás helyett.Szili Katalin az MSZP hitelvesztésének 4 fő okának az őszödi beszédet, a párthoz köthető korrupciós történeteket, az egészségügyi reform körüli vitákat, valamint - a szerinte - elhibázottan kezelt kettős állampolgárságról szóló népszavazást tartja.

Czett és Hergenrőder is végzett szombaton

Tamás Lajos, a képzés vezetője az MTI-nek elmondta: a magyar sport fejlődése okán egyre nagyobb szükség van olyan szakemberekre, akik tisztában vannak a gazdasági-, az egészségügyi-, a büntető- és a munkajog sportot érintő területeivel, ismerik a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatát, s e tudásukkal segítik az egyesületek, sportszervezetek, önkormányzatok munkáját.Megjegyezte, bár Magyarországon számos sportjogász tevékenykedik, ők a tudásukra nem a felsőoktatás keretein belül, hanem autodidakta módon tettek szert. A Pécsi Tudományegyetem jogi karának továbbképző központja azonban...

Egyelőre nem lesz új tűzoltólaktanya

Egyelőre nem lesz új tűzoltólaktanya A lánglovagok által jelenleg használt ingatlan áldatlan állapota már régóta közismert, ezért (is) határoztak úgy az illetékesek, hogy egy pályázat révén új és korszerű laktanya kialakítása lenne indokolt a városban, amelynek már a helyét is kijelölték a nyugati felüljáró és a Szivárvány Gyermekház közti területen - az ott lakók legnagyobb bosszúságára.Az önkormányzati miniszter azonban nemrégiben elutasította a beadott pályázati anyagot, így a környéken élők egy időre fellélegezhetnek, a tűzoltóknak azonban tovább főhet a fejük, hogy minél hamarabb megoldást találjanak...

Százhatvankét éve volt

Százhatvankét éve volt Március idusa a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének, a hazaszeretetnek a...

„A Fák népe" - posztumusz...

A bátaszéki születésű, szekszárdi Horváth Imre élete különös és fordulatokkal teli történet. Festő szeretett volna lenni, de bognár apja miatt ő is bognár lett. Négy évig hajós is volt,...

Továbbra is hideg...

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig:A felhőátvonulások vasárnap több napsütésre számíthatunk. Elszórtan zápor, hózápor is kialakulhat. Az erős északnyugati szelet a...

Traffipax vasárnap Pécsett...

08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Makay I. út09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Szigeti út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Tüzér u.11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E. u.13.00 - 13.45 óráig: Ny-i elkerülő...

Az ötös lottó e heti...

Nyerőszámok: 1 (egy)29 (huszonkilenc)50 (ötven)55 (ötvenöt)70 (hetven)Joker: 542187.

Modellverseny is volt a...

Modellverseny is volt a kiállításon A rendezvény Magyarország egyik legrangosabb vidéki turisztikai kiállításának számít. A számos igényes program...

Czerpán: már csak a pénz hiányzik

Czerpán: már csak a pénz hiányzik Hiába lenne egészséges "tömegsportolni", Pécsett ez nagyon nehéz. A futóknak a legnehezebb a helyzete. Gyakorlatilag teljesen megszűnt az összes olyan pálya, ahol zöldben vagy salakon tudnának gyakorolni.A város szerint ugyanakkor van kiút, csak pályázni kell.Az egyik ismert pécsi civil sportkör is inkább olyan futásokat szervez, amelyek során a Mecsek-oldalt kell meghódítani a Tettyéről indulva. Nincs más lehetőségük a pécsi hobbi futóknak tehát, mint föl a hegyre... Az is elgondolkodtató, hogy a város honlapján a "Pécsi sportolási lehetőségek" kereséssel -...

Stéphanie Blanchoud sanzonestje

Stéphanie Blanchoud sanzonestje Stéphanie Blanchoud édes-keserű zenéjére jellemző a melankólia és a könnyedség, a pop és az akusztikus folkzene, vonós és billentyűs hangszerek keveredése. 2009 februárjában "Insomnies" címmel megjelent albumát követően, turnéra indult csapatával Belgiumban, melynek utolsó állomásaként a Spa-ban rendezett Frankofónia ünnepén nagyszínpados előadóként játszhattak. Stéphanie Blanchoud azóta trióban koncertezik.A trió további tagjai, Jean François Assy (Alain Bashung csellósa) legtöbb dalának szerzője, és Dominique Van Tomme (An Pierlé billentyűse).Helyszín: Trafik...

Rendkívüli nyitva tartás a mohácsi Emlékhelyen

A Nemzeti Ünnep alkalmából a Mohácsi Történelmi Emlékhely a március 15-i hosszú hétvégén rendkívüli nyitva tartással várja a látogatókat. Az Emlékhely március 12-étől és 15-éig 9 és 16 óra között tekinthető meg.

20-án hirdetnek eredményt a...

A pályázat lezárult, az eredményhirdetésre és a díjátadóra március 20-án 11 órakor kerül sor a Galamb és Kisállattenyésztők Székházában (Pécs, Gáspár utca 14. - megközelíthető a Hegyelja...

M6-os: több tízmilliós kárt...

Legutóbb március 2-án Dunaföldváron bukott le egy előszállási és két daruszentmiklósi férfi, az autópálya építési területének közelében állítottak meg őket paksi járőrök - közölte Heisler...

Több-kevesebb napsütés...

Várható időjárás szombat estig:Szombaton a felhőátvonulások mellett már több-kevesebb napsütés is valószínű, elszórtan zápor, északkeleten hózápor is lehet. Az északnyugati, nyugati szél...

Traffipax szombaton Pécsett...

08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Komlói út 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Hársfa u. 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. út 11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Nagykozári út 13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Nagy...

Ingyenes idegenvezetés Pécsett

Ingyenes idegenvezetés Pécsett Európa Kulturális Fővárosában ingyenesen négyféle útvonalú sétán vehetnek részt az érdeklődők, melyek 1,5-2 órásak, a...

A pécsi Szalay Attiláé az...

Az Ifjúsági Sajtódíjat 1997 óta évente egy fiatal újságíró, egy ígéretes tehetség kaphatja meg, már megjelent írásai, publikációi alapján. A díjra életrajzzal, írásokkal lehet pályázni,...

Szorul a hurok Komlón

Szorul a hurok Komlón A Kaposvári Rendőrkapitányságon született határozat szerint, mivel a politikus országgyűlési képviselő, ügyében az eljárás lefolytatására a Központi Nyomozó Ügyészség rendelkezik hatáskörrel.Tavaly augusztusban számoltunk be arról, hogy nyomozást rendelt a Szigetvári Városi Ügyészség abban az ügyben, amelyben két komlói képviselő, Kispál László (Komlói Polgári Kör) és Polics József (Fidesz) tett feljelentést a szocialista vezetésű város egyik cégének ingatlanértékesítése kapcsán. Az ügyben akkor hűtlen kezelés alapos gyanújával indult meg a nyomozás.Mint ismert, egy 4500...

Átadták a megyei sajtódíjat

Átadták a megyei sajtódíjat Az idén meghirdetett 4 kategóriában közel 40 pályázat érkezett be, a legtöbb (12) a televízió, a legkevesebb (6) pályamunka sajtófotó kategóriában. A díjakat dr. Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Bokor Béla zsűrielnök adta át a megyei sajtónapi ünnepségen, péntek délután a Művészetek és Irodalom Házában.KÉPGALÉRIA: KLIKK A FOTÓRA!A zsűri az alábbi pályamunkákat találta a legjobbaknak: Írott sajtó:1. díj Balogh Zoltán: Élni tovább, barátok között (portré Pandur Józsefről)Elektronikus sajtó:Rádió1. díj Kovács Miklós: Pécs3D - a középkorbanTelevízió1. díj Vígh...

Lebukott az ismerőse lakásába betörő férfi

A károsult dél körül értesítette a rendőröket, akik néhány órával később intézkedés alá vonták az elkövetőt, akinél az eltulajdonított holmi nagy részét megtalálták, bár a lopott pénzt már elköltötte cigarettára és eljátszotta játékautomatán. A férfi fiatal kora ellenére már ismert volt a rendőrök előtt, ellene büntetőeljárás indult.