Gyermekmeghallgatói szoba nyílt a Pécsi Járásbíróságon
Megteremtették a közvetítői eljárás és a gyermekközpontú igazságszolgáltatás feltételeit a Pécsi Járásbíróságon - közölte Wirth Béla, a Pécsi Törvényszék elnöke kedden sajtótájékoztatón. A törvényszéki elnök elmondta: a Pécsi Járásbíróság első emeletén mintegy másfél millió forintból alakították ki azt a helyiséget, amelyben mód nyílik a közvetítői szolgáltatás elindítására, és amelyben biztosították a gyermekközpontú igazságszolgáltatás tárgyi feltételeit. Beszámolt arról, hogy Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke közvetítői feladatok ellátására jelölte ki...Belénessy működteti tovább a Pécs TV-t? - Nem kapkod a Lánchíd Rádió, de legkésőbb ősszel elindul
A helyi média világát sem kerülik el az átszervezések és az új struktúra kialakítása. Pécsett lassacskán tisztulnak az erővonalak, legalábbis az éterben, miután az eddig a Rádió Aktív által használt 94,6 MHz-es frekvencián ezentúl a Lánchíd Rádió adását hallgathatjuk. Változások lesznek a Pécs TV háza táján is, úgy tudjuk, Belénessy Csaba, ismert pécsi újságíró, az MTI előző vezérigazgatója veszi át cégével a helyi köztelevíziós műsorszolgáltatás feladatát - már, ha eredményesek lesznek az ezt célzó tárgyalások. Néhány hete röppent fel a hír, mely szerint...
Egy kivételével az összes pécsi múzeum nyitva lesz elsején
A Janus Pannonius Múzeum kiállításai közül május 1-jén - 10-18 óráig nyitva tart a Zsolnay Múzeum (Pécs, Káptalan u. 2.), a Csontváry Múzeum (Pécs, Janus Pannonius u. 11.), a Vasarely Múzeum (Pécs, Káptalan u. 3.) és a Modern Magyar Képtár II. (Pécs, Papnövelde u. 5.). Zárva lesz viszont a Természettudományi, a Várostörténeti és a Néprajzi Múzeum. A Múzeum májusi programjai:Képző- és Iparművészeti Osztály A Budapesti Liszt-társaság Pécsi csoportjának koncertje2013. május 8., 18.00Helyszín: Csontváry Múzeum (Pécs, Janus Pannonius u. 11.)Műsor: Schubert dalok és Liszt-átiratok....
Ismét pécsi az évad legjobb...
Koncz Péter "Az évad legjobb férfi táncművésze" - díjat kapta a Tánc Világnapján a Művészetek Palotájában. A Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház közös Tánc...Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél hét és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 07.45 óráig: Görcsöny, Rákóczi út 50. 08.00 -...Forgalomkorlátozás lesz...
Április 30-án reggel háromnegyed héttől fél nyolcig Mánfa külterületén (Mánfa irányából Pécs felé haladva) a kapaszkodó sáv kezdeténél bizonyítási kísérlet végrehajtására kerül sor, mely...Kesjár János vezetheti a...
Új vezérigazgatója lehet a Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-nek - a harminc éve Harkányban élő - Kesjár János személyében. A volt...
Bakondi szerint egyelőre...
Ha kedvező marad az időjárás, nem kell nagyobb árhullámra számítani a Dráván - közölte az Országos Katasztrófavédelmi...
Páva lezárta a vízműháborút...
Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz Páva Zsolt, Pécs polgármestere, amelyet változtatás nélkül közlünk. "Lezárult a „vízműháború" - Szombat óta nyilvánosak a...Reszkethetnek a vérszívók - A BIOKOM szerdán megkezdi a szúnyogirtást Pécsett
Pécsett több mint 1600 hektáron kezdődik meg a repülőgépes légi-kémiai szúnyoggyérítés május 1-jén és 2-án este 18 és 21 óra között. A BIOKOM Kft. által megrendelt irtás a méhekre mérsékelten veszélyes, az emberre teljesen ártalmatlan. Amennyiben a meteorológiai előrejelzésekkel ellentétben csapadékos, szeles idő lenne ezeken a napokon, és indokolttá válna a gyérítés elhalasztása, akkor a szúnyoggyérítésre május 8-án és 9-én kerülne sor. A tevékenységet K-Othrin ULV nevű anyaggal végzik, amely a méhekre mérsékelten veszélyes. A méhészeket arra kérik, hogy a méhek biztonsága...
A gyermekhospice hősei is felvonulnak május elsején Pécsett
Május elsején tartja a Szemem Fénye Alapítvány a Gyermekhospice Hősei Felvonulást Pécsett; az esemény a Gyermekhospice Hősei Hét kiemelt rendezvénye. A május 1-jén, 10 órakor a pécsi Charity Shoptól (Király u. 49.) induló felvonuláson a súlyosan beteg gyermekek, családtagjaik és az érdeklődők jelmezben sétálnak el egészen a Széchényi térig, ahol különféle programokkal kedveskednek nekik. Az esemény védnöke Jaksity Kata lesz. Kata személyes érintettsége miatt is örömmel vállalta el a felkérést, személyesen is részt vesz a felvonuláson.Május elsején és Pünkösdkor is elszállítják a hulladékot Pécsett
A BIOKOM Kft. ezúton tájékoztatja a pécsieket, hogy az ünnepekre való tekintettel a következőképpen alakul a városban a hulladékszállítási rend: Május 1-jén (a Munka Ünnepén) és május 20-án (Pünkösdhétfőn) lesz hulladékszállítás Pécsett azokon a területeken, ahol szerdára, illetve hétfőre esik a szállítási nap. Kérik a lakosságot, hogy az edényeket aznap reggel 6 óráig helyezze ki az utcákra, mert a szállítási üzem teljes kapacitással dolgozik, és a járatok egyes körzetekbe a megszokottnál hamarabb érkezhetnek. Ezeken a napon a Zöldhulladék-járat is szünet nélkül...Elindult a jelentkezés a...
Már lehet jelentkezni a HungaRio nemzeti ifjúsági találkozóra, amely július 24. és 28. között lesz Pécsett. A rendezvény a Rio...
Vörös csillaggal masíroznak...
Május 1-jén Pécsen vörös csillaggal vonulnak fel a Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal aktivistái, a demonstrációban egyes hírek szerint pécsi MSZP-sek is szerepet kívánnak vállalni. Egy...Mozgolódnak, szervezkednek...
Egy év múlva újra választásokat tartanak Magyarországon. Ennek egyik legbiztosabb jele, hogy egyre több párt alakul vagy hozza...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfő reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.45 óráig: Pécs, Pellérdi út 19.09.00 - 10.00...Berágtak a közös képviselők...
Nagy felháborodást okozott a pécsi közös képviselők körében, hogy - mint mondják - a Tettye Forrásház elvárja tőlük, hogy...
50 ezer forintnyi lopott...
Lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság Cs. Balázs 19...
Nem törődött a bírósági eltiltással, a zsaruk őrizetbe vették
Járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezette autóját egy férfi Siklós közelében szombaton - közölte a rendőrség vasárnap. A rendőrök általános közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtottak végre Kistapolcánál, melynek során leállították és igazoltatták K István, 54 éves környékbeli férfit. Az intézkedés során derült ki, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mert a bíróság eltiltotta a járművezetéstől. A férfit a rendőrök előállították a Siklósi Rendőrkapitányságra, és szabálysértési őrizetbe vették.Szervert váltunk, mert tovább nőtt az olvasottság - hibák lehetnek
Jelentősen nőtt a kiadónk által működtetett hírportálok olvasottsága és forgalma az elmúlt időszakban, ezért a Pécsi Újság.hu, a Kaposvári Újság.hu és a Mohácsi Újság.hu informatikai hátterének erősítése céljából új rendszert vezetünk be. Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat és hirdetőinket, hogy ezért április 27-én szombaton este 10 órától (legkésőbb hajnali 2 óráig) szerverátállást hajtunk végre, és emiatt előfordulhat, hogy ebben az időszakban nem a megszokott szolgáltatást tudjuk nyújtani Önöknek. Apróbb hibák elvileg a következő napokban is lehetnek, így ezekért,...
Pécsi Arcok - Farkas Tamás, a humánökológus, aki jelenleg 600 állat életéért áll jót a Misinában
Nemrég újabb sikert könyvelhetett el a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület, miután megnyerte az egyik legnagyobb áruházlánc által kiírt közönségszavazást, amely jelentős pénzadományt biztosított az egyesület számára. Farkas Tamás (képünkön), a szervezet vezetője erre csak azt mondja, igyekeznek minél több gyermekkel és családjukkal megismertetni az állat- és természetvédelem fontosságát. Sorozatunk következő részében a városszerte ismert állatbarátot szólaltatjuk meg. - Családi hagyomány az állatok szeretete? - Nagyapám falusi tanító és iskolaigazgató volt. Mivel faluról...
« Előző
33432 | 33453 | 33474 | 33495 | 33516 | 33537 | 33558 | 33579 | 33600 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét szárnyra kaptak a Pécsi Sasok
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Új versenytársat kaptak a pécsi...

