Hoppál: újranyitják a Hajdú-Bét aktáit, Bajnai hiteltelen

Hoppál: újranyitják a Hajdú-Bét aktáit, Bajnai hiteltelen A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tárgyalni hívta a 10 évvel ezelőtt kisemmizett gazdákat, és a szaktárca "újranyitja a Hajdú-Bét aktáit" - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Hoppál Péter. A Fidesz szóvivője Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség keddi sajtótájékoztatójára reagálva kijelentette: a volt kormányfő korrupcióellenes kérdésekben hiteltelen. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: álláspontjuk szerint a Hajdú-Bét ügyét "elsumákolták", és az 500 károsult magyar család pénzét - 6 milliárd...

Fogyatékkal élő gyerekeket lát vendégül a Pécsi Harmadik Színház

Május 7-én és 8-án szellemi fogyatékos gyerekeket lát vendégül - belépő díj nélkül - a Pécsi Harmadik Színház. A teátrumban a Mikropódium Családi Bábszínház előadásában a Gulyás Terka című bábos meseelőadást mutatják be a kicsiknek. A Pécsi Harmadik hosszú ideje szívügyének tekinti a fogyatékkal élők, a hátrányos helyzetű fiatalok, gyerekek színházba-járásának elősegítését, legutóbb „Más virág-egy világ" címmel a Fogd a kezem alapítvánnyal közösen szerveztek családi napot a fogyatékkal élő emberek világnapja alkalmából.

Közbeszerzés: a Transparency International Péccsel példálózik

Közbeszerzés: a Transparency International Péccsel példálózik Magyarországon az önkormányzatok több mint egyharmada semmilyen, közbeszerzéssel kapcsolatos adatot nem közöl a honlapján, és csupán egy százalékuk tájékoztatja a lakosságot a vonatkozó törvénynek megfelelően - derül ki a Transparency International (TI) Magyarország kutatásából, amit a szervezet kedden ismertetett az MTI-vel. A közlemény szerint a kutatáskor egy formai és tartalmi szempontok alapján összeállított nyilvánossági indexben pontozták a vizsgált 370 megyei, megyei jogú városi és városi önkormányzatot. Mint írták, ez az index megmutatja, hogy az önkormányzatok mennyire...

Műszaki hiba miatt majdnem...

Műszaki hiba miatt jelentős, 20 és 50 perc közötti késésekkel közlekednek a pécsi vonalon közlekedő vonatok - tájékoztatta a Mávinform kedd kora délután az MTI-t. A közlemény szerint a...

Megint reggelizhetnek a...

Megint reggelizhetnek a bringások a városháza előtt Szerdán ismét megrendezik Pécsett a Bringázz a Munkába! elnevezésű akciót. A hivatásforgalmi kerékpárhasználatot népszerűsítő...

Meliorisz, Esterházy és az...

Megjelent a Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat májusi száma. Elbocsátott mestereink címmel a lapszám összeállítást közöl az ELTE BTK elbocsátott, kényszernyugdíjazott...

Sallai, Fürst és Ságvári...

Az önkormányzatokról szóló törvény értelmében utcák és más közterületek nem vi-selhetik olyan személyek nevét, akik aktívan közreműködtek a XX. századi diktatúrák létrejöttében és...

Jöhet a dózer? - Pécs...

Jöhet a dózer? - Pécs kirúgja a Fagyöngy utcába kedvezményes lakások építését ígérő céget A pécsi városvezetés semmilyen hivatalos megkeresésére sem reagál jó ideje a kertvárosi Fagyöngy utcába tervezett kedvezményes...

Elhunyt Zsiros József, a...

Május 5-én, vasárnap este tragikus hirtelenséggel elhunyt Zsiros József, ismert biztonságtechnikai szakember, korábbi szakszervezeti titkár, a pécsi székhelyű Trucker Security Kft....

Százezredik nézőjét köszöntötte a Pécsi Nemzeti Színház

A május 6-i Picasso kalandjai c. előadáson a sajtó jelenlétében köszöntötték a Pécsi Nemzeti Színház százezredik nézőjét, majd az új évad műsortervét is kihirdette Rázga Miklós igazgató. A Pécsi Nemzeti Színház jegyeladási mutatói szerint a 2013. május 6-i Picasso kalandjai című előadás nézői között volt az idei évad százezredik fizető nézője. Hogy pontosan kit köszöntöttek százezredikként, az a tavalyihoz hasonlóan, ebben az évben is sorsolással dőlt el. A szerencsés százezredik pécsi színházbarát egy díszes oklevelet kapott és a 2013/2014-es színházi évad meghirdetésre kerülő...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Kedden reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.45 óráig: Pécs, Zsolnay Vilmos u. 96. 09.00 - 10.15 óráig: 6-os fkl.-i út, Pécs-Hird 10.30 - 11.45 óráig: Pécs, Komlói út - Kőrös utca kereszteződése 12.45 - 14.00 óráig: Pécs, Siklósi úti temető déli bejárata 14.15 - 15.30 óráig: Pécs, Verseny utca 2. 15.45 - 17.00 óráig: Pécs, József Attila u.- Szendrey J. u. kereszteződése 17.15.- 18.30 óráig: Pécs, Dr. Veress Endre u. 17.    

Félnek az egyedülálló idős emberek Pécs-Somogyban - a folyamatos betörések miatt...

Félnek az egyedülálló idős emberek Pécs-Somogyban - a folyamatos betörések miatt... Gyakorlatilag alig van olyan ház a településen, ahova ne törtek volna be - summázta az igencsak elkeserítő helyzetet több, a Pécsi Újság.hu munkatársa által megkérdezett helybéli, amellyel a Pécs-Somogyban lakóknak, immár hosszú évek óta együtt kell élniük. Nem ritkák a több százezres, illetve a millióshoz közelítő károk, viszont szerencsére sérüléssel járó erőszakos rablásról a helyiek nem tudnak. Úgy öt éve kezdődött az első nagy betörési hullám - kezdte a neve mellőzését kérő, egyébként köztiszteletben álló középkorú férfi, akihez néhány éve többször is betörtek, és akitől azt...

Várják a jelentkezőket a...

Várják a jelentkezőket a pécsi kirakatversenyre A Pécsi Országos Színházi Találkozó off-programjaként rendezik meg az V. Pécsi Mediterrán Kirakatversenyt. Az idei verseny...

Páváék óvodásokkal ültetnek...

Május 8-án, szerdán 9 órakor kezdődik Pécsett, a Városháza előtti „díszkert"-nél a fűszerültetés. A fűszereket Páva Zsolt polgármester, Csizi Péter alpolgármester és Nagy Csaba...

Különleges indonéz dalokat...

A jakartai Exaudia kórus európai koncert-sorozatának részeként lép fel Pécsett május 8-án 18.30-kor a Művészeti Gimnáziumban. A dzsakartai Exaudia a modern indonéz kórus-mozgalom elismert...

Egy pécsi civil szervezet...

Az MSZP mellett egy pécsi civil szervezet, a Patacs - Rácváros Egyesület is feljelentést tett vízmű-ügyben a pécsi rendőrkapitányságon hűtlen kezelés és hivatallal való visszaélés miatt....

Tóthék bíróságra viszik a...

Dr. Tóth Bertalan, az MSZP helyi frkaciójának vezetője sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn, hogy feljelentést tesz hivatali visszaélés és hűtlen/vagy hanyag kezelés...

Jövő csütörtökön nyílik a...

Jövő csütörtökön nyílik a pécsi Mindszenty-kiállítás Május 16-án kiállítás nyílik a Janus Pannonius Múzeum Múzeum Néprajzi Osztályán, mely Mindszenty József bíboros (1892-1975)...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

Hétfőn reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 7.30 - 8.45 óráig: 6-os út Pellérdi elágazó 9.00 - 10.15 óráig: 66-os út a MOL kút után (70 km/h) 10.30 - 11.45 óráig: Mohácsi út 69. 12.45 - 14.00 óráig: Komlói út- Kőrős utca kereszteződése 14.15 - 15.30 óráig: Üszögi út - Koksz u kereszteződése 15.45 - 17.00 óráig: Zsolnay V. út 96. 17.15 - 18.30 óráig: Verseny u. 2.

Gyújtogatás történhetett egy pécsi társasházban

Gyújtogatás történhetett egy pécsi társasházban Pécsen egy Flórián téri négyemeletes társasházban keletkezett tűz vasárnap hajnalban - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Mint az a szervezet honlapján olvasható, egy harmadik emeleti lakás ajtaja előtt felhalmozott ruhanemű, és egyéb textíliák égtek. A kiérkező pécsi egységek eloltották a lángokat és a lépcsőházi ablakok kitörésével kiszellőztették a lépcsőházat. A sűrű füst miatt az alsó szintek lakóit a lakásban maradásra szólította fel a tűzoltás vezetője, öt lakásból pedig mentőálarc használata mellett, a ház elé kísérték az embereket.A lakások és a...

Éveket kell várni Pécsett egyes műtétekre - kormányzati pénz érkezik a várólisták csökkentésére

Éveket kell várni Pécsett egyes műtétekre - kormányzati pénz érkezik a várólisták csökkentésére Pécsett jelenleg körülbelül 4000 beteg áll szürkehályog műtét előtt, amely beavatkozásra a pácienseknek 600 napot kell várniuk. A PTE Klinikai Központájban gerincstabilizáló műtétre, valamint csípő- és térdprotézis beültetésére kell még éveket várni. Ugyanakkor Dr. Decsi Tamás főigazgató szerint ez utóbbiak jelentősen rövidülhetnek egy kormányzati forrás érkezését követően. Magyarországon jelenleg 27 ezer beteg vár szürkehályog műtétre, amely esetében az országos várakozási idő 140 nap. A klinikum főigazgatója szerint a pécsi várólista azért hosszabb, mert a betegek inkább itt...