Pécsi programok a Ritka Betegségek Világnapján
Pécs is csatlakozott a Ritka Betegségek Világnapja elnevezésű programsorozathoz. A Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézete által szervezett rendezvényre február 23-án, szombaton kerül sor a kulturális negyedben. Az eseményen kiállítások, szakmai előadások és családi programok várják az érdeklődőket 9 és 15 óra között a Pécsi Galéria m21-ben és a Bóbita Bábszínházban. A világnap programjai 10 órakor kezdődnek az Éltes Mátyás Iskola Pécs diákjainak megnyitó műsorával az m21-ben. Az előadást a rendezvény háziasszonyainak bemutatkozása és a fővédnöki köszöntők követik. A...A szakértő is kizárta, hogy igaz lenne, amit P. László mond: nem lehetett viszonya Bándy Katával
Nemcsak a Bándy Katát ismerők, hanem szerdán szakértő is kizárta, hogy a pszichológusnak viszonya volt a megölésével vádolt P. Lászlóval, akinek a pere hétfőn kezdődött meg a Pécsi Törvényszéken. Az ügyben meghallgatott igazságügyi pszichológus szakértő a vádlott korábbi vizsgálatának eredményeit értékelve a tárgyaláson azt mondta, hogy a férfinak nincs Bándy Katával kapcsolatban olyan mennyiségű és részletes információja, amely az általa felvázolt intim viszony alapján elvárható lenne. Az ügyben aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolt P. László erre reagálva...A Rómeó és Júlia a Kodály Központban marad

Szolgálati közlemény: az...
Portálunkat mobiltelefonon (ill. tableten) böngésző olvasóink jelezték szerkesztőségünknek, hogy nem az aktuális cikkeinket és híreinket látják készülékükön. Arra kérjük őket, hogy a...Zsolnay-remekek Rómában, a...
Nagy érdeklődés mellett nyitotta meg a patinás római Capitoliumi Múzeumban Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedd este a budapesti Iparművészeti Múzeum (IMM) gyűjteményéből...Baranyában 11 százalékkal...
Baranyában tavaly az előző évhez viszonyítva 11 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, 10 település "bűnmentes" volt. A Baranya Megyei...P. László, ha ő volt, a...
Bándy Katához és gyilkosához hasonló férfit és nőt látott együtt a bűncselekmény éjjelén egy tanú annak a helynek a közelében, ahol a pszichológusnőt megölték - hangzott el kedden a Pécsi...Huszonkét fővel bővül a...

Közgáz-hallgatókat oktatnak...

Bajnai Gordon lesz az Értelmiségi Klub vendége
A Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület soron következő vendége Bajnai Gordon, az Együtt 2014 mozgalom vezetője lesz. Az eseményre február 28-án, csütörtökön 18 órakor kerül sor a Slyven Rendezvényközpontban (Mezőszél u. 1.). Műsorvezető: Dr. Horváth Csaba történész-politológus.Jogerősen több évet kaptak a pécsi baltás rablók
Jogerősen hatról hét év fegyházra, illetve két év tíz hónapról három és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre súlyosította a Pécsi Ítélőtábla kedden azoknak a rablóknak a büntetését, akik baltával támadtak meg járókelőket 2011 júniusában a baranyai megyeszékhelyen. A két vádlott, a ma 21 éves férfi és 17 éves barátnője az egyetemi városrészben egy spanyol orvostanhallgatót, majd egy kutatóorvost bántalmazott. A medikus lány könnyű sérüléseket szenvedett és sikerült elmenekülnie, a megtámadott férfi azonban súlyosan megsérült, a baltával rá mért ütésektől...Bizonytalan a Spanyolországban dolgozó baranyai bányászok sorsa
Fizetési nehézségek miatt bizonytalanná vált azoknak a bányászoknak a sorsa, akik 2001 óta egy spanyolországi szénbányában dolgoznak. Százhúsz magyar bányász várja, hogy sorsa megnyugtatóan rendeződjön a spanyol Leon tartomány szénbányájában, La Roblán. Másfél hónapja nem kaptak fizetést, ráadásul a munkát szervező pécsi 2M Mecsek Marketing Kft. (2M) a kilátástalan helyzetre való tekintettel felmondta a szerződését a bányavállalattal. Kezdetben néhány tucat dolgozó váltotta egymást egy-két hónapos fordában, de a létszám pár év alatt elérte és állandó jelleggel meghaladta a százat....Újra nemzetközi járatot...

Sikerülhet-e a keleti...

Ismét Wass Albert a...
Újabb írások jelentek meg a Pécsett kiadott irodalmi-művészeti folyóiratban a nemzeti konzervativizmus irodalomszemléletéről. A februári lapszám közreadja az MTA BTK Irodalomtudományi...Rabszolgákként dolgoztatott...

Súlyosan kegyeletsértő,...
Nem hallottak arról, illetve kizártnak tartották Bándy Kata tanúként meghallgatott rokonai, barátai és kollégái hétfőn a Pécsi Törvényszéken, hogy a tavaly nyáron meggyilkolt rendőrségi...Aknafedlapokat cserélnek...
A BIOKOM Kft. tájékoztatása szerint február 19-től (keddtől) csapadékcsatorna-aknafedlapok cseréjét végzik Pécs számos pontján, így többek között a Felsővámház utcában, a Szigeti és a...Kortárs írókat bemutató sorozat indul a Tudásközpontban

Pályázatot írt ki a Professzorok Batthyány Köre Pécsi Csoportja
A Professzorok Batthyány Köre Pécsi Csoportja pályázatot ír ki ifjúsági és felnőtt kategóriában. A pályázók az alábbi témákban nyújthatnak be pályaműveket: - Pécs és környéke a tudományban - 1956 emlékezete Baranya megyében A pályázat célja az, hogy elősegítse olyan művek születését, amelyek a pécsi, vagy Pécshez és környékéhez kötődő eseményeket, bármilyen tudományágban született eredményeket vagy az ebben szerepet játszó személyeket alapos és részletes feldolgozásban mutatják be. Az ifjúsági kategóriában irodalomjegyzék megadása is elegendő, a felnőtt kategóriában pontos...Gergely Róbert lép fel vasárnap a Harmadik Színházban

« Előző
33327 | 33348 | 33369 | 33390 | 33411 | 33432 | 33453 | 33474 | 33495 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Két hónapja nyoma veszett egy pécsi...