Vandalizmus? Darabokban az egykori tettyei Zsolnay-szökőkút, a Szigeti tanyán hever
2013. március 28. csütörtök 17:20

Az egyik közösségi portálra néhány órával ezelőtt feltöltött fotók tanúsága szerint jelenleg darabokban van a tettyei Szatmári Palotarom melletti egykori Zsolnay-szökőkút, amelyet még a gyár keramikus tanulói készítettek mestereik segítségével.
Frissítve
Komor István, a Zsolnay Örökségkezelő egykori ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta, korábban, a 2000-es évek derekán kész tervük volt a szökőkút felújítására, amire végül pénzhiány miatt nem került sor. A köztéri tárgyra - mint mondta - összesen 5 millió forintot kellett volna költeni.
- Már akkor is látszott, hogy nagyon rossz állapotban van a kút: vízgépészete teljesen tönkrement, illetve központi türkiz-színű plasztikája a tettyei víz sajátossága miatt elvízkövesedett. Kerámia elemeit pedig - amely nem egy örökéletű technológia - újra külön le kellett volna gyártatnia a Zsolnay-gyárnak - fűzte hozzá.
Komor szerint a kút jelenlegi állapotában nem képvisel bármilyen forintban kifejezhető piaci értéket, ahogy komolyabb műemlék-történeti jelentőséggel sem bír. Sokkal inkább szubjektív szempontok miatt tekinthető értékesnek. Főként azután - adott hangot véleményének - hogy nem egy méltó következő köztéri tárgynak adta át a helyét.
Az ügyben megkerestük a Merza Pétert, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. vezérigazgatóját, aki péntek délelőttre ígért bővebb tájékoztatást szerkesztőségünknek (lásd keretes írásunkat).
B. G. - Fotó: Facebook, Pécs Képalbum
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...

