Báthory-díjat kapott Miseta Attila professzor Marosvásárhelyen - és a pécsi orvosi kar

A hónap elején magas elismerésben részesült Prof. Dr. Miseta Attila (képünkön), a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, aki Báthory-díjat vehetett át Marosvásárhelyen a magyar nyelvű romániai orvosképzés elősegítése és megerősítése céljából végzett tevékenységéért.

A professzor - és számos pécsi orvos kollégája - fáradtságot nem ismerve dolgozott azon, hogy minél több erdélyi hallgató tanulhasson a baranyai megyeszékhelyen és szívja magába a tudást mind Erdélyben, mind Pécsett. A nyolc esztendeje alapított Báthory-díjat a Bolyai Kezdeményező Bizottság ajánlására az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács adományozza az arra érdemesek részére. Miseta Attila professzort a kitüntetés apropóján (is) kérdeztük.

- Meglepte az elismerés?
- Természetesen kellemes meglepetés volt, de megítélésem szerint a díjat igazából a pécsi orvoskar oktatói kapták. Méghozzá azok, akik időt és energiát invesztáltak abba, hogy tudásukat megosszák a marosvásárhelyi diákokkal és kollégákkal. Közöttük volt például Bódis József rektor úr és felesége is. Ugyan engem nevesítettek, és a kezdeményezésben valóban szerepem volt, de ez valójában a pécsi orvostudományi kar tevékenységének az elismerése.

- Pontosan mit tett(ek) azért, hogy ön(ök)re gondoltak a díj odaítélésekor?
- Az indoklás szerint a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés színvonalának az emelése érdekében kifejtett munkásságunk volt a döntő. Valóban, számos előadást tartottunk Erdélyben, PhD-ösztöndíjat hoztunk létre Pécsett a marosvásárhelyi diákok számára, fogadtunk 260 erdélyi hallgatót részképzés formájában. Sok kolléga privát módon is segítette - akár anyagilag, akár tudásának megosztásával - az önálló magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés fejlesztését Marosvásárhelyen.

- Van-e olyan elképzelés, amely más, magyar lakta külföldi területeken élők számára biztosítana ilyen lehetőségeket?
- Természetesen válogatás nélkül fogadunk magyar nemzetiségű hallgatókat bárhonnan, és hasonló mértékben támogatunk kollégákat is. Az viszont tény, hogy például a horvát határon túl viszonylag elenyésző a magyar kisebbség. Valamilyen oknál fogva az erdélyi kapcsolat működik a legintenzívebben, de a felvidéki és az ukrajnai magyarokkal is vannak kapcsolataink. A szándék tekintetében nincs különbség.

- Más téma. Mi az ön véleménye a bevezetni szándékozott egyetemi kancellária-rendszerről? Támadják az egyetemekről rendesen.
- Nem látom még világosan, hogy a kancellária-rendszernek mi lenne a lényege, noha léteznek külföldi minták. Az állami intézmények adminisztratív tehetetlensége már most is hatalmas. A felelősség hihetetlen mértékben megosztott, elkent, gyakorlatilag nem létezik. De ugyanígy, a delikvens semmit sem tud elintézni saját hatáskörben. Éppen ezért azt gondolom, hogy a magyar felsőoktatásnak minden reform előtt nyitottnak kell lennie, de vannak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy itt valóban az adminisztratív ügyintézés és irányítás egyszerűsítését célzó intézkedésről lenne szó. Már most is az oktatási minisztérium nevezi ki a rektort, a gazdasági főigazgatót pedig a kincstár. Ez tökéletesen nonszensz helyzet. A szakmai vezetés prioritása nem kérdéses.

- Mi lehetne a megoldás?
- Egyszemélyi, felelős vezetésre van szükség, természetesen demokratikus döntési mechanizmusokkal a háttérben. Nagy probléma a magyar egyetemeken, hogy jelentéktelen megrendelések és közbeszerzések esetén is öt-hat, esetenként hét-nyolc aláírásra van szükség, mert ez teljesen felesleges adminisztratív komplikációkat eredményez. Ugyancsak fontos a kiszámítható állami részvétel a finanszírozásban, valamint a kompetenciák és felelősségek világos leosztása.

- Az orvosi kart mennyiben érintené egy esetleges elbocsátási hullám?
- Úgy gondolom, hogy a fűnyíróelv érvényesült, és ez bizonyos mértékig helytelen. Az is a helyi vezető kompetenciájának kell lennie, hogy egy adott feladatot kivel, hogyan, milyen sajátosságok mellett akar és tud megoldani. Bővül a területünk, nekünk több oktatóra és nem restrikcióra vagy elbocsátásokra van szükségünk. A fiatalok megtartása mellett jelenleg különösen értékes az idős és tapasztalt kollégák szolgálata.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva