Margit eltűnt, a pécsi zsaruk keresik
A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a fiatalkorú Kosztics Margitot, aki pécsi lakcíméről 2013. július 19-én ismeretlen helyre távozott, azóta hollétéről nincs információ. Kosztics Margit körülbelül 155 centiméter magas, 40-45 kilogramm súlyú, hosszú barna hajú, barna szemű lány. Feltételezett tartózkodási helyei : Pécs, Komló és Kisszentmárton térsége. A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Kosztics Margit fiatalkorú személyt felismeri, jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a Pécsi Rendőrkapitányságot a...Látszódj, hogy élhess! - kampányt indított a rendőrség
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága október 17-én ismét elindította kampányát a „láthatóságért". Újra beköszöntött az ősz, rövidebbek a nappalok, többször esik az eső és hajnalban már előfordulnak ködfoltok az utakon. Az úttesten közlekedő gyalogosoknak és kerékpárosoknak fokozottan ügyelniük kell a láthatóságukra. Nem szerencsés, ha úgy indulnak útnak, hogy minden ruha, amit viselnek fekete vagy sötét színű. Fontos, hogy az úton más közlekedők számára láthatóak legyenek. A rendőrök a Baranya Megyei...Cecília 300 évesen csendül fel a Kodály Központban
Egy 300 éves Stradivari-hegedűn játszik a Liszt-díjas művész, Kokas Katalin a Pannon Filharmonikusok koncertjén október 19-én, szombaton este a pécsi Kodály Központban. A Cecília névre keresztelt Stradivari-hegedű a 17. században készült, korábban az Egri érsekség tulajdonában volt, 2011-ben bukkant fel újra Magyarországon. A hangszert az Aranymúzeum vásárolta meg, majd bocsátotta Kokas Katalin hegedűművész rendelkezésére ötéves használatra. A szombati koncert közönsége Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyében hallhatja Kokas Katalint a kivételes hegedűn játszani. A szerző a művet a...
Több mint 400 közmunkás...
Az Ős-Dráva programba bekapcsolódott 420 közmunkás foglalkoztatásáról kötött együttműködési megállapodást a Baranya Megyei Önkormányzat mintegy harminc ormánsági településsel csütörtökön....Deák mellszobrának pécsi...
Áder János szerint Deák Ferenc nemcsak remélte a polgári Magyarországot, hanem kitartó, aprólékos munkával, türelmes tudással...
Hargitai János...
A bontási határozat néhány napon belül megszületik és kiadják. Dr. Hargitai János kormánymegbízott sajtóközleménye a Magasház...
A Tudásközpontban mutatják...
A Kossuth Rádió A HELY című műsora alapján készült riportkötetet a író-olvasó találkozóval egybekötve, a Tudásközpotban mutatják október 25-én 17 órától a műsorvezetővel és a...Arany László Debrecenből...
A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a képen látható 59 éves Arany Lászlót, aki 2013. augusztus 19-én valószínűleg...
Kemény fellépésre készül...
Nemrég ünnepelte megalakulásának negyedik évfordulóját a Tettye Forrásház Zrt. Szabó Iván, a társaság jogi képviselője szerint...
Új eljárás a szekszárdi jogosítványügyben
Az érintettek döntő többségét, köztük a fő vádlottakat illetően hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön, és új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot a szekszárdi jogosítványügyben. A táblabíróság súlyos eljárási hibák és megalapozatlanság miatt az ötven vádlottból csak tíz esetében tudott érdemben foglalkozni a Szekszárdi Törvényszék egy évvel ezelőtt hozott döntésével. A perben az ügyészség a Nemzeti Közlekedési Hatóság volt vizsgabiztosát, ügyintézőjét, két autósiskola vezetőjét, egy oktatót és autóvezető tanulókat vádol azzal, hogy...Termelői nyílt napokat tart a megyei kormányhivatal
Sajtóközleményt adott ki Dr. Hargitai János kormánymegbízott a baranyai gazdálkodóknak szervezett kormányhivatali nyílt napokról. A megyei kormányhivatal átszervezte és egyszerűsítette a mezőgazdasági termelők gépeinek műszaki vizsgálatát. A Baranya Megyei Kormányhivatal Közlekedés Felügyelősége (a továbbiakban Kormányhivatal) az elmúlt időszakban áttekintette a mezőgazdasági géptulajdonosok, termelők gépeinek műszaki vizsgálatának eddigi gyakorlatát. Ennek során, a gazdák jelzései alapján olyan jelenségre is bukkantak, hogy több esetben külső személyek foglalkoztak a...
Baleset miatt teljes útzár a bólyi elkerülőn
Az 5701. számú úton, a Békáspusztai elágazónál egy mikrobusz teherautóval ütközött röviddel kilenc óra után. A balesetnek két könnyű, és egy súlyos sérültje van - tájékoztatta hírportálunkat Kasza Anett megyei katasztrófavédelmi szóvivő. A mohácsi tűzoltók kiérkezéséig a mentőszolgálat munkatársai kiemelték a sérülteteket a járművekből, és megkezdték a balesetet szenvedett személyek ellátását. Az ütközés következtében a teherautó olajteknője is megrepedt, amelyből olaj folyt az útra. A közútkezelő munkatársai már a helyszínen vannak. Jelenleg teljes az útzár az érintett szakaszon.Tűz ütött ki éjjel a...
A Duna-Dráva Cement Kft. beremendi telephelyén ötven darab, darabonként egy tonnás gumi őrleménnyel töltött BIG-BAG zsák...
A pécsi villamosokról adnak...
A villamosokról szól a Sétatéri esték elnevezésű sorozat következő része, amely október 21-én, hétfőn 17 órakor kezdődik a...
Megnyerheti az utolsó...
SZERDAI NYERTESÜNK: Varga Magdi volt, akit e-mailben már értesítettünk erről, és pénteken munkaidőben illetve szombaton fél...
Több mint 5 milliárd jut a...
A Dél- Dunántúli Regionális Operatív Program keretében 17 tartaléklistás projekt kapott támogatást az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően 5,1 milliárd forint értékben. A 2012...Pécsett is vetítenek...
Az idén a Pride LMBTQ Filmfesztivál három filmet vetít a pécsi Apolló moziban. Október 26. 20.00:Így is, úgy is Laurence /...
Béreljen nyilvános licitben...
A Pécs Holding Zrt. Vagyongazdálkodási Osztály (7626 Pécs, Búza tér 8/B. Tel: 72/801-801) NYILVÁNOS LICITELJÁRÁS KERETÉN BELÜL BÉRBEADÁSRA MEGHIRDETI AZ ALÁBBI INGATLANOKAT: A...Festékgyár segített egy pécsi család otthonának felújításában
A Nagycsaládosok Országos Egyesületén keresztül félezer nagycsalád jutott hozzá fal- és zománcfestékhez a Poli-Farbe festék- és vakolatgyár felajánlásának köszönhetően. A jótékonysági program célkitűzése, hogy a családok saját kezűleg újítsák fel otthonaikat, s szebb és élhetőbb környezetet teremtsenek. Országszerte több mint félezer nagycsalád tudja otthonát barátságosabbá, szebbé tenni a Poli-Farbe festék- és vakolatgyár felajánlásának köszönhetően. Az októberben kezdődő felújítási munkálatokat a rászoruló családok saját maguk végzik, szükség esetén szakértői segítséggel. A...
Tízmilliókkal tartozik Pécs az üres lakások miatt cégének, a PÉTÁV-nak
Több mint 73 millió forinttal tartozik a város a PÉTÁV Kft.-nek. Az összeg a bérlők be nem fizetett számláin túl főként abból áll össze, hogy az üresen álló távfűtéses önkormányzati lakásokat is temperálja a cég, ezeket az ingatlanokat ugyanis nem lehet kizárni a távfűtési rendszerből. Hogy mikor juthat hozzá a pénzhez a városi vállalat, rejtély. Hiába zárták el a fűtőtesteket azokban az önkormányzati tulajdonú lakásokban, melyekben nem élnek bérlők, a távhőszámla végösszege így is pörög. - Az épületeket annak idején úgy építették, hogy nincsenek izolálva a lakások, így azok - a...
Wittner Mária avatja a forradalmi kopjafát Keszüben
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére kopjafát avatnak és szentelnek fel a keszüi Szent Anna templomban október 22-én 18 órakor. A program során előbb18 órakor ünnepi szentmisét celebrál Horváth István, a település plébánosa, közreműködik a Mecsek Női Kar Kertész Attila Liszt-díjas karnagy vezetésével. 19 órakor ünnepi megemlékezés veszi kezdetét, ekkor kerül sor a kopjafa szentelésére. Köszöntőt mond Kristóf Péter önkormányzati képviselő, a Szent György Lovagrend priorja, az ünnepi beszédet Wittner Mária országgyűlési képviselő, a lovagrend lovagdámája tartja.
« Előző
32130 | 32151 | 32172 | 32193 | 32214 | 32235 | 32256 | 32277 | 32298 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Ismét szárnyra kaptak a Pécsi Sasok
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...

