Mégis társasház épül a Magasház mellett a Megyeri téren? - Páva Zsolt lebeszélné a tulajdonost
2013. augusztus 27. kedd 15:30

Úgy tűnik, hogy a Megyeri térre álmodott mélygarázs és a szomszédságában lévő Magasház helyére megépíteni szándékozott kormányzati szolgáltató központ megvalósításából semmi nem lesz. Ezt jelzi az is, hogy újból felmerült a társasház megépítésének gondolata, amit korábban éppen a terület új funkciókkal való felruházása miatt vétózott meg az önkormányzat. A terület új tulajdonosa folytatni kívánja a munkálatokat, amit azonban sem a környéken lakók, sem a városvezetés nem néz jó szemmel.
A hányattatott sorsú ügy (az előzményeket lásd jobbra a kapcsolódó írások között - a szerk.) legújabb fejleményeként egy civil szervezet az ÖPE frakciójához fordult, kérve a szervezet segítéségét az építkezés leállítása érdekében. Emellett a Megyeri téren lakók közössége levélben kereste meg a pécsi polgármestert a hetvenlakásos társasház építési munkálatainak folytatása ellen tiltakozva.
Páva Zsolt a Pécsi Újság.hu megkeresésére azt mondta, magához a beruházáshoz az önkormányzatnak nincsen köze.
- Ez nem a mi projektünk. Nem mi szeretnénk, s nem is mi kértük, hogy megvalósuljon, ez egy privát beruházás. Azonban minden eszközt bevetünk annak érdekében, hogy a társasház ne épüljön meg, mert szerintem sem illik a környezetbe, nem arra a területre való.
A politikus hozzátette, hogy tárgyalnak a tulajdonossal, próbálják jobb belátásra bírni, s noha szerinte „elég távol vannak egymástól az álláspontok", a város igyekszik megoldást találni a problémára.
- Hogy sikerül-e, azt nem tudom, mindenesetre rajtunk nem fog múlni, az biztos. Álláspontunk szerint a mélygarázs-komplexum lenne megfelelő, amit a Magasház-projekthez kapcsolódóan gondolunk ideálisnak. A Magasházzal kapcsolatos koncepció ugyan még nem alakult ki végleges formájában, de ezzel együtt továbbra is két cél lebeg a szemünk előtt: lebontani a Magasházat és megakadályozni, hogy társasház épüljön a Megyeri téren.
A kérdés tehát újfent az, hogy a lakók, a beruházó vagy az önkormányzat érdekérvényesítő képessége-e jobb. A társasház építése egyszer már félbemaradt, a mélygarázs építése viszont el sem kezdődött.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...