Megyeri tér: végre elkezdhetik?
2011. február 02. szerda 18:58

Lapunk már többször foglalkozott a Megyeri téren létesítendő felszín alatti parkolóház, illetve korábban a területen egy hetvenlakásos társasház létesítése körüli bonyodalmakkal (lásd kapcsolódó írásaink között jobbra - a szerk.). Hosszas alkudozások után az érintett feleknek nemrég sikerült megállapodást kötniük a továbbiakat illetően, azaz megegyeztek a 350 millió forintos vételárban, noha az összeg kifizetésére mindeddig nem került sor. (A határidő február 15.)
Az események felgyorsulhatnak a közeljövőben, ugyanis az illetékes szentlőrinci hatóság február másodikai keltezéssel kiadta az első fokú, még nem jogerős építési engedélyt a két területre (a Megyeri és a Steinmetz térre), így - amennyiben meg is fellebbezik a döntést - akár március első felében megkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. (Értesüléseink szerint néhány lakó élni fog fellebbezési jogával.)
Koloszár László, a Szigeti Garázs Kft. ügyvezető igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, hogy már alig várják, hogy elkezdődjön az építkezés:
- Noha tizenöt nap áll a rendelkezésre ahhoz, hogy fellebbezést nyújtsanak be a hatósághoz és még tizenöt nap, amíg elbírálják azt, már nagyon szeretnénk elindulni a munkálatokkal - fogalmazott az ügyvezető, aki kérdésünkre válaszolva megjegyezte, hogy a február közepi teljesítési határidőig előteremtik a kialkudott vételárat.
Jelen pillanatban tehát úgy tűnik, hogy a tavasz beköszöntével a szakemberek nekiállhatnak a munkálatok első szakaszának, ám a projekt sikerességéhez és megtérüléséhez elengedhetetlen, hogy a Magasház ügyében folyó tárgyalások eredményesen végződjenek az épületet tulajdonló spanyol La Torre 2008 Kft. ingatlanfejlesztő társasággal - erre az elvi megállapodás már megszületett.
Ráadásul a városvezetés egy szakértői anyag összeállítását tervezi a Magasházban a későbbiekben létrehozandó Közigazgatási Szolgáltató Központot illetően, így az immár hosszú évtizedek óta parlagon heverő épület sorsa is belátható időn belül rendeződhet.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...

