Necces lehet a Magasház-projekt
2010. október 18. hétfő 18:58

Továbbra sincs megegyezés a felek között a Megyeri téren építendő társasház avagy mélygarázs jövőjét illetően. Bár az önkormányzat illetékese szerint akár a következő napokban aláírhatják az adásvételi szerződést, míg a terület jelenlegi tulajdonosát képviselő Mittly Csaba szerint erről szó sincs.
Lovász István, az önkormányzat városfejlesztési főosztályvezetője azt mondja folyamatosak a tárgyalások a részben önkormányzati tulajdonú Szigeti Garázs Kft. és a Megyeri Ház Kft. között az ominózus terület jövőjével kapcsolatban:
- A legutóbbi információ, hogy egészen közel van a megállapodás a két fél között, a tárgyalások gyakorlatilag az utolsó szakaszához érkeztek. A lényeges szerződési feltételekben tulajdonképpen konszenzus alakult ki, csak bizonyos járulékos kérdések ügyében zajlanak még egyeztetések - mondta a főosztályvezető munkatársunk érdeklődésére. Közölte azt is, „engem azzal bíztattak, hogy akár ezen vagy a következő héten reális és valós esélye lehet a szerződés, a vételi ügylet megkötésének".
Ennek merőben ellentmond azonban a Megyeri Ház Kft. képviselőjének álláspontja.
Mittly Csaba „nem mondaná", hogy közel lennének a megegyezéshez, ez "csupán a Szigeti Garázs Kft. ábrándja". Az üzletember amondó, hogy pont a legkisebb kérdés a legfontosabb: azaz, hogy nem tudnak megállapodni a vételárban.
Mint hozzáteszi, ők a beruházást kölcsönből finanszírozták, azóta folyamatosan növekednek a kamatterhek. Korábban egyszer már megegyeztek abban, hogy a mélygarázs üzemeltetésére létrehozott társaság kifizeti a felmerült költségeket, azonban ennek ellenére sem sikerült megállapodást kötniük.
Információink szerint a Megyeri Ház Kft. 360 millió forintért (plusz áfa) már megválna a területtől, ám a Szigeti Garázs Kft. nem hajlandó ennyit fizetni. Mittly Csaba szerint ennek következtében esély van rá, hogy „ugrik a Magasház-projekt" is, hiszen már tárgyalnak egy befektetőcsoporttal, mint potenciális beruházóval, s amennyiben létrejön köztük a megegyezés, akkor nagy valószínűséggel tényleg nem lesz mélygarázs a Megyeri téren.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...
- Hétfőn a magyar írásbelikkel...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...