Matyi Dezső az összeomlás szélére sodorta a szakmát, írja az Új Könyvpiac felelős szerkesztője

Egy budapesti portálon intézett nyílt levelet L. Simon Lászlóhoz , a parlament kulturális bizottsága elnökéhez, azonnali cselekvést sürgetve az Új Könyvpiac felelős szerkesztője, aki szerint a krízis előidézője Matyi Dezső, az Alexandra vezetője. Szabó Tibor Benjámin szerint a jelenlegi helyzetért nagyban felelős a könyvpiacon meghonosodott bizományosi értékesítés, vagyis, hogy a kiadók a könyv fogyásának ütemében, 60-180 napos ciklusokban elszámolva kapják meg a könyvek ellenértékének kiskereskedelmi árréssel (átlagosan 53%) csökkentett részét - írja a hvg.hu.  Ezt a...

Nagy az érdeklődés a POSZT versenydarabjai iránt

Nagy az érdeklődés a június 5. és 14. között sorra kerülő 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja iránt: a tizenhárom darab huszonhat előadásából ötre már az első két nap alatt elfogytak a jegyek. Kőhalmi Andrea, a találkozó ügyvezetője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út című, középiskolásoknak szóló színházi nevelési programjának mindkét előadására, valamint a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge I. Erzsébet, a Pesti Színház Álomkommandó, a Miskolci Nemzeti...

Szülők és gyerekeik viszonyáról szól a Zsolnay Szalon soros estje

Szülők és gyerekeik viszonyáról szól a Zsolnay Szalon soros estje Április 23-án a szülők és gyermekeik témájával folytatódik a Zsolnay Szalon. A Zsolnay Kulturális Negyed beszélgetés-sorozatát a közismert televíziós riporter-újságíró, Veiszer Alinda vezeti. A 19 órakor kezdődő esten ezúttal Závada Pál Kossuth-díjas író és fia, Závada Péter költő, író, slammer, a Akkezdet Phiai zenekar tagja, valamint Gryllus Dániel Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész, a Kaláka Együttes alapító tagja és lánya, Gryllus Dorka színésznő lesznek a vendégek.

A BIOKOM tájékoztatása az...

A BIOKOM Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint az ünnepekre való tekintettel a következőképpen alakul a hulladékszállítási rend: 2014. május 1-jén (csütörtökön), illetve június 9-én...

Minden gyilkost elkaptak...

Minden gyilkost elkaptak tavaly a pécsi zsaruk Az eredményességi mutatók alapján a baranyai rendőrkapitányságok között a pécsi harmadik helyen áll a megyében - lényegében...

Traffipax pénteken Pécsett...

Péntek reggel hét és este hét óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.00 - 07.45: Pécs, Tüskésréti út08.00 - 09.30: Pécs,...

Mediterrán hajóút 93.900...

Mediterrán hajóút 93.900 Ft/főtől! Ismét hihetetlen rulett akció! Ha nem tudja merre menne, az MSC segít benne. Válasszon irányt, és a többit hagyja az MSC Hajótársaságra! Kelet-, vagy Nyugat...

Borbély Szilárd költőre...

A Jelenkor, 2014. áprilisi számában a versrovat Szabó T. Anna, Kiss Judit Ágnes, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Meliorisz Béla és Gellén-Miklós Gábor verseit közli. A...

Ötévi adómentességet ad az...

Öt éven át nem kell építmény- és telekadót fizetniük a pécsi ipari parkba újonnan betelepülő gazdasági társaságoknak - döntött csütörtöki ülésén a baranyai megyeszékhely önkormányzatának...

Mérgező növények is kerülhettek a Mecsekről lopott medvehagymába

Mérgező növények is kerülhettek a Mecsekről lopott medvehagymába Feljelentést tesz a BIOKOM Nonprofit Kft., a hétvégén ugyanis durva pusztítást végeztek az egyik védett mecseki természetvédelmi területen. Az elkövetők mintegy fél hektáron kaszálták le a medvehagymát és ezzel együtt a felbecsülhetetlen értékű, védett növényeket is. A vélhetően nagybani eladásra szánt hagymalevelek közé mérgező gyöngyvirág, odvas keltike, farkasölő sisakvirág vagy kikerics is keveredhetett. Teherautóval szállították el a lekaszált medvehagymát és más komoly eszmei értékkel bíró, védett és fokozottan védett növényeket a Mecsek nyugati részéből - értesült a Pécsi...

Bánki Erik a magyar méhészek miatt kritizálja az uniót

Az Európai Unió cserbenhagyta a magyar méhészeket - hangoztatta csütörtöki közleményében Bánki Erik fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, arra reagálva, hogy az előző nap az EP olyan javaslatot fogadott el, amelynek alapján a jövőben nem kell feltüntetni a méz csomagolásán, tartalmaz-e génmódosított organizmust (GMO). Az uniós jog eddig nem rendezte egyértelműen, hogy a virágport minek kell tekinteni a mézben: alkotóelemnek vagy összetevőnek. Az Európai Bíróság egy 2011-es ítéletében összetevőnek minősítette, ám az Európai Bizottság által javasolt - és az EP által most...

Vádat emeltek egy ismert pécsi vállalkozó ellen

Költségvetési csalás és vesztegetés bűntett gyanúja miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség a Keleti Kft. ügyvezető-tulajdonosa ellen, amely cég a Pécsi Vízmű munkáival volt megbízva - olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában. Varga-Koritár György főügyész a lappal közölte: 2009-től a vádlott 350 millió forint értékben vásárolt valótlan tartalmú, fiktív számlákat, azért, hogy kevesebb adót fizessen. A vádlott cégeivel folyamatosan részt vett a pécsi önkormányzat egyik szolgáltatója által kiírt pécsi és Pécs környéki közműberuházásokban. A főügyész szerint azért, hogy a...

Vízzavarosodás várható a...

Vízzavarosodás várható a belváros egy részén A Tettye Zrt. tájékoztatása szerint az ivóvízhálózat karbantartása miatt április 17-én 8 és 12 óra között átmeneti...

Ha most lenne az...

Ha most lenne az önkormányzati, 11-8-ra nyerne A pécsi szavazókörök többségében a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek a múlt vasárnap rendezett országgyűlési választásokon. Ha...

Traffipax csütörtökön...

Csütörtökön reggel hét és este hét óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.00 - 07.45: Pécs, Verseny utca08.00 - 09.30: Pécs,...

124.900 Ft/főtől, 5 *-os...

124.900 Ft/főtől, 5 *-os szálloda Törökország Kellemes, minőségi tengerparti nyaralásra vágyik, megfizethető áron? A Meryan Hotel barátságos személyzetével, széles körű...

A pécsi művészeti is részt...

Kapcsolódások címmel rendezik csütörtökön és pénteken a XXV. Országos Diákszínjátszó Találkozót Dombóváron, az eseményen tizennégy csoport kétszáz középiskolás színjátszója lép fel. A...

Tojáskeresés,...

A pécsi Tett-Hely Ifjúsági Egyesület húsvéti programokra várja az érdeklődőket április 19-én, szombaton 10 órától 13 óráig a Balokány-ligeti Pepita Kultúrtérben (7622 Pécs, Zsolnay Vilmos...

Vona kedden bejelentette, így már hivatalos: a pécsi Németh Zsolt hatodik a jobbikos EP-listán

Vona kedden bejelentette, így már hivatalos: a pécsi Németh Zsolt hatodik a jobbikos EP-listán A Jobbik szeretné megerősíteni képviseletét az Európai Parlamentben, s olyan képviselőket küldeni a testületbe, akik hatékonyan képviselik a párt által meghatározott hármas célt - mondta Vona Gábor szerdai sajtótájékoztatóján. A pártelnök legfontosabb tennivalóik közé sorolta Magyarország szuverenitásának, gazdasági mozgásterének szélesítését, ami szavai szerint hatással van a magyar földre, a piacvédelemre, az élelmiszer- és feldolgozóiparra. A második cél a magyar munkavállalók bérének európai szintre való felzárkóztatása, a Jobbik szerint az árak már felzárkóztak, a bérek még...

Életeket menthetnek a Pécsi Kereskedelmi Központban

Életeket menthetnek a Pécsi Kereskedelmi Központban A Pécsi Kereskedelmi Központ automata újraélesztő készüléket vásárolt. Szükség esetén nemcsak az irodaházban tartozódóknak, hanem a környéken élő vagy közlekedő rászorulókon is segítenek. A defibrillátorral jelentősen nő az esélye a sikeres újraélesztésnek. A kereskedelmi központ portaszolgálatának munkatársai kaptak képzést a készülék használatáról. A hirtelen szívhalál Magyarországon vezető halálok. Kórházon kívül az esetek 65-85 százalékában ritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll a hátterében. A kamrafibrilláció a szívizomzat kaotikus elektromos tevékenysége, mely a szívnek a...

Kigyulladt egy teherautó az M6-os autópályán

Kigyulladt egy teherautó az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán Ráckeresztúr közelében, a sztrádát lezárták - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel. A forgalmat Ercsinél a 6-os főútra terelik, ahonnan az autósok Ráckeresztúrnál térhetnek vissza az autópályára.FRISSÍTVE:(10:12)Egy sávon megindult a forgalom az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán Ráckeresztúr közelében, ahol délelőtt kigyulladt egy teherautó - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Juhász Károly elmondta, hogy a tűzoltók a...