Azt kamuzta a pécsi diáklány, hogy megtámadták az utcán
2014. március 05. szerda 17:57
A rendőrség ügyeletére 2014. március 5-én 8 óra körüli időben egy pécsi iskola vezetője tett bejelentést, hogy egy 16 éves tanulójukat Pécs belterületén egy ismeretlen személy megtámadta.
A fiatal lány elmondása szerint az ismeretlen férfi az utcán minden előzmény nélkül elé állt, először pénzt, majd a táskáját követelte. Amikor a követelésnek nem tett eleget, a férfi a nála lévő vágóeszközzel megsebesítette. Ezt követően a támadó a helyszínről elmenekült, a lány az iskolában mesélte el a történteket.
A bejelentést követően a rendőrök az elsődleges intézkedéseket azonnal megkezdték. A sértetten látható sérülések keletkezésével kapcsolatban azonban ellentmondások merültek fel, ezért a körülmények tisztázása érdekében orvos szakértő bevonására került sor. A lány a szakértővel folytatott beszélgetés során, majd később a nyomozók előtt is elismerte, hogy valótlant állított, sérelmére bűncselekményt nem követtek el.
A Pécsi Rendőrkapitányság hatóság félrevezetése vétség elkövetésének gyanúja miatt feljelentéssel él, valamint polgári jogi eljárás keretében a felmerült költségeket megtérítteti.
EQM – BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Vadászok adományoztak különleges...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Baranyában két településen is...
- Új épületet emelnek a Fehér Gólya...
- Pörgős heteken vannak túl a Fordan...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...

