A pécsi és a harkányi buszállomáson is működik GLS csomagautomata

A pécsi és a harkányi buszállomáson is működik GLS csomagautomata Újabb 13 vasútállomáson és 6 autóbusz-állomáson érhetők el a GLS csomagautomatái - közölte a MÁV-Volán-csoport vasárnap reggel az MTI-vel.     A közlemény szerint az utasok immár a Keleti és Déli pályaudvaron, valamint Cegléd, Pilis, Székesfehérvár, Üllő, Hatvan, Martonvásár, Mosonmagyaróvár, Szolnok, Tatabánya, Vecsés és Pápa vasútállomáson is igénybe vehetik a GLS-automaták szolgáltatásait. A cég 6 Volánbusz-állomáson - Dunaújváros, Gödöllő, Harkány, Monor, Pécs és Tata - is telepítette automatáit - ismertették. A MÁV-Volán-csoport 2022 végén írt ki országos...

Meghalt Belénessy Csaba (1949-2024)

Meghalt Belénessy Csaba (1949-2024) Életének 75. évében elhunyt Belénessy Csaba. 1949. november 11-én született Zákányban, Nagykanizsán, a Winkler Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző kara magyar-népművelés szakán kapott diplomát 1987-ben.  1968-1981 között a Zsolnay Porcelángyár művezetője, közben 1972-től a Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa volt. 1981-ben a Pécsi Rádióhoz került, 1984-1985 között a Dunántúli Napló munkatársa, majd 1986-tól a Kossuth Rádió pécsi tudósítója volt. 1982-1989-ben a Magyar Rádió Ötödik Sebesség című...

Sellyén dőlt meg a hajnali melegrekord pénteken

Sellyén dőlt meg a hajnali melegrekord pénteken Megdőlt a hajnali melegrekord pénteken: Sellyén nem csökkent 11,1 Celsius-fok alá a hőmérséklet - közölte a HungaroMet Zrt. szombaton a honlapján. Azt írták: folytatódik a tavasziasan enyhe idő és továbbra is rekordok dőlnek meg. Hozzátették: pénteken még a nap leghűvösebb időszakában sem ment 11,1 Celsius-fok alá a hőmérséklet Sellyén, ezzel pedig megdőlt az erre a napra vonatkozó napi legmagasabb minimumhőmérséklet országos rekordja. Közölték azt is, a korábbi rekord 10,3 fok volt, amit még 2016-ban mértek Kaposvár Fészerlak állomáson.

A MÁV és a Volán is...

A MÁV és a Volán is változtatott a mohácsi járatok menetrendjén Több tízezer embert várnap vasárnap Mohácsra, a busójárás fő napjára.  A MÁV-START a könnyebb hazajutás érdekében a...

Élőben ad közvetítést a...

Élőben ad közvetítést a közmédia a busójárásról Február 11-én, farsangvasárnap Mohácsra látogat az M5 kulturális csatorna. Az UNESCO szellemi kulturális örökségeként jegyzett...

Kommandósok ébresztették...

Kommandósok ébresztették egy baranyai bűnbanda tagjait - Videó! Évindító akciójával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága sikeresen számolt fel egy fiktív...

Baleset miatt késnek a...

Baleset miatt késnek a vonatok a pécsi fővonalon Péntek reggeltől baleseti helyszínelés miatt Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész között szünetel a vonatközlekedés, a pécsi...

Maszkot öltött...

Maszkot öltött apraja-nagyja - Mohácson már javában zajlik a télűzés Hagyományosan az óvodások és iskolások műsorával kezdődött meg a busójárás csütörtökön, kisfarsang napján. A főtéren zajló...

Gyárfás Tamást hét év...

Gyárfás Tamást hét év fegyházra, Portik Tamást életfogytiglanra ítélték Gyárfás Tamást hét év fegyházbüntetésre, Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Fenyő János médiavállalkozó...

Még soha nem lakta ennyi rétisas Baranyát, elkészült a vármegyei leltár

Még soha nem lakta ennyi rétisas Baranyát, elkészült a vármegyei leltár Idén már 21. alkalommal került sor a téli sasszámlálásra, a hagyományokhoz híven ismét az egész Kárpát-medencére kiterjedően. Önkéntesek január 12-15 között Baranyában is bekapcsolódtak a programba, közölte a Magyar Madártani Egyesület baranyai csoportja.    A terepbejárások során sikerült jó vármegyei lefedettséget elérniük. A bejárt útvonalak érintették a legfontosabb téli gyülekezőhelyeket. Hála a kedvező időjárásnak, a látási viszonyok is kiválóak voltak, így minden eddiginél több madarat sikerült megfigyelni. Természetesen a távcsöveik elé került egyéb ragadozó...

Pécsi, mohácsi tagból álló duó is bekerült a A DAL legjobbjai közé

Pécsi, mohácsi tagból álló duó is bekerült a A DAL legjobbjai közé Györfi Anna, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze és Kéméndi Tamás, mohácsi harmonikaművész duóban indultak A DAL idei válogatóján, ahol több száz versenymű közül a négy tagú zsűri beválogatta a 'Titkaim' című dalukat a legjobb 40 produkció közé, közölte a Pécsi Nemzeti Színház. A dal zeneszerzője Kéméndi Tamás, a szöveget Kéméndi Tamás írta. Drukkoljunk együtt Annának és Tamásnak a továbbjutásért, akik februárban élő adásban mérettetik meg magukat a Duna Televízió műsorán.A dalt ide kattintva hallgathatják meg.

Három autó ütközött az 57-es pécsi bevezető szakaszán

Három autó ütközött az 57-es pécsi bevezető szakaszán Az érintett útszakaszon - az utinform.hu szerint a 37-es kilométerszelvénynél - forgalomkorlátozás van érvényben mindkét irányban.  A balesetben hárman sérültek meg, őket kórházba szállították.

Elrabolta, megerőszakolta...

Elrabolta, megerőszakolta volt feleségét egy baranyai férfi A Szigetvári Járásbíróság a kedden megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével a sértett sanyargatásával...

Harminc kilométeren át...

Harminc kilométeren át menekült a rendőrök elől egy baranyai férfi - Videó! A Pécsi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat egy baranyai férfi ellen, aki mintegy 30 kilométeren...

A busójárás minden napján...

A busójárás minden napján dolgoznak a NAV revizorai A mohácsi busójáráson a kitelepülők a rendezvény minden napján számíthatnak a revizorok megjelenésére, közölte a NAV....

Busójáráshoz kötődő értékes...

Busójáráshoz kötődő értékes ajándékok várnak a véradókra Intézeti „farsangi" véradási akció tartanak csütörtökön 8:00-17:00 óra között. Ezen a napon a véradás a...

Münchenbe, Máltára és...

Münchenbe, Máltára és esetleg Korfura is elszállhatunk majd a pogányi reptérről Azt egyelőre nem tudni, pontosan mennyiért és milyen gyakorisággal, de az biztos, hogy márciustól a Universal Air légitársaság...

Nézze meg, mi volt a divat...

Nézze meg, mi volt a divat ötvenhat éve Baranyában, 1968 tavaszán - Videó! Egy verőfényes tavaszi délutánon illantak be a csinos manökenek a Széchenyi térre, hogy aztán bemutassák a szocialista...

Hárman sérültek meg egy hármas karambolban Pécsett

Hárman sérültek meg egy hármas karambolban Pécsett Három személyautó ütközött össze hétfőn kora este Pécsett, az 57-es számú főúton, a nyugati elkerülőn.   A három járműben összesen hatan utaztak, közülük ketten könnyű sérüléseket szenvedtek, egy ember azonban súlyosan megsérült. A balesethez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a helyszín biztosítása mellett feszítővágó segítségével kiszabadították a súlyos sérültet, majd átadták őt a mentőszolgálat munkatársainak. a baleset helyszíne Az egység emellett átvizsgálta a járműveket, kettőt áramtalanítottak. A műszaki mentés teljes útlezárás mellett zajlott.

Lerobbant egy mozdony Baranyában, pótlóbusz érkezik

Lerobbant egy mozdony Baranyában, pótlóbusz érkezik Kedden járműhiba miatt a Szentlőrincről 7:10-kor Sellyére elindult személyvonat (38212) helyett Sumonytól pótlóbusz közlekedik, ami várhatóan 8:45-kor érkezik meg Sumonyba, közölte a Mávinform.  A Sellyéről 10:48-kor Szentlőrincre induló személyvonat (38215) helyett is pótlóbusz közlekedik.

Életeket mentett a szén-monoxid-érzékelő egy pécsi házban

Életeket mentett a szén-monoxid-érzékelő egy pécsi házban Jelzett a szén-monoxid-érzékelő egy Gém utcai családi házban tegnap este Pécsett.  A lakók éppen hazaértek, amikor észlelték a vészjelzést, kinyitották az ablakokat, elhagyták az ingatlant és értesítették a katasztrófavédelmet. A pécsi hivatásos tűzoltók csukott ablakok mellett méréseket végeztek az ingatlanban, kis mennyiségben ugyan, de kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. A nappaliban lévő cserépkályha kéményén több repedés is volt, valószínűleg innen áramlott vissza a füstgáz és emiatt jelzett az érzékelő. A tűzoltók felhívták a tulajdonosok figyelmét, hogy a hiba...